2019. április 22., hétfő,  Csilla és Noémi
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2019. január 29., kedd
Levél Ady Endrének!
Szerző: Névtelen szerző az Újságmúzeum hozzájárulásával
Így a halálának századik évfordulóján arra kérem, ne nehezteljen ránk. Mindenféle köztéri szobrokat emeltünk önről, meg rányomtuk az arcképét az ötszáz forintosra (nem koronára és pengőre) és minden faluban, városban elkereszteltünk egy utcát a nevével. Ahelyett, hogy csak olvastuk volna, amiket írt.

Így lett önből utca, meg szocreál művelődési ház, meg olykor csúf, máskor csúfabb köztéri szobor. No meg lila papírpénz. Ahelyett, hogy csak olvastuk volna, amiket írt.

 

Az iskolákban kötelezővé tettük az ön könyveit. Nem ajánlottuk, nem kedvet csináltunk hozzá, hanem követeltünk. Nemzedékek magolták be a fájdalmasan szép szerelmes verseit úgy, hogy csak egy percre is odafigyeltek volna rá. Két baki még ötös, három, négyes, ha megakad hármas. Mi a lecke? Ady vers. És hosszú? Ahelyett, hogy csak olvastuk volna, amiket írt.

 

Persze így járt az ön kedves elődje, Petőfi Sándor is, a kortársak közül Babits is, és az összes kávéházi asztalszomszéd. Igen, Kosztolányi is.

 

Azért se haragudjon ránk, hogy az elmúlt száz évben mondtak önről már mindent. Hogy baloldali, hogy jobboldali, hogy liberális és konzervatív, meg szabadkőműves, zsidóbarát és zsidóellenes. Minden. Most biztosan nevet, pedig sajnos tényleg így történt. Ahelyett, hogy csak olvastuk volna, amiket írt.

 

Most itt állunk a halálának századik évfordulóján és gyártjuk a kötelező megemlékezéseket. A nagy magyar költő, akinek legismertebb versei ezek meg azok és biztos van olyan iskola, ahol az ön verseiből rendeznek szavalóversenyt és szokás szerint Zsófi nyeri a IV. B-ből, mert úgy magol, mint senki és sosem bakizott még. Szép volt Zsófi, jár a könyvjutalom, év végén majd az igazgató bácsi adja át. Ahelyett, hogy csak olvastuk volna, amiket írt.

 

Volt egy film, ön már azt sajnos nem láthatta. Holt költők társasága volt a címe. Egy iskolában játszódott, ahol egy tanár arra bátorította a tanítványait, hogy nyitott szemmel járjanak, kérdéseket tegyenek fel maguknak és keressék a válaszokat. Biztosan tetszett volna önnek!

 

Bevallom, én is úgy jártam önnel, mint sokan mások. Megtanultam, felmondtam, megúsztam, ötöst kaptam vagy négyest. Nem értettem a verseit, de nem is akarták, hogy értsem, mert még a verselemzés órán is csak azt kutattuk, mit gondolt ekkor a költő? Nem azt, hogy én mit gondolok, rám, hogyan hat, belőlem mit vált ki. Négyes, leülhet. Ahelyett, hogy csak olvastuk volna, amiket írt.

 

Aztán felnőttem. És bár sokan próbálták belém tuszkolni, hogy Ady egy köztér, meg egy utca és csak egy kötelező olvasmány, mégis rátaláltam önre. Én is ott andalogtam önnel a Szajna partján Párizsban, ott ültem a kedvenc kávézójában, a Három Hollóban és próbáltam belesni az elszeparált asztalához, hogy vajon kivel beszélget és remélem, nem orrol meg érte, de egy picit én is szerelmes lettem Csinszkába.

 

Két éve történt. Az apám, közel a nyolcvanhoz, a nappaliban leemelte a könyvespolcról az ön egyik verseskötetét és – korábban sosem csinált ilyet – hangosan felolvasta a Karácsonyi Regét. Előbb csak elcsuklott a hangja, majd sírással küszködve mondta végig az ön versét. Mire a végére ért, mindent tudtam az apámról…

 

A tizennégy éves nagy fiam is ott volt a szobában, talán zavarban volt, hiszen a sírás zavarba ejtő tud lenni. Néhány nappal később aztán kért tőlem egy verseskötetet öntől.

 

Akkor, abban a pillanatban hittem el, hogy a szocreál kultúrházak, a csúf köztéri szobrok és a kilóra bemagolt versek ellenére is él a remény…

 



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.