2019. február 17., vasárnap,  Donát
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2019. január 13., vasárnap
Orbán úr, miért tetszik hazudni?
Szerző: Nagy Bandó András
Írni, megírni, kibeszélni, nem elhallgatni és nem hallgatni – az írástudók kívülről megtámogatott bensőből jövő kötelessége. Mekkora ostobaság ért silóvá azokban, akik ezt a természetes igyekezetet, ezt a becsületbeli ügyet, ezt a tisztesség támogatta cselekvést a lelkes trollként azzal próbálják pocsolyába lapátolni, hogy persze, pénzért. Ó, jelen magyarkodói, manapság pénzért az ír, az vezet műsort a tévében, rádióban, akinek elveiben, illetve elvtelen létében kitűnően megfér a lakájmentalitás. Érdemes visszanézni az Echo tévés névtelen, árnyéktalan mikrofonállványt, ahogy duzzad az önbizalomtól (elbizakodottságtól), bebetonozott görgős székében bárgyún mosolyogva, a Momentumos Hajnal Miklós által pofán vágva és helyben hagyva.

Nagy Bandó AndrásMindezt pusztán előhangként, hogy végre leírhassam: érdemes? Van még értelme? Lehet még akárcsak picinyke hozománya is egy jó szándékú publicisztikának? Nem kellene inkább a lovak nyaka közé hajítani a gyeplőt, elüldögélni a bakon (vakon…), és azt mondani: menjetek, egyszer majd rájöttök, hogy a vesztetekbe rohantok! De nem lehet, mert ezek is „…űznek / S nekihajtanak önvesztükre / Mindig új hitnek, dalnak, tűznek.”, így aztán „Nem szabad, nem lehet megállni.” Ady, persze, aki most éppen éppúgy nem igazán kedvelt, mint mondjuk Márai, Nagy Imre, Esterházy, Parti Nagy, Bródy, Koncz Zsuzsa, és még sokan mások, akikből a Jóisten kifelejtette a talpnyalásra rendszeresített birkanyelvet.

Tavaly megfogadtam, ha az ellenzék (maradéka) a választások előtt nem lesz képes föladni a gittegyletszerű pártoskodó kisded játszadozását, hogy közösséggé válva hatékonyabban léphessenek föl, és a közösnek mondott célt feledve megint csak arra játszanak, hogy néhány képviselővel, a „közönségszavazatoknak köszönhetően” beküzdjék magukat a parlamentbe, hogy ott naponta alázzák meg őket, akkor leteszem a lantot, emigrálok a házunkba, kiteszek a postaládámra egy cetlit: se tízezer forintokat, se nemzeti inzultációkat nem veszek át, mért mondjam el a véleményem, ha fabatkát sem ér, és annyit sem használ, mint a falábra kent vadgesztenyekrém.

Ehhez tartottam magam, miközben megszenvedtem a hallgatást is, meg a történéseket is. Így, ezek miatt (is) görcsöl egy írástudó, mert tudja, hisz az egykori, valódi demokráciában élő görögöktől megtanulta, hogy városlakónak (esetemben országom polgárának) lenni nem pusztán annyi jelent, hogy van egy lakcímkártyám. Még humoristaként mondtam a rádiókabaréban: a hazaszeretet nem csak azt jelenti, hogy szeretem a hazámat, hanem azt is, hogy a haza szeret engem. A szeretetről meg tudom: azt is jelenti, hogy nem csak átéljük, de teszünk is érte. Csakhogy itt évek óta csak egyféleképp lehet szeretni a hazát, előírások és elvárások szerint. Szegény Szókratész jól fogalmazta meg ezt is: a jól megtermett, de nagyságánál fogva kissé lomha paripának szüksége van egy bögölyfélére, hogy fölserkentse. Igaz, ő azt is tudta, és ehhez is tartotta magát, hogy „Nem a vagyonból lesz az erény, hanem erényből a vagyon.”

Az erény kihalt fogalom, a vagyon mára megtagadott kincs, az nem is az enyém, hanem a gázszerelőé. És ez megy, bele a képünkbe, rezzenéstelen viaszarccal a hajdani liberálisból lett illiberális diktátor szájból. Mert a magyar politikusok nem foglalkoznak üzleti ügyekkel, és aki mondja, komolyan veszi, mert ezt ő, a 800 ezer forintos vagyonnal rendelkező államférfi mondja, három évtizedes, jól fizető honatyákodást maga mögött tudva, arról a gázszerelő és üzletemberről, aki napra pontosan akkor vált hiperaktív pénz- és üzletemberré, amikor Orbán Viktor úgy döntött, együtt a Jóistennel, mert mint tudjuk, kettejüknek köszönheti a tudósképű gázember az üzleti sikereit. És nincs a sajtósok között egyetlen egy, aki megkérdezné (a következő egyetlen kérdésecskéjét erre cserélve), hogy Orbán úr, mért tetszik hazudni? Hallgatják, ájulatban, mert végre (igaz, önös érdekből, hisz ez már az EU-s választás kampány nyitója) személyesen hazudik, és nem Hidvégire bízza, aki, valljuk meg, ugyancsak viaszfigura, Madame Tussaud panoptikumában is állhatna, legfönnebb furcsállnák a látogatók, hogy mozog a szája.

Tessék elképzelni, ha itt és most tűzne ki „ellenzéki álláspontot” tükröző cédulákat Luther Márton, mondjuk, az országház főkapujára! Az is zavart keltene, persze, hát még, ha Hidvégi azonnal elénk tárná Orbán üzenetét: Luther egy Soros bérenc, az egész akciója mögött az a magyar állampolgárnak tekintett tőzsdespekuláns áll, akivel vitában állunk, de nem azért, mert zsidó, hisz abban, amit mondunk, nincsenek antiszemita indulatok, úgyhogy nem kell fölerősíteni ezt a vonalat, mert ez rosszat tesz Sorosnak is, és a magyar politikának is, meg hát Luthernek is.

Hát még ha Jézus érkezne meg Magyarországra, hogy a szeretetről prédikáljon a gyűlölet ellen, meg a fékekről és egyensúlyokról papolna, a közös pénzből működtetett közmédiák közös használatáról beszélne, meg arról, hogy nem lopjuk szét a saját országunkat, és a saját érdekeink szerint nem hozunk olyan törvényeket, melyek rabszolgává teszik a munkavállalókat. Mindazok, akik pálmaágakat lengetve, hozsannázva kísérnék, és végignéznék, ahogy fölborogatja a korrupt üzletember-politikusok asztalait, megkapnák a magukét: ezek is aláírtak Sorosnak, ez egy csürhe banda, lumpenek, csavargók, igazi csőcselék, mellesleg természetesen hazaárulók is, meg személyigazolvány magyarok, és ha kérhetik, menjenek oda, ahonnan Jézus jött, ott a helyük. Ja, és Sorossal együtt, de ezt nem azért mondjuk, mert Soros zsidó származású, mert az neki is árt, meg a magyar politikának is, és Jézusnak is.

Aztán Hidvégi újra kiállna egy semleges, fehér színű paraván elé, és rezzenéstelen viaszarccal, lendkerékkel működő szájával elmondaná, amit Orbántól tanult, jelesül, hogy a magyar kormány (kormányfő) elvárja, hogy akivel harcban állunk (nem látok se csatateret, se ellenséget, az egész a fantázia szülte látomás), legyen fair, ne a víz alatt harcoljon, jöjjön föl a víz alól!

Ebben Orbánnak teljesen igaza van! Már az is gyalázatos, ahogy a víz alatt tépik egymás gatyáit a vízilabdázók. Mindössze azt nem értem: mért lenne szükség torpedókkal fölszerelt amerikai-magyar zászlóval úszó atomtengeralattjáróra egy békésen ringatózó balatoni sétahajó elsüllyesztéséhez.

Bocsánat a merészségemért, talán illetlen is, de megkockáztatom: Soros György is ember, nyugdíjas korú magyar állampolgár, aki ugyanúgy közelebb jár az élete végéhez, mint a születése időpontjához, mint bármelyikünk, aki tekintélyes kort ért már meg. Mindezt csak egy kérdés miatt írtam le: mi lesz ezzel a szegény, szerencsétlen, a kampányát, gyűlöletkeltését és hatalmi ambícióját a Sorosozásra alapozó kormányfővel? Soros nélkül nem lesz majd „kormányprogram”, így hát kérjük, kedves Soros úr, őrizze meg egészségét, hogy minden mehessen tovább az Orbáni úton.

Én már tudom, hogy mi lesz „azután”: jön a „szörnyezés”! Ahogy a skótoknak a Loch Ness-i tóban bevált, a Balatonban is működni fog: Soros után is meglesz a magunk aktuális szörnye, legföljebb, ha mégsem tűnik föl, akkor kap egy figyelmeztetést Orbántól: legyen fair, ne a víz alatt harcoljon, jöjjön föl a víz alól!

 

(Forrás: Füredi Ferenc Facebook-oldala)



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.