2018. december 19., szerda,  Viola
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2018. november 30., péntek
Tanmese a bóvli ellen
A sHÓwKIRÁLYNŐ jött, láttuk, de a szeretet győzött
Szerző: Niedzielsky Katalin (Békéscsabai Jókai Színház)
Látványos és elgondolkodtató előadás A sHÓwKIRÁLYNŐ a Békéscsabai Jókai Színházban. Weber Kristóf – Zalán Tibor zenés mesejátéka az igaz barátság és a szeretet győzelmét hirdeti a sztárcsinálás hazug, manipulált, lélekromboló világa fölött.

A képen is átsüt a megcélzott életérzés (Fotó: A-Team/Nyári Attila)

 

Hans Christian Andersen A hókirálynő című hétrészes klasszikus meséje eleve szép adventi, karácsonyváró történet, amely kellőképp ráhangolja a lelkeket az ünnepre, hiszen két kisgyermek sorsán, megpróbáltatásain keresztül az őszinte barátság, szeretet erejét mutatja fel a gonosz erőkkel szemben. A XIX. századi nagy mesemondó, aki jól ismerte a gyermeki képzeletet, fantáziát, és annyi maradandó, tanulságos történettel ajándékozta meg olvasóit, nem sejthette, hogy 150-200 év múltán, egy értékvesztett, zűrzavaros világban kicsiknek és nagyoknak milyen nagy szükségük lesz a vigasztalásra, a valódi értékekre, támpontokra, amiket a költészet, a művészet nyújthat.

 

Zalán Tibor átiratában pontosan annyit változtatott az eredeti mesén, hogy kicsit korszerűsítse, közelebb hozza tartalmát, mondandóját a mai gyerekek érdeklődéséhez, és a szépirodalom, a színház eszközeivel egy nagyon súlyos társadalmi problémára figyelmeztessen. A régi mesehőst, a kegyetlen Hókirálynőt lecserélte, helyette a showbusiness ura, azaz úrnője rabolja el a kisfiút, akit így a jég birodalma helyett a média veszélyes világa, a Te is lehetsz sztár! című tévéműsor szippant magába. Ez a digitális és üzleti közeg úgy változtatja meg és használja saját érdekei szerint a gyereket, hogy közben megfertőzi a lelkét, kifordítja önmagából, elszakítja családjától, barátjától, gépiessé teszi, megalázza.

 

Weber Kristóf modern zenéje jól illeszkedik a történethez, talán még gyorsabban utat talál hallgatóságához, mint maga a mese. A gyermek- és ifjúsági előadást, amely felnőtteknek is kitűnő szórakoztatást ígér, Merő Béla igényes rendezésében láthatja november 27-étől a közönség. Az előadás végig mozgalmas, pergő és látványos színpadi megoldásokban gazdag. A hat jelenetet elegánsan fogja össze a narrátor, Andersen, a „meseátjáró” szerepeltetése, aki kommentál és magyaráz, segíti a megértést, közben hangsúlyozza, mennyire félti a meséjét a mai világtól.

 

Az első rész a színpadon is, mint a dán szerzőnél, a varázstükörről és a szilánkok okozta ártalmakról szól, amiért még a manók és az ördögök a felelősek. A szemükbe kerülő szilánkoktól ugyanis az emberek nem látnak jól, ha a szívükbe jut a törmelék és jéggé fagy, nem éreznek, nem szeretnek többé. Valami hasonló történik Kay-jal is. A rengeteg manó fejecskéje a függönyön nagy találmány, remek színpadkép. A második rész a kisfiú és a kislány bemutatása, mögöttük a Lencsési lakótelep unalmas, szürke látványa. Nem csoda, hogy innen akar kitörni a fiú, elkápráztatja, mint megannyi társát a tévésorozat, a Te is lehetsz sztár! vetélkedő jobban érdekli, mint Gerda éneke, kicsi virágos kertje, rózsái. Úgy véli, a mesék dedósoknak valók, a kislány dala együgyű, Gerda viszont egyszeriben gorombának, idegennek találja a fiút.

 

A fények, a reklámok megtévesztik az embert, ragyognak, akár a csillagok, de ez csak a látszat! „Ez már nem az én mesém” – jegyzi meg Andersen, és a feszültség fokozódik. Kayt elrabolta a sHÓwKIRÁLYNŐ, a rámenős és gátlástalan producer, hogy saját maga érdekei szerint átformálja. A második nagyszerű színpadi megoldás a sebes folyó, amelyen Gerda próbál a fiú nyomába eredni, ám elragadják a hullámok. A varázslóasszony virágoskertje a következő nagyon ötletes, látványos színpadkép, de még árnyjáték, akrobatika is szerephez jut a produkcióban. A királyfi és a királykisasszony jelenetében fokozódik a hangulat, a rablókislánynál, a haramiáknál már közeledünk a tetőponthoz. Az adásra kész tévéstúdió a beidomított szereplőkkel felér a Hókirálynő palotájával, Andersen azt mondja: „Sajnálok minden gyereket, aki a mese helyett a show világába kerül.” A szívtelen sHÓwKIRÁLYNŐ mint egy idomár, lovarnő, hipnotizőr, szemfényvesztő, Cipola úgy hipnotizálja Kayt, aki gépiesen teljesíti parancsait.

 

Andersen hiába tiltakozik, hogy elrontották a meséjét, ez már nem az ő műve, az író tehetetlen. De mivel egy jó mesében végül mindenki elnyeri méltó jutalmát, Gerdának is sikerül megtalálni és visszahozni Kayt a valódi értékekhez, a nagymamához, a rózsákhoz, és akkor felcsendül a finálé: „Nem szabad hagyni, hogy a mesét elrabolják, az álmot széjjelhordják”.

 

Gerda tehát, aki tudta, hogy mit akar, a szeretet erejével elérte célját. De a valóság az, hogy The Show Must Go On, a revü folytatódik és tarol, mert nagy üzlet, és szedi tovább áldozatait. Aki látta vagy ezután nézi majd meg ezt az előadást, alighanem elgondolkodik, és megerősödik abban, hogy tényleg szánalmas és taszító, ahogyan fiatal embereket megalázó helyzetbe hoznak, és a zsűrinek nevezett csoportosulás értékelés, elemzés helyett badarságokat hord össze, konkrétan röfög, hogy értelmes szórakoztatás helyett a hülyén tartás zajlik, ami romboló és ártalmas. A zsűriparódia fantasztikus jelenet!

Az előadásban szinte minden színész két, három vagy annál is több szerepet játszik, sok a fiatal művész és a színészhallgató. Kay figuráját Józsa Bence szh. személyesíti meg. Gerda alakját Kerek Vivien ügyesen kelti életre. Kedves nagymamát, öregasszonyt formál Nagy Erika, Andersent Koleszár Bazil Péter idézi meg. A sHÓwKIRÁLYNŐ figurájában Liszi Melinda kápráztatja el a nézőket. Nádra Kittinek jutott a legtöbb állat- és virágszerep, amit határozottan alakít. Puskás Dániel szh. Bé, a rénszarvas és a Műsorvezető figurájában tűnik fel, Király Alexandra szh. Rablókislánya és virágai kedvesek, Nagy Róbert Varjúja vicces jelenség. A Színitanház egész hallgatóságának lehetőséget ad a rengeteg virágot, állatkát, táncosokat, rablókat, biztonsági embereket, álomképeket felvonultató előadás.   

 

Egyed Zoltán díszletei változatosak, a valóság, a show és a mese világát állítják hatásosan szembe egymással. Petrovszki Árpád jelmezei hol a mindennapokat, hol a mese vagy a szórakoztatóipar csillogó-villogó világát jelenítik meg.  

 

Szülők, nagyszülők jól tudják, milyen óriási a csábítás és mennyire nehéz a gyerekeknél és a fiataloknál megtartani a mesekönyvet, a szépirodalmat, megtanítani őket, hogy felismerjék a valódi értékeket, ne vesszenek el a digitális világban, megóvni őket a színvonaltalan, veszélyes, ártalmas befolyástól. A sHÓwKIRÁLYNŐ alkotói legalább megpróbálták, hogy szórakoztatva figyelmeztessenek, tanítsanak, szép előadást hoztak létre, a többi már nem rajtuk múlik.

Niedzielsky Katalin



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.