2018. szeptember 25., kedd,  Eufrozina és Kende
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2018. augusztus 19., vasárnap
A szomszédasszony és a pletyka
Szerző: Zsidov Magdolna
A szomszédasszonyom, nevezetesen Klárika, néhány évet dolgozott csupán, jobbára a férje tartotta el, nyugdíjat is utána kap… miután az jobblétre szenderült. Az ura agyonhajszolta magát, hogy a hajdan szép nő vágyait teljesítse… ezt mindenki tudja róla, már akik a kezdetek óta egy tömbben laknak vele. A vágyait titkolni sem tudta volna, minden hónapban új ruhát, cipőt vett magának, a gyerekekre, a férjére már nem futotta. Egyedül él, a gyerekei kiröpültek, ritkán látogatják, nem felejtik, hogy egymás ruháit kellett hordaniuk, míg anyjuk a legutolsó divatot viselte.

Képünk illusztráció! (Forrás: Depositphotos)Klárika, akivel találkozik, annak siránkozik, hogy milyen kevés, nyomorúságos a nyugdíja, alig százezer, és ebből nem lehet megélni. Az a legkevésbé sem érdekli, hogy sokaknak ennél jóval kevesebb, összegből kell megélniük. Minden valótlan problémájáért megboldogult urát vádolja, kendőzetlenül panaszkodik rá, pedig halottról jót, vagy semmit.

 

Sok egyforma tömb van a közelben, ennek ellenére majdnem mindenki tud valamit a szomszédjáról, akadnak hírvivők. A jövő-menő albérlőkről lehet csak keveset tudni. Őket nem érdemes megismerni arra a pár hónapra, amíg nem gyűlik fel úgy a tartozásuk, hogy ki lesznek penderítve. De Klárikának, ki tudja hogyan és miként, de minden tiszavirág életű albérlőről van információja. Nyáron lenn a padon nagy karlendítésekkel meséli az unatkozó asszonyoknak a legutóbbi albérlő igencsak figyelemre méltó történetét, persze csak úgy véletlenül, ahogy véletlen az is, hogy mindenkiről precíz, pontos értesülése van, amit szigorú titoktartás mellett árul el. A titok meg nem titok, ha már egy ember tud róla. A Facebookon megosztotta, hogy a pletyka ártalmas, vérszívó, csúnya dolog… senki nem lájkolta, nem akadt ember, aki elhitte neki.

 

Klárika egyébként bagózik, mint a gyárkémény, úgy harmincezerért egy hónapban, de állítólag piál is, csak nem a közeli boltban veszi meg, inkább buszra ül, és távolabbi üzletet keres fel. Klárikából gyakorta az ital beszél. Milyen gyakran? Ezt onnan lehet tudni, hogy olyankor feltűnően kedves, máskor határozottan morcos, ha nem akadt semmi és senki, aki feljavítsa a hangulatát. Számára az ital tabu, ezért hallgatja el mélységesen, a mások ágyéletét már kevésbé, ezért tudja, kihez ki jár, ki kinek a kije. Klárika nyáron él, télen bezártsági fóbiája van. De csak annyira, hogy napjában többször lemegy megnézni a postaládáját, holott nagyon jól tudja, mikor jár a postás. Ilyenkor mindig elkap valakit, és a tél ellenére mégis tud egy váratlan hírrel szolgálni, de a sok sietős, rá nem figyelő embert egyre nehezebben tolerálja. Így utóbb már azt is pontosan tudja, mikor megy az ura után, ezért fel is vésette, hogy 20.. akármely évben, amikor már úgy látja, elég volt abból: senki nem hallgatja meg. Ez a tapasztalat életére nézve végzetes lesz.

 

Lehet, hogy így lesz, lehet, hogy nem, de az már biztos, minden lehetséges, Klárika ugyanis mindenkiről mindent tud, akkor hát önmagáról miért ne tudna bármit?!



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.