2018. augusztus 18., szombat,  Ilona
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2018. március 17., szombat
Jó, hogy így van?
Szerző: Füredi Ferenc
Jólesik úgy megszólítani Facebook-os barátaimat, ahogy néha az Ezredvégben, vagy a Hetedhéthatárban kéthetente: Kedves Olvasóim!

Képünk illusztráció! (Forrás: Hirhatar.com)

 

Némi kaján vigyorral gondolkodtam el arról, mire való a könyv? Már ott van a baj, hogy erről egy kínai nyomdásznak, vagy Gutenbergnek kellett volna elgondolkodnia.

 

Utóbbit – felhívom erre fiatalabb olvasóim figyelmét – még én sem ismertem személyen… az előbbit sem. Igaz, akkor vagyok hülye és egyben jellemes, ha szólok idetévedt ifjú barátaimnak, hogy a romkocsma a szomszéd utcában van. Itt legfeljebb az én romjaim csodálhatók meg. Az idős kor egyetlen szépsége az, hogy olyan tulajdonságainkkal dicsekedhetünk, amelyeket normális ember inkább eltitkolni szeretne.

 

Rómában ugye ott a Colosseum… romja. Évente talán milliók nézik bűvölettel, fényképezik, és mesélnek róla otthon olyan hosszú téli napokon, amikor vagy azért nem tudnak az utcán járni, mert ónos eső esik, vagy elfoglalja a fél várost az ideiglenesen hazánkban tartózkodó Putyin.

 

És most következik a lényeg: a fene se kíváncsi arra, hogyan nézett ki a Colosseum épen, szépen, teljes pompájában, amikor még porondján valódi kulturális programok zajlottak, amikor még nyugodtan lehetett a migránsokat oroszlánok elé vetni, ami némileg emberségesebb eljárás, mint amit a magyar bevándorlási törvény tartalmaz. Ebből világosan kirajzolódik az előttem álló perspektíva: romjaimban érdekesebb vagyok, mint ifjúságom teljes erejében, vagy felnőttkorom pompázatában. (A túlzásokért elnézést.)

 

Igen. Az ifjú véleményt mond a világról, amit nem ismer. A felnőttnek elvei, gondolatai vannak. A öreg romba viszont azt képzelünk bele, amit akarunk. Ezért egy ostoba „antitörténész” egy laza „huszonhétévezéssel” minden következmény nélkül rágalmazhatja meg egy generáció teljes életművét, és kérdőjelezheti meg életének az értelmét. Én legfeljebb azzal vághatok vissza, hogy megkérdőjelezem a biológia azon alapelvét, hogy minden esetben a legalkalmasabb spermium találkozott a valóban érett petesejttel. A súlyos biológiai tévedést nincs módom korrigálni.

 

Aki ismeri a Cyranót, és kivétesen nem pusztán a szerelmi szálat képes emlékezete gyomrából (khm…) felidézni, az tudja, mit jelent az a határozott, öntudatos hang, amit az orrmonológban hallunk: magamból csinálhatok bohócot, pojácát, de mai nyelven szólva, apróra vágom a pofádat, ha ezt Te teszed velem! Hogy világosabb legyek, és már Tiborcz világítási szakember se találjon bennem kivetni valót: én gúnyolódhatok életkoromon, és öregségemen. Én megírhatom, milyen röhejes és egyben tragikus érzés volt az úton úgy hasra esni egykori sportolóként, hogy hat deli legény tudott összekanalazni. És ezen nekem van kizárólagos jogom röhögni, vagy kétségbeesve sírni, netán gyorsan végrendelkezni. De NEKED, ha legalább külsőleg emlékeztetsz a homo sapiensre, egy kötelességed lehet: megmozdulni, és segíteni.

 

Mert nem attól vagy ember, hogy tudsz szaporodni. Azt a kecskebéka is tud. Nem attól, hogy tolakodsz, ugrálsz, hogy drágább kocsid van, mint a szomszédnak, vagy korábbi önmagadnak, hogy ölébe ültetett a hatalom, mert ezektől még nem leszel senki és semmi.

 

Ettől még morális értelemben egy nagy rakás szar is lehetsz.

 

De ha a most már tág értelemben vett elesetteken segítesz akár egy kéznyújtással, azonnal látszik rajtad, hogy nem csupán emberforma vagy, hanem ember. Aki azt képzeli, hogy mindez csupán közhelyszerű moralizálás, azt az aszfalt keménysége fogja megtanítani arra, hogy nincs valóságon túli történet, ahogy ezt más vonatkozásban ma gondolják. A valóságon túl a fikció van, és aki ezt nem veszi tudomásul, az nekimegy a falnak. Mondhatni, föggőlegesen esik hasra.

 

A mi mai, derék kormányzatunk kétségkívül, „úgy magasról nézvést”, emberforma lényekből áll.Azt is mondják, amit kell: megvédünk, ha elesel, felemelünk. Sőt, ha valami idegen jön veled szembe az utcán, ne aggódj, mert úgy pofánvágjuk, hogy nyugodtan megzabálhatod azt a kezedben tartott darab kenyeret, amit annak a migráns rohadéknak hoztál…

 

Mindössze annyi a gondom a kormányommal, hogy ahol én utcán fekvő hasra esetteket látok, ott ő (vagy az) nem lát.

 

Ahol viszont én éhes szájakat látok, ott kormányom gonosztevőket lát, akiket el kell űzni, de ha mégis valahogy itt teremne egy is, hát úgy vágják kupán, hogy mindezt az én védelmemre hivatkozva teszik.

 

A kezemben maradt utolsó szelet kenyeret elmajszolhatom. Kormányom büszkén mondja, hogy szó sincs arról, mintha elvenné tőlem vagy bárkitől az utolsó szelet kenyeret. De arról mélyen hallgat kormányom, hogy már rég megzabálták az első ötven szeletet, kiették belőle a szalámit, gondosan lenyalták róla a vajat, ha leesett egy szem uborka, még olyan is volt köztük, aki lehajolt érte, és úgy, koszosan a szájába tömködte.

 

Miközben a gyászt kormányom úgy képzeli, hogy tömjük meg a gyermeküket elvesztett szülők zsebeit pénzzel, én arra gondoltam, ha – mentsen meg ettől minden szülőt a sors! – mégis, mit vennék a kapott pénzen, ha a temetést, az ilyenkor sajnos felmerülő költségeket az állam fedezné, ahogy teszi most, nagyon helyesen. Mindössze azt felejti el kimondani, hogy az adófizetők a gyászban a valódi szolidáris partnerek, akik most egyetértenek az állammal, mint kifizetőhellyel. Egyébként sem vennék semmit. A gyerekemet nincs pénz, nincs olyan vagyon, ami visszaadná, és semmi nem kárpótol az elvesztéséért.

 

Az a pszichológus, aki ki merészeli mondani ilyenkor a „gyászmunka” fogalomnevet, attól rövid úton elvenném a diplomáját. Az ugyanis szintén nem ember, aki a megtanult szakmai argumentációt vágja a képünkbe ahelyett, hogy szakmai tudása biztos birtokában emberhez méltóan cselekedne.

 

Derék kormányom pedig mélyen hallgasson!

 

Mert hiteltelen, sőt aljas és gonosz annak a részvétnyilvánítása, akinek nem minden gyermek egyaránt fontos. Aki valójában ki akarja zárni az oktatás normál menetéből a cigányok gyermekeit, aki gyűlöletet kelt, a már ezernél is több vízbe fulladt, megfagyott, betegségekbe belehalt menekült gyerek és gyászoló szüleik ellen, az maradjon távol a gyásztól.

 

Az ugyanis, aki mindezeket az aljasságokat elköveti, az nem az én kormányom. Az nem is kormány, hanem egy tucat összecsődített erkölcsi hulla.

 

Végezetül: egyszer se írtam le pártnak a nevét. Nem parádéztam politikai és politológiai varázsszavakkal, még a korrupció szót se használtam. De ha ez az írás valami csoda folytán normális nyilvánosságot kaphatna, mégis tudná az ország lakóinak túlnyomó része, miről és kikről írtam.

 

Azonban ebben az országban sokak az embertelenséggel, az ostobasággal, a gyalázatos gyűlölködéssel értenek egyet. Vannak, akik ezeket az „egyszerű embereket” pontosan e minőségükre hivatkozva mentik fel. Elfeledkeznek arról: ahhoz, hogy emberek legyünk, nem kell se hivatal, se diploma, se külön tanfolyam. Ha az ősi kínai nyomdász, vagy Gutenberg helyében lennék, gyorsan összetörném a találmányomat.

Feltéve, ha képes lennék előre látni és belátni, hogy minden kultúra, amit több ezer év alatt kinyomtattak, még arra se volt elég, hogy felismerjük egymásban a másik embert, aki hasonlatos hozzánk.

 



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.