2018. szeptember 26., szerda,  Jusztina
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2018. március 08., csütörtök
Lányok, asszonyok, gyönge férfiak…
Szerző: Kiss A. János és Nagy Vendel
Azért a nőnap, melyről sokáig mindenki tud(hat)ta, hogy nemzetközi, túlélte a magyar rendszerváltozás aszályos éveit is, ma pedig immár a miniszterelnök saját lábúlag besétált a parlamenti konyhába, hogy ebből az alkalomból köszöntse – ahogy a hírekben olvashattuk – az általa (is) most erősnek mondott nőket. Arról ezúttal nem ejtett szót, hogy pár éve még azzal tanácsolta el pártja és kormánya politikájából az irányításra alkalmas lányokat, asszonyokat, hogy „nem bírnák el az ottani erős terheléseket”. Annyi bizonyítékot erre ma fel is hozhatna, hogy még párt- és állami vezető férfitársai közül is mily’ sokakat megviselt a felelősségteljes posztok betöltése, elég lenne csak Kósa Lajosra, Németh (Rezsi) Szilárdra, Balog Zoltánra, Budai Gyulára és még sokan másokra mutatnia, s mindannyian megértenénk, milyen súlyos követkeményektől óvja Orbán Viktor a gyenge nőket – maradjon csak az ország vezetése a gyönge férfiakra… A „Megszólalok” című magazin látássérült kiadójának ittt olvasható nőnapi verse mentes mindenféle politikai felhangtól, így tőle teljességgel függetlenül említjük meg, hogy a „szálanként Tízezer forintos Hóvirág…” nem akar utalás lenni a választás előtti hetekben a közszférába beleeregetett 10 ezer forint körüli, adóforintokból gálánskodó könyöradományokra. Nagy Vendelnek eddig sem kellett egy-egy választási ciklus végét megvárnia azzal, hogy őszintén kedveskedjen az itt élő magyar és nem magyar hölgyeknek – születésüktől százvalahány éves korukig… Mi is tiszta szívből köszöntjük e napon (is) a verset velünk frissen megosztó, Gyulán élő Jolikát, s a nőtársait, éljenek bárhol a nagyvilágban!

 

 

Képünk illusztráció! (Forrás: Vadászlap)

 

Nagy Vendel:

 

Nőnapra

 

 

Az emberiség
Szebbik felének,
Az örök Évának,
Az Isteni Nőnek,
Páristól elloptam
A szép arany almát,
Hogy odaadhassam
Szépségedért jutalmul
Királynőm Tenéked.
Bódító bonbont,
Csábító csokrot,
Suhogó selymet
Adhatnék Néked,
Vagy némi ékszert,
Talán igazán gavallér
Akkor lennék
Ha szálanként
Tízezer forintos
Hóvirágot szednék.
S évente nem csak
Egyszer ünnepelnénk.
De  mégiscsak  rendezett
ez a  világ,
hiszen Te  magad vagy
a  letépve is illatozó virág.

 

 

 

ASSZONYOK ELEJÉNEK...
 
Az örök Dívának,
Az Isteni Nőnek,
Páristól elloptam
A szép arany almát,
Hogy odaadhassam
Szépségedért jutalmul
Királynőm, Tenéked.
Reménylőn,
Remegő szívvel
Adózok az
Eredendő bűn kísértésének.
A kígyó csábításának
Erénnyel ellenállj,
Testeddel, lelkeddel
Ezen a mai
Szent napon,
A Nőnapon,
Hogy megkoronázhassam
Cselekedeteimmel
Dicsően szép homlokod.
 S ha cudarul galád
 Olykor a sorsod,
 Mindig arra gondolj,
Hol a  virágot tapossák,
Ott ontja leginkább
bódító illatát.



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.