2017. december 13., szerda,  Luca és Otília
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2017. november 22., szerda
Választási „előzetes” külhoni magyaroknak
Szerző: Kiss A. János
Közhely, hogy minden választási kampányban komoly előnyük van az éppen hatalmon, kormányon levőknek. Ennek százalékban kifejezhető nagyságát toronymagasan az állampártok vezetik. Így volt ez az egykori MSZMP idején (nem tévesztendő össze az MSZP-vel), s ma sincs másképpen. De a Fidesz (elhanyagolható a szatellitje, a KDNP – érdemes figyelni arra, hogy nem valamiféle „elitről” van szó, a két „l” is figyelmeztet erre), amely ma az említett skála magaslati helyén áll, nyilván tudja: ennek is megvan a maga mélypontja. Ilyen Orbán Viktor határon túli magyar állampolgároknak küldött levele, melyben kísérletet sem tesz arra, hogy kijelentse: szavazzanak bárkire, csak menjenek el voksolni. (Ahogy tudjuk, a félmillió külföldön munkát vállaló honfitársunk nem kapott ilyen levelet, ami jelentős megtakarítás lehet a magyar költségvetés számára… A közpénzen folytatott, szemérmetlenül, önzően pártos üzenet még sztaniolpapírba ágyazottan is bűzlik. De olvassák el velünk e levelet!

Orbán Viktor nemzeti színű zászlók előtt (Forrás: atlagpolgar.blogstar.hu)

 

Egy pillanatra még elidőzhetünk a levél hátterénél. Az elvileg úgy 1 és 5 millió közötti számban kiküldött pártpropaganda-anyag  papír-, nyomdai és egyszerű bérmentesítési költségei sem lehetnek csekélyek (arról nincs képünk, hogy a külföldi posták részesedése mennyivel emelik meg azt), ám amolyan „hab a tortán” módjára az orbánus hatalom azt jócskán megfejelhette még azzal is, hogy a leveleket (központi bérmentesítéssel, s ahogy a „nemzeti konzultációs” átverés esetében is tették) elsőbbségi díjjal engedték útjukra. Ez már alighanem sok százmillió forintos növekményt jelenthet. Íme, a levél:

 

 

„Tisztelt Honfitársam!

 

A 2010-ben megalakult Országgyűlés egyik első döntése volt, hogy megadta a kettős állampolgárság lehetőségét a határon túli magyarok számára. Hét éve létrejött az, amire majd száz évig vártunk. A kettős állampolgárság kiterjesztésével sok százezer magyar hivatalosan is a magyar nemzet részévé vált.

 

A határokon átívelő nemzetegyesítés számunkra nem csak egy gesztus, egy megkésett jóvátétel, sokkal inkább mindennapi cselekvés, hogy közösen alakíthassuk sorsunkat, és saját magunk határozhassunk jövőnkről.

 

A következő években Magyarországon sorsfordító döntéseket kell meghoznunk, amelyek az egész Kárpát-medence magyarságára kihatással lesznek. A tét az, hogy tudjuk-e tovább javítani életkörülményeinket, meg tudjuk-e védeni kultúránkat, és meg tudjuk-e erősíteni biztonságunkat. Erről szól a jövő évi országgyűlési választás.

 

Ahhoz, hogy Ön is részt vehessen ezen a választáson, érdemes már most cselekednie. A szavazáson való részvétel ugyanis a kettős állampolgárok esetében regisztrációhoz kötött. Így arra kérem, ha még nem tette meg, regisztráljon!

 

A regisztráció menetéről kísérje figyelemmel a magyar választási szervek, a sajtó és a helyi közéleti szereplők tájékoztatását.

 

Döntsünk közösen! Számítok Önre!

 

Tisztelettel:

 

Orbán Viktor

Magyarország miniszterelnöke”

 

Amint látható, az öndicsérő, egy „apróságról” megfeledkező (tudniillik, hogy csaknem százszázalékos parlamenti akarattal született, kedvezményes állampolgárságot biztosító törvényről van szó) levél igyekszik alaposan „benyalni” az új állampolgároknak. Igazából egy „ütős” ígérettel igyekszik megszédíteni (az éppen ez által „kiskorúsított/lehülyézett”) tisztelt külhoni választópolgárokat. Egy mondatot felidézve tudok rámutatni erre: „A következő években Magyarországon sorsfordító döntéseket kell meghoznunk, amelyek az egész Kárpát-medence magyarságára kihatással lesznek.” Akad vajon valaki, aki legalább meg tudná saccolni, hogy milyen drámai változást ígér a magyar miniszterelnök? Visszafoglaljuk a Trianonban (pontosabban a világháború veszteseként) elcsatolt részeket? (Ahogy látjuk, Semjén Zsolt Kézdivásárhelyen már mindent megtett ennek érdekében: gyakorolta a „fehér lovon való” belovaglást… Tudják-e a külhoni magyarok, hogy az ilyen üres, fellengzős ígérgetéseknek a Magyarország területén élők lehetnek az áldozatai? De ha úgy gondolják a határainkon túl élő magyar állampolgárok, hogy az ígéretért cserébe hálásan megcsókolják „kegyelmesék” kezét, az szívük joga. De más a helyzet, ha a gondolkodást lehetővé tevő szervükön is átfuttatják az üzenetet; akkor talán eljutnak a következtetésig: ebből tisztességesebb kimaradniuk.  

 

A levél - sok külhoni magyar úgy nyilatkozik, hogy nem akarja szavazatával "szívatni" az anyaországiakat...Bizonyára hálát éreznek azért, mert a Fidesz szavazatszerző nemzetieskedése valóban megerősítette a magyarsághoz tartozásuk jogos igényét, de azt sem ártana szem elől téveszteniük, hogy a gazemberekkel is felhígult Fidesz vezetése eszközként, még érthetőbben „szavazógépként” használja fel őket. Egy miniszterelnöki felhívás akkor lenne tisztességes, ha miden trükkös, nemzeti érzelmekre apellálás helyett csupán annyit kérne: szavazzanak bárkire, csak járuljanak az urnák elé. De – mint látják – semmilyen konkrétumot nem ígér, se anyaországi, se külhoni magyarnak. Azt persze nem róhatjuk fel neki, hogy a Fidesz programját igyekezne a külhoni magyarok tudatába beültetni, mert pártjának egyszerűen semmilyen programja nincs – ahogy négy éve sem volt. A külföldön (pontosabban a nem nyugatabbra) élő magyarok még a Fidesz által bekebelezett állami és magánmédiumok segítségével nehezen lennének becserkészhetők napi hazudozással, így marad az Orbán-kormánynak az a lehetősége, vagy valami – megfoghatatlanul – nagyot mondjon… Valami számon kérhetetlent, olyat, aminek elmaradását játszva „megindokolhatja” például egy kis migránsozással, sorosozással. (Így beszarni kormányt alkotó politikusokat egyetlen, nyolcvanegynéhány éves embertől, én még nem láttam. Ráadásául bizonyítani sem tudják a félelmüket. Ennek a társaságnak a csúcsán pedig a levélíró áll.)

 

Azért elismeréssel kell fogadnunk Orbán Viktor fenségesen hangzó „Számítok Önre!” felhívását. Hogyan is fogalmazhatna másként a külhoni magyarokat megszólító pártelnök-miniszterelnök?! Nagyon őszinte megnyilvánulása ez egy számító embernek…

 



<
++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.