2017. október 22., vasárnap,  Előd
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2017. október 06., péntek
Valahol a világban
(Napjaink újraéledett népvándorlása)
Szerző: Zsidov Magdolna
Hozzávetőleg két éve annak, hogy a bevándorlás, a menekültek befogadása, a migráció, és mindezek velejárója foglalkoztatja a közvéleményt. „Hordalékaként” pedig egy még nagyobb feszültséget idéző kérdés: vajon mennyire lesznek képesek az idegen országból, idegen vallással, identitással érkezettek az azonosulásra, az alkalmazkodásra.

Képünk illusztráció! (Forrás: Amerikai Népszava)

 

Amikor erről hallok, rendszerint felmerül bennem egy gondolat, egy kérdés, hogy ez a dilemma kizárólag csak az idegen országokból érkezőkre érvényes? Esetleg még a határainkon belül is gondot okoz, ha valaki a megszokott otthonát, lakóterét elhagyva, más régióba, más országba kénytelen költözni, leginkább munkahelyválasztás, a megélhetés, a megbecsültség óhajából.

 

Az emberek alapvető törekvése, hogy boldoguljanak, hogy értelmes, élhető körülményt teremtsenek maguknak, családjuknak. Ez a vágy minden egyes emberbe belé van kódolva, e nélkül az érzés nélkül képtelenség minőségi életet élni, ennek okán, akár a megszokott életteret elhagyva, új kilátások keresése a cél. Ismerek néhány olyan embert, családot, akiknek a sorsa úgy alakult, hogy egy másik vidéken kellett beilleszkedniük. Mégis, hosszú évek múltán is kívül rekedtekként élik a mindennapjaikat. De már a kezdeti időszakban fel kellett ismerniük, hogy az új környezetben idegenként kezelik őket, de ők maguk sem találtak a biztonság érzetére. A talajt vesztettség nyomására, az ilyenek előbb-utóbb úgy érzik magukat, mint a számkivetettek.

 

Vajon át lehet hidalni a született, „átölelő” környezet és az idegen hely viszonyai közötti különbséget? Vegyük számításba, hogy ahol a gyermek- és serdülőkorát, az életbe indulás éveit tölti az ember, annak hatása sokkal szívósabb, mint a választott „állomásé”. Nevezzük nevén: bármennyire nem szeretne, mégis traumát él át mindenki, aki lakóhelyet változtat. Az új atmoszférába cseppent ember, bármennyire szeretne asszimilálódni, ha a reményei, az álmai nem érnek célba, akkor egy idő után feladja, apátiába zuhan. Már csak egy késztetést érez, elkerülni az összeomlást. Az új helyet, új otthont választók arról a tapasztalataikról beszélnek, hogy eleinte érdeklődéssel figyelnek rájuk, csakhogy ez a kezdeti érdeklődés hirtelen kihuny, ugyanis az emberek alapvető tulajdonsága a kíváncsiság, de a kíváncsiság legfeljebb ideig-óráig tart. Ezt követően már csak kétkedéssel, elutasítással, távolságtartással, szélsőséges esetben gyűlölettel találják magukat szemben. Szerencsés körülmények között, barátokra találnak, hasonló érdeklődésű emberek társaságába kerülnek, kedvező munkahelyet találnak, magánéletük jól alakul. Általában ez azokkal történik meg, akik segítségre lelnek, akiknek az alkalmazkodás gördülékenyen megy. De vegyük figyelembe, hogy az utóbbi a ritkább eset.

 

Akik olvassák az írásaimat, azok tapasztalták, hogy szeretek a Biblia példázataira hivatkozni. Úgy gondolom, a morális, időtálló tanításokat, amik kiolvashatók belőlük, érdemes megszívlelni, nemcsak hangoztatni a keresztény elkötelezettséget. Így most a bevándorlással kapcsolatban idézek bibliai üzenetet: „Mert az Úr, a ti Istenetek nem személyválogató... igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek, szereti a jövevényt… Szeressétek azért a jövevényt…”(V.Mózes 10:17-19.) Ez az idézett igeszöveg ószövetségi intelem, ahogy a következő példa az alkalmazkodásra ugyancsak, de mindkettő tökéletesen illeszthető a jelenlegi eseményekhez: „Mert ahová te mégy, odamegyek, és ahol te megszállsz, ott szállok meg, néped az én népem, Istened az én Istenem.” (Ruth könyve 1:16.)

 

Ebben a két idézetben a befogadó és az idegenből érkezett közös magatartására utaló kijelentések olvashatók. Ezek alapján figyelmeztetve van a befogadó, hogy legyen türelmes, elnéző és empatikus, hiszen a hozzájuk érkezettek kiszolgáltatottak, csak a befogadó közösség védelmére, gondoskodására számíthatnak. A bevándorlók kötelessége viszont, hogy tiszteljék a helyi szokásokat, a befogadó közösséget, azok kultúráját. Ennek minden vallási és világi értékeket őrző emberre nézve kötelező érvényűnek kellene lennie. Erkölcsi kérdésekben nem szabad különbséget tenni, hitetlen és hívő, keresztény és más vallású-felekezetű ember között. Ennek az etikai kérdésnek be nem tartása, csak az emberséges magatartást nélkülözőket jellemzi, lett légyen bevándorló, vagy befogadó. Legyünk őszinték, a befogadás nem egyszerű dolog, hiszen elsősorban bizalmat, toleranciát követel, ennek hiányában elszabadulnak az indulatok, a félelmek (hol jogosan, hol jogtalanul), a befogadottak ugyancsak az aggodalmaikkal küzdenek. Az oldás leginkább a befogadóra vár, ő az, aki nagy lélekkel bír, hiszen nem kis dolgot tesz, átadja önmaga egy részét, megosztja a földjét, a jövőjét. Ő az, aki nagyobb biztonságban van, és a biztonságérzete, az együttérzése nagylelkűvé teszi, és vannak is ilyen emberek, de őket gyakran ugyanolyan tartózkodás, harag övezi, mint a jövevényeket. Az sohasem lehet baj, sőt erény, ha ragaszkodik valaki a saját értékeihez, szokásaihoz. A baj akkor van, ha egyik fél részéről sincs kompromisszum, ha a félelem, az elutasítás markánsabb, mint a bizalom. Amikor egyik részről „térdre” kívánják kényszeríteni a másik felet, de maguk türelmetlenek. Amikor függetlenséget, biztonságot követelnek, de maguk le akarnak igázni, amikor meg akarnak téríteni, de maguk érintethetetlenek.

 

Van egy újszövetségi ige, ami így hangzik: „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék.” (1 Korinthusbeliek 10:12.) És ez soha nem volt annyira igaz, mint napjainkban. A világ forrong, átalakul: új rend, új elfogadás, új természeti kihívás, átfogó veszély. Az emberi lét soha nem arról szólt, hogy éppen most jó, és így is marad, hanem számolni kellett és kell azzal, hogy akinek ma otthona van, holnap lehet, hogy hajléktalan lesz, aki ma nyugalomban él, holnap száműzetés vár rá, akinek ma áll a háza, holnap összeomolhat egy tomboló viharban, ma még egészséges, holnap betegápolásra szorul, és lehetne tovább sorolni. Persze ezek csak feltételezések, nem rémisztgetések, de érdemes megfontolni.

 

Ebben az írásban az általános problémákról esett szó, nem a kirívó, tragédiába sodró, szélsőséges helyzetekről, mert bizony ezekkel is számolni kell, ugyanis a kitaszított, a létében vegetáló, kontrolt vesztett, felbőszült ember nagyon veszélyes tud lenni. Elsősorban ezt mérlegelve, globális a felelősség, de akiknek hatalmukban, képességeikben állna megoldást találni, bizony tétlenek, és nem vállalják fel az ezzel járó kockázatot, magukat mentegetve inkább uszításba, ellenállásba süllyednek, ami még kockázatosabb. Tapasztalható, hogy a keresztényi türelmet hirdetők között szép számmal akadnak irgalmatlanul türelmetlenek.

 

Mindezek ellenére tény, hogy bármilyen veszélyről legyen szó, ha a félelem, az önzés erősebb, mint a szeretet, és ha egyszer ki nem csordul a szív, hogy felemelje az emberiséget, akkor élhetetlenné válik világunk… a kiváltságosoknak már csak a Mars jöhet számításba.

 

 



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.