2017. október 22., vasárnap,  Előd
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2017. október 02., hétfő
Van úgy… hogy vagy?
(Pillanatkép a hétköznapokból)
Szerző: Zsidov Magdolna
Az asszony lakótömbje előtt két hatalmas fa áll. Hogy mikor lettek ültetve, nem tudja, mert, ahogy odaköltözött, már ott feszítettek kicsin és hajlékonyan. Azóta megterebélyesedtek, „megcombosodtak”, törzsük nem hajladozik, ellenállnak az egyre gyakoribb viharoknak. Jó szolgálatot tesznek, a nyári hőségben kiülhetnek alájuk a padra – szinte kizárólag csak nők –, s elmondhatják egymásnak napi ügyes-bajos dolgaikat. Az asszony mindent hallhat, minden szónak tanúja lehet, ablakai közvetlenül odanyílnak.

Képünk illusztráció! (Forrás: lendvayera.hu)A közelben húzódó főút zaja, a néhány méterre lévő bolt parkolója, a lázas beszélgetések hangzavara, úgy tűnik, senkit sem érdekel, főleg azokat nem, akik feljebb laknak. Egyébként a zavarás, minden esetben kizárólag egyénre és körülményre szabott… ahogy a megértés is.

 

Őt zavarja, mindig zavarta a zaj, az is, ami másokat érint, és az is, amelyik rá nincs tekintettel. Születési „sérülése” – talált rá kórtant – kokofónia lehet. Nem a maga ötlete, rábeszélték, hogy ez, csakis elmebeli probléma lehet. Érdekes, de minden alkalommal azok állítják ezt, akik a maguk baját tolerálják, a másokét viszont elítélik. Az asszonynak ugyan lenne oka elkeseredni, de azzal vigasztalódik, hogy csak akad, aki megérti, főleg az, aki hasonlóan szenved a zajtól, mint ő. Mostanában azért kezd aggódni, még az sem kizárt, hogy mégis van benne valami, és némileg ütődött, ha a fejében képződő gondolatok sokkal jobban foglalkoztatják, mint a felesleges beszéd, a túlpörgő, rohanó, zajos világ, mindazok, amelyek a belső egyensúlyát megzavarják… ez talán mégsem normális!

 

Panaszkodott is egy tájékozott, olvasott tanár ismerősének, hogy már kezdi elhinni, valami nincs rendben az elméjében, bár lélekvájár nem igazolta. Ismerőse megvigasztalta, hogy nyugodjon meg, nincs egyedül, ő sem érzi jól magát a lármában, időnként legszívesebben kimenekülne egy lakatlan szigetre, és még véletlenül sem essen kétségbe, mert angol kutatások igazolták, hogy minél intelligensebb egy ember, annál érzékenyebb az erős hangokra, és még véletlenül sem zavartelméjű. No, persze, már megint az angolok – gondolta –, de mi magyarok vagyunk, itt egészen másként „jönnek le” a kutatások. Nem beszélve, ha egyszer is erre hivatkozva mentegetné magát, minden lenne, de intelligens végképp nem, legfeljebb kivételes eset, akinek a témaválasztását, a csend utáni vágyát, akár a vetélkedőkön, lepontoznák.

 

Ilyen vonatkozásban mi mást tehetne, rehabilitálta magát, ezért újabban már nem panaszkodik a fülsértő, fülét sértő hangok miatt. Azért a fülét ki nem iktathatja, így esett meg, hogy a közelmúltban ismét tanúja lehetett a padon zajló beszélgetéseknek. Az egyik tömblakó hölgy, valószínűleg megunva a saját társaságát, kiürítette személyétől a lakását, és lejött, emberközelbe vágyott. Több órán át kitartóan nyomta a padot, hol ezzel, hol azzal elegyedve társalgásba. Mindegyikőjüktől udvariasságot mímelve megkérdezte: „Hogyvagy?”  Azt, hogy színlelte az érdeklődést, onnan lehetett tudni, hogy a választ meg sem várva, egészen más témába fogott, abba, ami őt foglalkoztatta. Az utolsó fülön csípett alanya válasza, a „hallgatózásra” ítélt nő derűjére okot adott. A kérdezett ugyanis nyersen odaszólt: „Miért kérded? Tegnap is megkérdezted, és nem panaszkodtam, akkor valószínűleg ma is minden rendben. Na, és ha már kíváncsi vagy rám, arról beszélj, te hogy vagy?” „Jajénmindigjól” – hangzott a fellengzős válasz, aztán folytatódott azzal, amivel a többszörösen előbbi beszélgetések.

 

Ahogy hallgatta a diskurzust az asszony, Sándor György, az elmés humorista szövege jutott eszébe: „Nem érdemes többször visszatérni egyazon témára, mert lelki betokosodást okozhat.” Ja, kérem, de ehhez a bölcsességhez Sándor György írásait, és sok minden mást kellene olvasni. Az olvasás hasznos dolog, például meg lehet belőle tanulni, lehetséges úgy beszélni, hogy két mondat sem ugyanaz. No és persze, ahogy Márai Sándor írta: „A bölcsek társaságát keresd. Az okosokkal lehet beszélni. A bölcsekkel lehet hallgatni.”

Végre mégis csend lett, a zajokra érzékeny nő lelke elcsendesedett és arra gondolt, mi lenne, ha leltárt készítene mindarról, ami a fülén bemegy… de minek? Csak arról érdemes, ami megmarad az emberben, és nem csak átmegy a fülén. Egyébként is, minden oka megvan a megnyugvásra, beköszöntött az ősz, egyre hidegebb napok jönnek, a padon senki sem fog ülni, jövő nyárig valamivel kevesebb lesz a zaj.



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.