2017. augusztus 22., kedd,  Menyhért és Mirjam
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2017. április 07., péntek
Álom, ami nem mindig az utolsó
Szerző: Zsidov Magdolna
Kezdhetném úgy a történetem, akár egy mesét, főleg azzal, ami régen volt, azt ellenőrizni már én sem tudnám, nemhogy más. Főleg úgy, hogy talán igaz sem volt, mert ami elmúlt, az lehet akár mese is. Ami mostanában, életem kései időszakában történik velem, az a jelen, és még véletlenül sem fabula. Az ilyen korszakból kiöregedtem, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy ne vonzódnék a meséhez. És vonzódom is, noha a valóságban még csak a közelébe sem kerülök olyasmihez, amihez legfeljebb álmomban.

Képünk illusztráció! (Forrás: dreamlifecoachtraining.com)

 

Az álomban az a káprázatos, hogy általuk mindig valami új, nem ritkán extrém dolog következik be, amitől úgy érzi az álmodó, hogy onnantól rózsaszínű lesz az élete. Csakhogy nekem soha sem volt színem a rózsaszín. Én a zöldet és a kéket szeretem, ami fent és lent, Ég és Föld. Az egyikben vágyakozva gyönyörködöm, a másikon két lábbal állok. Amelyik után vágyakozom, az elérhetetlen, pedig nekem annyi is elég lenne, ha képzeletem repülőjére ülhetnék, és szállhatnék, szállhatnék, semmi mást sem tennék. Nem kalandoznék a világban, nem kötnék ki semmilyen egzotikus földrészen, egyszerűen csak szállnék.

 

A szárnyalás rabja vagyok, amiben csak álmomban van részem. Azt nem tudom, hogy más szeret-e álmában szárnyalni, én nagyon. Olyankor két esetlen szárny nő ki az oldalamon, és azzal kapaszkodom a levegőbe, majd lassan, nagyon lassan felemelkedem. Egyre csapkodok, miközben mind magasabbra török, és még az is előfordul, hogy a távoli közel kerül. Csakhogy, nem titkolt szándékkal, rendszerint, valaki a nyomomba szegődik, hogy elrabolja a szárnyaim. Vissza akar húzni a földre, a sárba, hogy földhöz ragadt legyek. Ez nem öli ki belőlem a szárnyalás szándékát, mert én tíz körömmel ragaszkodom a szárnyimhoz.

 

Az álom mindig szimbolikus, a valóság fantáziába fogalmazása. Vagy nem?

 

Lehetetlen kérdés, vannak dolgok, amiket az agy sem képes felfogni, pedig az agy az ember legértékesebb szerve… kihasználatlanul.

 

Jó lenne kihasználni, de az egy százalék nem elég a százszázalékoshoz képest. Többet kellene kihasználni, de ki a franc szereti, ha kihasználják? Az agy sem. Vagy igen? Lehet, hogy az agy hagyná magát, csak az akarat kevés. A kevés pedig soha nem elég.

 

Többet… Többre… Többen! Döbbenten vesztegel az ember, mert képtelen többre.

 

Többségüknek elég a kevés, még ha nem is elég.

 

Jóból is megárt a sok.

 

Van, akinek nem árt meg, és az emberek hisznek neki, mert a tapasztalat nagy úr. Aki nem tapasztalta, az elhiszi. Aki tapasztalta, fukar a tapasztalatával, mert úgy gondolja: aki nem tapasztalta, annak legyen elég az, hogy elhiszi.

 

Vajon, miről álmodhat Monk a „Monk, a flúgos nyomozó” című tv-sorozatban? Mint tisztaságmániás, valószínűleg tisztítószerről. Ahogy kezdtem, én is álmodom, no, nem a takarítási szenvedélyemről, sokkal inkább a rend iránti vágyamról, ha megvalósulna, az lenne az én sikertörténetem.

 



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.