2017. június 27., kedd,  László
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2017. április 07., péntek
A feltámadt ígéret
Memorandum húsvét előtt
Szerző: Zsidov Magdolna
Él a fejemben egy kép gyermekkori emlékeim közül, a szülői ház húsvét előtti hangulatáról. Arról az izgalmas, édes készülődésről, amelyben anyám lázban égő arccal sürgölődött a tűzhely körül. Csak akkor vette le a kötényét, amikor estefelé hazaérkezett apám, aki rögtön kisietett az udvarra, hiába kérte, hogy először vacsorázzunk meg, mert kihűl az étel. Ő csak legyintett és annyit mondott, majd ha befejezte a kinti munkát, de ha éhesek vagyunk, nyugodtan együnk nélküle.

Képünk illusztráció! (Forrás: America Magazine)

 

Ha éhesek voltunk, ha nem, apám nélkül nem láttunk az evéshez. Hittünk abban, hogy a család csak együtt étkezhet, külön-külön nem jóízű a falat. Anyámmal megterítettünk, leültünk a konyhaasztal elé és várakoztunk, miközben kintről egymást követő csattanások hallatszódtak a lakásba. Apám aprította a fát, készítette a tűzrevalót másnapra, a főzéshez.

 

Míg várakoztunk, anyám egy különös hangulatról mesélt. Jézusról, a megváltóról beszélt, aki csodákat tett, s mégis szenvednie kellett. Ezen az estén tudtam meg, hogy Jézust, fellépése után nem sokkal, már többnek tartották, mint egy embert a sok közül, s immár kétezer éve ünnepeli és dicsőíti az emberiség. Megjegyzem, az elmúlt sok-sok év után már arról is ismeretet szereztem, hogy nem az egész emberiség, csak azok, akik elfogadják személyes útmutatójuknak.

 

 Igaz, azon is eltűnődtem, ugyan, hogyan képes Jézus milliárdnyi emberrel személyesen foglalkozni? Anyám azt válaszolta, ez egy felfoghatatlan rejtély.

 

Ahogy beszélt anyám a húsvét megrázó misztériumáról, vonásai lágyabbak lettek, tekintete a múlt ködébe révedt. Ez a történet csak Jézusról szólt. Jézusról, a Messiásról, aki harminchárom évi földi küldetése alatt Isten tökéletes igazságát hirdette az embereknek. Életének rövid idejében csak jót cselekedett, gyógyította a betegeket: a vakokat látóvá, siketeket hallóvá, fekélyeseket sima bőrűvé, bénákat járóvá, halottakat élővé tett, de nem a saját, hanem Isten erejével, és ezt minden alkalommal tudatosította. Azt igyekezett megértetni az emberekkel, hogy nekik, de neki, az Isten fiának is csak a Teremtőbe vetett hittel, bizalommal elnyert képessége az emberek, a világ megjobbítása. De mialatt Jézus a test betegségeit gyógyította, gondja volt a békétlenségben szenvedőkre, azokra, akik éhezték és szomjúhozták az igazságot, a megnyomorított lelkűekre, a lélek háborújában szenvedőkre, a „hol tűzben, hol vízben vergődőkre”, a saját csapdájuk fogságában élőkre.

 

Anyám szavait a kintről behallatszódó kutyavonyítás szakította félbe, megcsóválta a fejét, azon háborgott, hogy Zsiga szomszéd már megint nyúzza azt a szegény állatot, de minek tart az olyan kutyát, aki nem szereti, bizonyára csak azért, hogy legyen, akin a mérgét kitöltse.

 

Ez a látszólagos apró zaj elterelte a figyelmünket, de miután csend lett, anyám ott folytatta, ahol abbahagyta. Arról beszélt, hogy Jézus minden ember lelkébe belelátott, minden rezdülésüket ismerte, tudta, hogy mindegyikőjük valamelyik másik irigyelt ember bőrében szeretne lenni, a ruháját hordani, az ételét enni, az aranyait számlálgatni. Jézus az ilyeneknek annyit mondott, hogy ne gyűjtsenek aranyat, mindenféle kincset itt a földön, ahol a rozsda meg a moly eszi meg, hanem gyűjtsenek kincset a mennybe, ahol az értékeket a lélek gazdagsága szerint mérik. Aztán mondott egy nagyon sértőt a vagyont gyűjtögető, szűkmarkú gazdagokról, akiknek Isten ítélete szerint nehezebb a mennyek országába jutni, mint a tevének a tű fokán átmenni. Meg kell hagyni, ez a mondat szöget ütött a fejembe, ugyanis, hogyan tudna egy teve a tű fokán átmenni, hiszen még a cérnát is nehezen dugtam át, ha anyám megkért. Anyám azzal magyarázta, hogy ez jelképes kijelentés, és akiknek szólt, nagyon is értették, ezért nem sokkal később ki is adták ellene az elfogatási parancsot, azzal az egyetlen céllal, hogy örökre elnémíttathassák. El kellett hallgattatniuk a nép „bujtogatóját”, mert bármennyire is elismerték különleges jelenségét, mégsem akarták másnak feltüntetni, mint lázítónak, aki szemfényvesztéseivel téveszti meg az embereket, miközben hatalomra törekszik. Elfogatása, mondhatni, könnyedén ment, de őt ez nem lepte meg, hiszen egyik tanítványa, Júdás lelkébe látott, és már előre felkészült rá, hogy harminc ezüstpénzért elárulja. Júdás nem maradt hűséges mesteréhez, mert az érzékei megcsalták, az igazság felett a pénz hatalma győzött.

 

Ezt az ártatlan, tiszta Embert, Isten fiát, „rögtönítélő” bíróság elé hurcolták, sorsát a hangoskodó tömegre bízták, a tömegre, az emberekre, akik egymást túlkiabálva, a hangzavar, a lélekzavar padkáján, elfelejtve Jézus minden jótéteményét, halálra szánták. Lehet ugyan, hogy szerettek volna igazságosan választani Barabás és Jézus között, de nem mertek azok lenni, mert gyávák és kétkedők voltak. Ennél még rosszabb, hogy azok is gyáván szemlélték a jelenetet, akik megtapasztalták a Messiás minden cselekedetét, ismerték szándékát, küldetését, de a tömeg veszett hangulatára maguk is fejvesztettek lettek.

 

Elítéltetése után Jézus a keresztfán lehelte ki a lelkét. Ecce homo!

 

Könnyes arccal, méltatlankodva kérdeztem anyámat: és mi ezt ünnepeljük dínomdánommal, locsolkodással?! Anyám mosolygott szelíden, majd azt is elmondta, hogy Jézus ugyan meghalt, de harmadnapon feltámadt, az Atya Isten visszaadta az életét, mert még dolga volt a világban. A tanítványait kellett felkészítenie arra, hogyan hirdessék az egyedüli tiszta igazságot. Mi ezt az örömöt, az újjáéledés reménységét ünnepeljük.

 

Apám végzett a favágással, csendben megvacsoráztunk. A családi élet lelke velünk volt.



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.