2017. október 21., szombat,  Orsolya
 
 
 
 

Publicisztika

[Publicisztika]
2017. április 01., szombat
Kannibálpuccs
Szerző: Kiss A. János
Ez nem áprilisi tréfa! – az év egyetlen napja a mai, amikor még a legkomolyabb témák elé is illik odabiggyeszteni ezt a kis „használati utasítást”, ha azt akarjuk, hogy senki ne vegye idétlen ugratásnak a történetünket. A minap a Fidesszel kapcsolatos igen kevés álmom egyikét osztottam meg testvériesen, ma pedig annak egy félálomban továbbgondolt változatával teszem ugyanezt.

Képünk illusztráció! (Forrás: Növénydoktor)

 

Az említett félálmomban két idősík összecsúszott. Napjaink Fideszének történései (a történelem nagy turmixgépén) alaposan összekeveredtek az MSZMP nyolcvanas évek végi kóválygásával.  Abban az időben az ellenzékinek számító csoportosulások (a közvélemény megnyerésével) egyre erőteljesebben követelték, hogy a kormánypárt Központi Bizottságának ülése legyen nyilvános. Először persze arra lehetett gondolni, hogy egy pártnak joga van saját ügyeit zárt ajtók mögött tárgyalni. Aztán egyre világosabb lett, hogy egy túlhatalommal rendelkező állampárt minden lépése kihat a társadalom egészére, így a polgároknak joguk van a kormányzó pártokban lezajló előkészítő és döntési folyamatok megismerésére, sőt kontrolljára. S ha ez így van egy diktatórikus pártállamban, hogyne kellene ily módon működnie egy demokratikus jogállamban?!

 

Akkor most döntsék el egy példa felmutatásával, igaz-e ez a tétel a mai gyakorlatban! (Egy diktatúrába csúszó illiberális állam túlhatalomra szert tett pártja – az egyszerűség kedvéért mondjuk azt, hogy Békés megye egyik, sőt első országgyűlési választókerületében – belső viszályainak eredményeként illogikus lépésre szánja el magát. (Persze egy párt nem tud ilyet, csak a tagjai.)

 

A párt egyik országos hatású oszlopos tagja szólt a dél-alföldi regionális pártigazgatójuknak, hogy a megyei választmányi elnökükkel együtt keressék meg az említett országgyűlési választókerületi elnöküket, s mondják neki, hogy magasabb helyen elvárják tőle: mondjon le választókerületi párttisztségéről. (A három felsőbb vonalbeli férfiú itt nem részletezendő okokból szorosan egymás mögött áll, olyannyira, hogy jó ideje egymásba ér a gazdasági érdekük.)

 

A képviselő fegyelmezett emberként le is mondott a tisztségéről, ám sokan helyteleníthették ezt: azt sem tudni, hogy valóban született-e ilyen döntés, s ha igen, akkor hol, mikor és ki által. Talán elgondolkodott ezen a választókerületi elnök, s jelezte, lemondását tekintsék tárgytalannak. Erre a trojka – melynek egy ideje már megvolt a maga kiszemelt embere a választókerület fideszes elnöki beosztására – elérte, hogy a párt legtetején ülésezők elrendeljék: a lemondatni akart elnök, s a helyére tuszkolandó pártember sorsát döntse el a párt illetékes választókerületi tanácsa. Ennek tagsága legyen, mondjuk, 16 fő, mely polgármesterekből, pártszövetségesek, testvérszervezetek delegáltjaiból álló grémiumot alkot. Ha az álmom nem csal, akkor természetesen ott volt a szavazáson az addigi választókerületi elnök, s a helyére pályázó, ki tudja, ki által javasolt alpolgármester is. (Nekem úgy rémlik az álom felidézésével, hogy a megyei választmányi elnök akarhatja meggyengíteni a választókerületi elnök félreállításával azt a pártbeli tábort, mely éppen az ő (minimum) elfogadhatatlan ténykedésétől akarja megszabadítani a pártjukat. Persze megjelent a tetthelyen a regionális pártigazgató is.

 

Legyinthetne az olvasó, hogy a pártokban időnként vannak tisztújítások. Csakhogy ez idő tájt a megyében (s talán máshol sem) nem tartanak további személycseréket. Ez a szerdai akció bizony babára irányuló rúgás volt. Hogy miért? Az uniós pénzek elosztásához való korlátlan és zabolátlan hozzáférés megkaparintásáért. Ilyesmihez – lássuk be – megbízható ember (úr vagy elvtárs: egyre megy) kell.

 

Újra megkérdezem: igaz-e az a tétel, hogy a mai állampárti/pártállami gyakorlatban is indokolt lenne nyilvánosság elé vinni a párton belüli játszmákat, ahogy a ma hatalmon levők is követelhették annak idején az MSZMP-től?

 

A szavazást úgy képzelem el, hogy a 16-ok titkosan szavaztak. Persze így nagy a veszélye annak, hogy döntetlen születik. Valaki tehát azt a szerepet kapta, hogy ne adjon le érvényes szavazatot. Előre kalkulálhatóan (netán szervezhetően) máris kijön egy 8:7-es eredmény. Természetesen az „új hús” javára.

 

Ha ezt az álombeli gárdát megpróbálom valós személyekkel behelyettesíteni, akkor a szereposztás például a következő lehetne – országos hatású oszlopos tag: Kubatov Gábor; dél-alföldi regionális pártigazgató: dr. Kerényi János; megyei választmányi elnök: Simonka György; régi választókerületi igazgató: Vantara Gyula; a kiszemelt utód: Hanó Miklós. (A tévedés jogát a színfalak mögött lebonyolított puccsozás átláthatatlansága miatt fenntartom!)

 

Révedjünk el még egy kicsit a nyolcvanas évek végi emlékekben. Akkoriban alkotmányunk (ez volt a leánykori neve a mai alaptörvénynek) addig lehetővé tette – papíron – az országgyűlési képviselők választóik általi visszahívását. A feltörekvő politikai erők éltek is ezzel a lehetőséggel: jó pár helyen sikerült így eltávolítaniuk a pártállami honatyákat, honanyákat. Aztán a visszahívók első dolga az volt, hogy ezt az alkotmányos intézményt kisöpörjék a választójogi szabályozásból.

 

Nem sírjuk vissza azokat a daliás időket. De akkor ma hogy a fenébe lehet elzavarni azokat, akik már a politikai kannibalizmustól sem riadnak vissza?!

 



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.