2017. december 13., szerda,  Luca és Otília
 
 
 
 

Kreatív vita

[Kreatív vita]
2017. november 06., hétfő
Fizetésközeli élmény
(Szomorú víg(vagy vég)játék az életből)
Szerző: Zsidov Magdolna
Nincs ébresztőórája, igaz semmilyen órája se, pontosabban akad néhány, de pár hónapja az összes megállt, lemerült bennük az elem, és ami nem működik, azt nem lehet úgy tekinteni, mintha lenne… ettől függetlenül óra nélkül is huszonnégy órában telnek a napjai, miközben fogalma sincs az idő múlásáról, arról, hogy éppen délelőtt, délután, este vagy holnapután… hevederzáras lakásában az idő megállt…

Képünk illusztráció! (Forrás: Postai csekk)

 

bár ez így nem teljesen igaz, mert azért a világosodásból, a sötétedésből tudja, hogy eltelik egy nap… csak az „éppen hány óra” esik ki a tudatából, amit még a televíziójából sem hallhat, mert  nem nézi, azaz nem nézheti, nem fizette be a jogot a nézésére, pedig nézhetné, ha venné a majdnem üres pénztárcáját, és elmenne „lerendezni” az árát…

 

ebben a világban mindenhez be kell fizetni…

 

a szuvenír világgal nem álltatja magát, mégsem megy, nem tud járni, helyesebben, nem akar, ugyanis minden kimozdulása pénzbe kerül… fizetés nélkül meg, az amúgy működőképes televíziójában sem nézheti az időt, az időjárást, de semmit, ami közélet, ami érdekfeszítő, ami hír a nagyvilágból… na és, mit bánja, a szomszédjáról sem tud semmit, akkor mi a frászért érdekelné a nagyvilág…

 

a családja érdekli, de nem sűrűn látogatják… mostanában mindig fáradtak, leszívja őket a munka és a sok kiadás, ő meg titkolja, hogy az órákat működtető elemen kívül az is lemerülőben van, amelyik a mellkasában lüktet… pészmékert javasolt… simán fonetikusan… az orvos, amikor még járt orvoshoz, de nem egyezett bele, semmi idegen anyagot nem tűr … magában hordozza az ellenállást…

 

pedig egyre többször tapasztalja, hogy működésképtelen, mégis, ki kellene bújnia a lakásából, egy kicsit összeszedni magát, a mozdulatait koordinálni… de minek, hiszen már úgy sem különbözteti meg semmi az eltávozottaktól… szeme üvegesen néz előre, mintha csak arra várna, hogy kiolvassa belőle…

 

tragikus hirtelenséggel…

 

sokkal inkább… hosszú szenvedés után… már teljesen mindegy, mikor döntötte el, inkább szenved, inkább kiiktatja magát az ellenszolgáltatásból, minthogy fizessen, már megelégszik azzal, amije van ingyen… képmutatásért, pénzért semmi nem kell neki…

 

egyébként hozzászokhatott, nem mostanában támadt rá az érzés, hogy minden egyre drágul, grátiszba még azt sem kapja meg, amit nem szeretne…

 

hogy az a bánatos!... csengettek, nem úszta meg, ha ő nem megy, helyébe jönnek…

 

csó-tány-ír-tás, gé-le-zés-sel… tagolta nem középiskolás szinten az ajtóban álló kigyúrt alak, hófehérben, két karján a Guernica torzítva… csak há-rom pötty… folytatta…

 

és, mit ad az ég, képzeletet felülmúló gyorsasággal megtalálta a három helyet… nem hagyott kétséget, vénájában csordogál a szakma… a szám-lát majd kül-dik!

 

naná, hogy küldik, mindennek megvan az ára…

 

ezért muszáj kimozdulnia, sürget az időt … fizetni szükséges lenne, nem is annyira a televízióra, sokkal inkább a kötelező újabb huszonöt évre…

 

éppen mostanában jár le, és ő akkor lenne nagyobb biztonságban, ha befizetné, mert sohasem tudhatja mikor… akár bármikor… azért egy kicsit aggódik, nehogy túl hamar… mert arról szó sincs, hogy betervezte… semmi fizetést nem tervez be, azok maguktól érkeznek sárga csekken… és ha nem fizet be, elárverezik az öröklakhelyét…

 

azt, amelyiket a szülei is használnak, ketten összesen ötven éve, testestől, ő már csak poralakban… így rendelkezett…

 

reméli, a gyerekei nem döntenek másként, mert az anyakáromlás lenne, ugyanis a hovatartozás tudatos döntés, és ő porból lett, a porhoz tartozik…

 

helyesebben Istenhez, mert a porból egyedül Istennek sikerült… hogy mennyire remekművet?... az emberek mindig elégedetlenek másokkal… azok ugyanis „jólelfuseráltak”...

 

de mégis, ami megromlott, azt meg lehet javítani… a tudomány dolgozik rajta… tehát ilyen alapon a tudomány tudja, hogy Isten tökéletesre teremtette az embert…

 

csakhogy a kígyó mestere a ravaszságnak, felfedeztette az emberrel a pénzt, búcsúcédulát is osztott neki… legyen mivel megfizetnie a túlélését.

 

Azt mondják, hogy a halál morbid, talán az élet nem az? Ő már csak tudja, mert az is morbid, hogy annyi szenvedés után… ha akarja, egészen jól képes egymás elé tenni a lábait, ki tud menni a szobából, oda, ahová a szükség viszi, de a falon túl nem, oda a világért sem… majd, ha viszik… arra az útra spórol…

 

de most még a négy falnak panaszkodhat: „Ó, Istenem, Istenem! mily unott, üres,/ Nyomasztó nékem e világi üzlet!/…



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.