2017. október 18., szerda,  Lukács
 
 
 
 

Kreatív vita

[Kreatív vita]
2017. augusztus 19., szombat
Háttal megyek, csak az kerül elém, amit már elhagyok
Szerző: M. Szabó Mihály
Állok a ravatal előtt. Lábaim remegni kezdenek. Sírás fojtogatja a torkomat. Érzem, hamarosan „üt az órám”. Nem tudom, merek-e, képes leszek-e megszólalni egyáltalán? Aztán mégis. Összegyűlik bennem valami hihetetlen elszántság. Beszélni kezdek. Összeszedetten, folyamatosan. Kívülről vagy felülről – nem is tudom?! –, hallom a hangomat. Magam elé képzelem a szemedet. Két gótikus torony. Az arcodon végtelen nyugalom. Mintha csak te búcsúznál tőlem, és nem én állnék ott árván az asztalka mögött. Szájzugodban, egy cseppnyi mosoly. Ezt nem teheted velem! Pontosan akkor, mikor amúgy is túlcsordul bennem a fájdalom! Majd megértelek végre. Most is, még most is arra törekszel, hogy segíts nekem szorult helyzetemben. Rosszul érzem magam. Miért-e nagylelkűség? Miért nem rúgod ki e díszes faláda oldalát?! Miért nem röhögsz a szemünkbe: „Csak vicc volt, most aztán jól csőbe húztalak benneteket?!” Sírodnál a szónok elmondja utolsó szavait. „Béke poraira!” Aztán már csak a göröngyök lavinaomlása hallatszik a koporsó tetején!

Kepunk_illusztracio.jpg

 

Pénteki nap. Közel a vasárnap. Hazafelé indulóban, átlépek a gyár kapuján. Néhány lépést teszek csupán a forgókorlát után. Hátranézek. Az ellenőrző porta falán, a zászlótartóban, fekete zászlót lobogtat a szél. Rosszat sejtek. Visszafordulok. Félhangosan kérdezem a portást: „Kérem, mondja meg, ki halt meg?” A simléderes sapkájú, egyenruhás férfi a te neved említi. Tisztelettel. Halkan. Némán indulok tovább. Egy kavicsot rugdosok magam előtt. Két száraz kút a szemem. Három szó hagyja el folyamatosan ajkamat: „Mit tettél velem?!” „Mit tettél velem?!” „Mit tettél velem?!”

 

*

 

Felhívnak a színpadosok. Egy kisbuszt szereztek megfizethető áron. Tartsak velük, meglátogatnak téged. „Srácok, nem tehetem! Vizsgára készülök! Mondjátok neki, a jövő hét végén megyek egyedül. Vonattal. Legalább többet beszélgethetünk!” A kórház folyosóján kong-kopog a csönd. Kellene néhány szót váltani a professzorral. Talán majd máskor. A szobádhoz érnek. Egyszerre heten állják körül az ágyadat. Arcodon sápadt, halvány mosoly, de te figyeled tovább az ajtót. Már nem érkezik senki. Követelődzőn kérded: „Őt, hol hagytátok!”

 

*

 

El, még egy év sem telik. Beesett az arcod. Sokat fogytál az utóbbi időben. „Mi van veled?”, kérdezem. „Csak neked mondom el. Másnak egy szót sem! Kiújult a rákom. Néha annyira fáj, hogy éjszaka kaparom a szobám falát. Annyira sajnálom az anyámat, nem szeretném, ha tudná, mennyire szenvedek! A jövő héten kell újra befeküdnöm a klinikára! Míg nem jövök haza, kérlek, tartsd össze a csapatot!”

 

*

 

Az első előadás időpontja november hetedike. A párttitkár bekéreti előtte a forgatókönyvet. Mindent rendben talál. A vezetők az első sorokban foglalnak helyet. A gyár nagy termét megtöltik a dolgozók. A befejező mondat után: „Határ a csillagos ég!”, tapsvihar fogadja a zenés produkciót. „Erre, inni kell!”, mondod később, majd a hatlépcsőshöz vezényled a vidám kompániát. Kissé kapatosak vagyunk. Lemaradunk a többiektől. Malac dalokat énekelünk, és versenyt rendezünk békaügetésben. „Te, én olyan boldog vagyok!”, mondod.

 

*

 

Egy alacsony, zömök srác. Jössz szembe velem a gyárudvaron. Az új népművelő, mondják. Most végezted a főiskolát, levelezőn. Egy pillanatig sem tétlenkedsz. Mindjárt irodalmi színpadot szervezel. A megbeszélés után kettesben maradunk. Közelebb lépsz hozzám, megveregeted a vállamat. „Apám, te szerelmes vagy! Láttam a tekintetedből, ahogy néztél rá! Egyet se búsulj, olyan sok szép lány van még a világon! Én, a jövő héten töltöm a huszonnégyet, és képzeld, még soha nem voltam egy lánnyal sem!” Kérdőn nézek rád. „Á, mielőtt azt hinnéd, hogy a fiúkat szeretem, elmondok neked valamit. Első éves voltam. Ősszel kirendeltek bennünket almát szedni. Eltört alattam az ág. A herémre estem. Később kiderült, hogy elrákosodott. Ki kellett venni az egyiket. Közeledni sem merek feléjük!”

 

*

 

Már harmadik napja fekszem az ágyon meztelenül. Karom a fejem alatt. Titkon abban reménykedem, egyszer csak benyit a szobámba az a lány. Leveti a ruháját, mellém fekszik, és gyöngéden átkarol.



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.