2017. augusztus 22., kedd,  Menyhért és Mirjam
 
 
 
 

Kreatív vita

[Kreatív vita]
2016. november 27., vasárnap
Utazás a jövőbe
Szerző: Zsidov Magdolna
Hiába, eljött a pillanat, és utaznia kellett. Ha tetszett, ha nem, és neki nem tetszett. Balatoninak vallotta magát, a vitorláktól átszőtt víz, a bakonyi hegyek felől érkező szelek vándorának. Ugyan, mit keres ő, az igazi vízi lány, ahogy a cseh nyaraló vendégek mondták, „szlecsna vodá”, az Alföld vidékén, a mindent és semmit átpásztázó szem vándoraként. Az, Petőfihez illik, a síkvidék rajongójához. Ja, persze, Petőfi már régen nincs, az Alföld maradt, csak a gémeskutak tűntek el. Elkorhadtak, beleszunnyadtak a megsemmisülésbe, megette őket az idő vasfoga, és a mindent modernizáló akaraté.

Képünk illusztráció!

 

A Balatontól nem messze, egy kis emelkedő után, csendes utcában állt a házuk. Minden közel volt, a gimnázium, ahová járt, a Tamás-hegy, ahol kamasz szerelmesként andalgott, és a rét, ahol kergetőztek.

 

Ez volt a múlt, most tart éppen a jelen felé, ami egy alföldi várost jelent, történetesen Békéscsabát. Apja döntött így, ő meg követte a szülői akaratot. Nem volt elég bátor, hogy egyedül vállalja a maradást. Tessék, itt van, mehet, aztán lesz, ami lesz. Így döntött, a könnyebb utat választotta, nem a ragaszkodásét.

 

Június huszonnyolcadika egy hajdani év mindent meghatározó napja. Ekkor szállt vonatra két megpakolt utazószatyorral. Nem ez volt mindene, a többi a szüleivel indult útra egy nagy teherautóval pár hónnappal előbb. Neki maradni kellett még, a nyelvvizsga visszatartotta, meg a szerelem a város iránt. Nem búcsúzott el senkitől, bizton hitte, néhány év és újra itt lesz.

 

Csikorogtak a súrlódó fémek – Békéscsaba, hangzott a hangosbemondóból. Csomagjaival lekászálódott a vonatról, az ütött-kopott előcsarnokból a kijárat felé tartott. Elővette táskájából apja leskiccelt rajzát, felmérte a terepet. Apjának tényleg igaza volt, mindent be lehetett pásztázni, semmi nem állta útját a tekintetnek.

 

– Csak menj, menj, egyenesen mindaddig, amíg épületek nem keresztezik az utcát, nem kell lefordulnod semerre sem! Készülj fel, mert nagyon hosszú út lesz.

 

Nem riasztotta vissza, azzal bíztatta magát, legalább megismeri közben a várost, mert apja szerint ez a város szíve, lényege, itt van minden, az élet és az üzletek.

 

Elindult. Sírhatnékja támadt. Romos, málladozó, salétromos házak, néhány elhanyagolt, magasabb épület és platánok sora két oldalt. Ez volt a főutca. Kétségbeesetten bandukolt, cipelte terhét a jövőnek, ez volt az összes érzése, ami ebben a pillanatban a gondolataiba ragadt. Megérezte, mit remélhet. Megérezte, mert rendkívüli képessége volt a megérzéshez. Két gyönyörű templom a téren, amely keresztezte a főutcát, a Tanácsköztársaság utat. Felvidult, milyen szépség, mekkora lehetőség. Egyszer talán, feltámad a szándék, hogy megadják neki a kellő tiszteletet.

 

Negyvenegynéhány év, a város megváltozott, új ruhába öltöztették. A romos házak eltűntek, a gránitkővel kirakott teret átformálták, és már újjá varázsolt vasútállomás térítgeti az utasokat. De megváltozott a hangulat is, élet lett a városban, a minél hangosabb életé. Nyáron zenebona, csinnadratta, ősszel Garabonciás-napok, fiatalok tömege, a törött üvegek csörömpölése, nem sokkal később ilyen-olyan fesztivál, hungarikumok érik egymást. És virágba borult minden, a Körös partján szerelmesek évődnek, fiatalok randalíroznak, és hajléktalanok kárálnak. Előfordul, hogy a késő éjszakában, amikor elcsendesül a város, a látványos, érdekes épületű kulturális centrum előtt leszáll a kerékpárról, elfeledkezve mindenről hallgatja a víz csobbanását, a közeli templom harangkongását, nézi a vadkacsák elégedett tollászkodását, és ilyenkor magára és a városra talál. 

 

Hosszú évek teltek el, csak négyszer látogatott oda, ahová ígéretet tett, nem sokára visszatér. Sok küzdelmet élt át, nem bánt kegyesen vele a sors. Történhetett volna jobban is, de nem a várost hibáztatja ezért. Az viszont igaz, be kell vallania őszintén, nem rajong érte, de azt sem mondhatja, hogy nem szereti. Hozzászoktatta szívét, mint József Attila az Ódában a csendhez.



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.