2020. július 11., szombat,  Nóra és Lili
 
 
 
 

Sport

[Sport]
2020. január 09., csütörtök
Sikerlajstrom
Második és ötödik helyezés az orosházi asztaliteniszező lányoknak a nemzetközi serdülő versenyen – Bogdánffy Csaba döntése
Szerző: K. A. J.
A hétvégén, Budapesten rendezték meg a hagyományos Hungarian Mini Cadat Opent, melyen a serdülő válogatott tagjaként az orosházi Hudák Dorina kapott indulási lehetőséget.

Az örökifjú Bogdánffy Csaba

 

A csapatversenyben a statisztikás Nagy Liliánával alkotott egységük magabiztosan nyerte csoportját, majd a főtáblán egyenletes játékkal egészen a döntőig meneteltek, ahol ellenfelük a hazai „A” válogatott volt. A döntőben 3-2 arányú vereséget szenvedtek, így az ezüstérmet vehették át a díjkiosztón. Az első hely sorsa színvonalas mérkőzésen dőlt el, úgy, hogy az utolsó mérkőzésen Hudák  Dorina 3-2 arányban – a döntő játszmában – 14-12-re kapott ki Molnár Kendrától.

 

Az egyéni küzdelmek során a csoportban mindhárom ellenfelét 3-0 arányban múlta felül, majd a főtábla első körében ugyanilyen arányban nyert a Benczik ellen. A négy közé jutásért az első helyen kiemelt Volentics volt az ellenfele, aki 3-1 arányban visszavágott a csapatdöntőben elszenvedett vereségért, így Dorina az ötödik helyen végzett.

 

A háromnapos verseny jól szolgálta tapasztalatszerzést és a nemzetközi mezőny megismerését, különösen arra tekintettel, hogy a sorozat alatt lejátszott 15 mérkőzésből 12 győzelem mellett mindössze három alkalommal szenvedett vereséget.

 

Változások és változatlanságok harmóniája. Orosháza sportéletének egyik sporttörténeti változása az, hogy Bogdánffy Csaba lemondott asztalitenisz egyesülete szakosztályának vezetéséről, s a fiatalítás jegyében e poszton Hudák Csaba követi őt. Bogdánffy Csaba évtizedeken át a város asztaliteniszezésének igen eredményes versenyzője, szakmai és humán vezetője volt, s remélhetően még hosszú ideig nem szakad el szeretett sportágától. Országos és hazai ismertsége és elismertsége vitathatatlan, eredményességét, a fiataljai sportszeretetét olykor segítették, máskor akadályozták a politika hullámverései. De benne ugyanaz a hév lakozik, mint abban az ifjúkori önmagában, a hatvanas évek közepén, amikor vállára vetett, akkor divatos sporttáskájával kerékpáron végigszáguldott a Táncsics gimnázium előtt, hogy mielőbb edzése színhelyére érjen. Lehetséges, hogy már nem elnök, nem szakosztályvezető, ám nélküle az orosházi asztalitenisz még sokáig nem létezik!



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.