2019. március 19., kedd,  József és Bánk
 
 
 
 

Sport

[Sport]
2018. november 29., csütörtök
Újoncok TOP-bajnoksága Budapesten
Szerző: K. A. J.
A hétvégén a KSI termében rendezték meg az év utolsó asztalitenisz ranglistaversenyét, melyen csak a legjobban rangsorolt versenyzők kaptak indulási lehetőséget.

Képünk illusztráció! (Forrás: tOrange.biz)

 

Hudák Dorina nehéz sorsolást kapott, hiszen egy csoportba került a későbbi győztes Tanács Nórával (Soltvadkert) és a végső második Molnár Kendrával (Statisztika). Tanács Nórát sikerült legyőznie 3-1 arányban, sajnos ugyanilyen arányban kikapott Molnártól. Mivel a csoportban még egy veresége becsúszott, csak a 9-16. helyezésért folytathatta a versenyt. Ebben a szakaszban is veszített egy találkozót, aminek következtében a tízedik helyen zárta utolsó újoncversenyét, mivel januárban korcsoportot vált. Ez azt jelenti, hogy a hazai újonc ranglista ötödikjeként kerül az elsőéves serdülők közé.

 

Farkas Izabella a tartaléksorból lépett az indulók közé, ahol végezetül biztató játékkal a húszadik lett, amivel jelentősen túlszárnyalta a ranglista helyezése alapján a várakozásokat. Januártól már ö is a serdülők között bizonyíthatja tehetségét – tájékoztatott bennünket Bogdánffy Csaba szakosztályvezető.

*

 Az orosháziak következő versenye:

 

December 2-án,vasárnap 11 órakor kezdődik az ASE II. NB. I.-es bajnoki mérkőzése a Nyíregyháza ellen, Orosházán, a Fürdő u. 5. szám alatt.

 



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.