2018. október 19., péntek,  Nándor
 
 
 
 

Sport

[Sport]
2018. június 05., kedd
Ez bizony siker
Szerző: K. A. J.
A bajnoki rájátszás alapján negyedik lett a PET-BAU ASE Orosháza EXTRA Ligás csapata. Már lehet tudni, kik távoznak a csapattól, s kik jönnek a helyükbe.

Képünk illusztráció! (Forrás: Hanslodge Cliparts)Az előzetes esélylatolgatásnak megfelelően két vereséggel zárták az orosházi lányok a 2018. évi Final Four szekszárdi mérkőzéseit. A Szekszárd elleni 0-7 teljesen reális, hiszen a válogatott Madarász mellett a két Európa Bajnok idegenlégiós Mihajlova és Paskuskiene nemzetközi viszonylatban is külön kategóriát képvisel.

 

AZ ERDÉRT elleni 1-6 visszatükrözte az alapszakasz hasonló eredményeit azzal a különbséggel, hogy Fehér Orsolya Ambrus elleni győzelme mellett több szoros mérkőzésen (melyek közül kettő öt szettes vereség volt) reális esélyt hagytak veszni versenyzőink, ezáltal elszálltak az esetleges meglepetés lehetőségei.

 

Az egész csapat dicséretet érdemel az éves teljesítményéért, aminek eredménye az EXTRA Liga negyedik helyezés.

 

A rájátszás során utoljára szerepelt az orosházi együttesben első számú játékosuk, Tóth Edina, aki a jelenleginél lényegesen jobb anyagi körülmények miatt a német másodosztályban folytatja a pályafutását. Várhatóan kölcsönjátékosukat, Fehér Orsolyát sem tudják megtartani hasonló indokok miatt, érte is sorban állnak az egyesületek, de a végleges döntését befolyásolja az előtte álló szóbeli érettségi vizsga.

 

Az ASE vezetése időben gondoskodott pótlásukról, így az egyesület játékosa lett a rutinos, nyolcszoros országos bajnok, ötszörös TOP 12 győztes és a felnőttek csapat-Eb-jén bronzérmes Braun Éva, akinek előző klubja a Postás SE volt. Kölcsönjátékosként leigazolták az ifi ranglista harmadik helyét elfoglaló, jelenleg az utánpótlás Eb-re készülő szolnoki Nagypál Mártát, valamint megegyezés született a Statisztika által nevelt, az ifi ranglista hetedik helyén álló Göndör Fannival is – tudtuk meg Bogdánffy Csaba szakosztályvezetőtől.



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.