2018. augusztus 18., szombat,  Ilona
 
 
 
 

Sport

[Sport]
2018. március 21., szerda
Haladnak, mint ütő éle a vajban…
Szerző: Kiss A. János
Bravúros orosházi győzelmek követték egymást a női asztalitenisz világában – Csáki Rita–Tóth Edina 1-10-ről 12-10-re nyert meg egy fontos játszmát.

Képünk illusztráció! (Forrás: MavirSE)PET-BAU ASE Orosháza I. – UNIVER Sport Kft.: 6-2

Asztalitenisz, női EXTRA Liga, Orosháza

 

Nem a legjobb előjellel várta az ASE a közvetlen riválisát, mivel a hét elején Lengyelországban, egy nemzetközi versenyen, Fehér Orsolyának a csoportmérkőzéseket követő valamennyi találkozóját fel kellett adnia, mivel magas lázzal járó betegség következtében nem tudta folytatni a versenyt.

 

Mindezek miatt az előző évi alapcsapat vette fel a küzdelmet a kecskeméti lányokkal. Már a bevezető páros is nagy csatát hozott, melyben a Csáki Rita–Tóth Edina duó 3-2-re diadalmaskodott úgy, hogy ellenfelük az első játszma megnyerése után a másodikban már 10-1 arányú vezetésre tett szert. Innen sikerült fordítaniuk, ezen a szinten talán még sohasem látott, 12-10 arányban. a páros megnyerése lendületet adott az orosházi csapatnak, 4-0 majd 5-1 után magabiztos 6-2 lett a bajnoki mérkőzés vége.

 

Ez az eredmény azt jelenti, hogy az orosházi lányok már csak valami katasztrofális visszaesés esetén maradhatnak le a bajnoki rájátszásról.

 

Orosházi győztesek: Tóth Edina 3, Csáki Rita és Horváth Lilla 1-1, Csáki–Tóth páros 1.

 

*

 

 PET-BAU ASE Orosháza II. – Club Aréna Győr: 15-3

Asztalitenisz, női NB. I., Orosháza

 

Az őszi győri győzelem után hazai körülmények között is magabiztosan gyűjtötték be a két bajnoki pontot az orosházi lányok, amihez jelentősen hozzájárultak utánpótláskorú játékosok, hiszen a páros sikere után a hat egyéni mérkőzésből csupán egyet nem tudtak megnyerni.

 

A találkozón valamennyi kerettag játéklehetőséget kapott, és kiegyensúlyozott csapatjátékkal járultak hozzá a végeredményhez – tudtuk meg Bogdánffy Csaba szakosztályvezetőtől.

 

Orosházi győztesek: Szabó Mariann 4, Fuderer Dalma, Varga Bernadett 3-3, Hudák Dorina és Benkő Anett 2-2, valamint a Hudák –Varga páros 1.



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.