2018. november 15., csütörtök,  Albert és Lipót
 
 
 
 

Sport

[Sport]
2018. március 13., kedd
Egy lépés előre
Az Országos Serdülő Csapatbajnokságon ezüstérmes lett az orosházi PET-BAU ASE csapata
Szerző: K. A. J.
A kiemelési rangsor alapján várható volt a dobogós helyezés a lányoktól, ugyanakkor rontotta az esélyeket az a tény, hogy Hudák Dorina és Balogh Ágnes Kyra az elmúlt héten lázas betegség miatt nem tudott edzeni és fizikálisan is legyengült állapotban kellett asztalhoz állniuk.

Mintha olykor szemük lenne az orosházi lányok labdáinak... (Képünk illusztráció! Forrás: CampusGrotto)

 

A körülmények ellenére mindent megtettek a sikeres szereplés érdekében, aminek következtében a csoportmérkőzések során az ATSK Szeged ellen 3-1-re nyertek, míg a KSI együttesét 3-0 arányban múlták felül.

 

A négy közé jutásért nagy csatában született meg a siker a Nyírbátor ellenni 3-2-vel, még a döntőbe jutást sem tudta megakadályozni a Soltvadkert, amely ellen sima 3-0 született.

 

A döntőben végig kiegyensúlyozott összecsapáson küzdöttek az orosházi lányok a bajnoki címért, de meg kellett hajolniuk a NAC Nyíregyházával szemben, mivel 2-1 arányú PET-BAU ASE  vezetés után nem sikerült behúzni a végső győzelmet, az eredmény 3-2 lett a Nyíregyháza javára.

 

Az elmúlt évi bronzérem után sikerült előbbre lépni a csapatnak, ami azt jelenti, hogy játékosaink továbbra is a hazai élmezőny meghatározó tagjai.

 

Varga Bernadett, Hudák Dorina és Balogh Ágnes Kyra teljesítménye elismerésre méltó, melyben nagy szerepük volt Csáki Rita és Séllei Zoltán edzőknek, akik a felkészülés, valamint a verseny során segítették a lányokat.

*

A csapatverseny másnapján rendezték a serdülők MOATSZ Kupáért folytatott küzdelmét, ahol Varga Bernadett hatodik, Hudák Dorina tizenkettedik lett, még Balogh Ágnes Kyra a főtáblára jutott. A fiúk között Molnár Levente a csoportgyőzelem után a legjobb 16 között zárta a versenyt – tudtuk meg Bogdánffy Csaba szakosztályvezetőtől.



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.