2017. augusztus 22., kedd,  Menyhért és Mirjam
 
 
 
 

Sport

[Sport]
2017. március 21., kedd
Él még a remény
Szerző: K. A. J.
Az orosházi lányok bravúros pontszerzéssel kellemes meglepetést szereztek az esélyesebb, thaiföldi idegenlégiósukat is soraikban tudó szekszárdi vendégcsapattal szemben.

PET-BAU ASE Orosháza I. –  Szekszárd AC II.:  5-5 

Asztalitenisz, női EXTRA Liga-mérkőzés, Orosháza.

 

A bevezető páros mérkőzés során Tóth Edina és Csáki Rita ötjátszmás mérkőzésen nyert a Kethkuan Thamolwan – Imre Leila duó ellen. A folytatásban viszont a szekszárdi lányok sorozatban három győzelemmel átvették az irányítást. Ekkor Horváth Lilla – feledtetve Korda elleni vereségét – legyőzte Imre Leilát , majd Tóth Edina 3-3-ra egyenlített. A záró szakaszban Tóth Edina és Csáki Rita illetve Kethkuan két győzelmével alakult ki a végeredmény.

 

„A hazai csapat mindhárom tagja elismerést érdemel a váratlan pontszerzésért, aminek következtében felcsillant a még előkelőbb helyezés elérésének lehetősége” – mondta Bogdánffy Csaba szakosztályvezető.

 

Orosházi győztesek: Tóth Edina 2, Csáki Rita és Horváth Lilla 1-1 valamint a Tóth – Csáki páros 1.



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.