2017. augusztus 22., kedd,  Menyhért és Mirjam
 
 
 
 

Sport

[Sport]
2017. február 07., kedd
Szoros volt
Szerző: K. A. J.
A pénteki ETTU Kupa kötelezettsége miatt elhalasztott bajnoki mérkőzésen hatalmas küzdelemben tartotta otthon a két bajnoki pontot a háromszoros bajnok, ETTU Kupa és KSZL győztes hazai csapat.

Képünk illusztráció! (Forrás: FINAL4 2016)

 

Postás SE – PET-BAU ASE Orosháza I.: 6-4

Asztalitenisz, női EXTRA Liga, Budapest

 

Idegenlégiósaik közül  a hétszeres Európa-bajnok litván Paskauskiene is asztalhoz állt, akinek döntő szerepe volt az eredmény alakulásában. 2-2-ig kiegyenlített találkozót láthattunk, ezt követően három győzelmével 5-2 arányú vezetésre tettek szert a Postás lányai. Már mindenki biztosra vette a könnyű hazai sikert, amikor Horváth Lilla és Tóth Edina szorossá tette a mérkőzést. Az utolsó összecsapáson a fővárosi együttes litván sztárja biztosította be a győzelmet Csáki  Rita elleni győzelmével. Az orosházi csapat minden tagja kiemelkedő teljesítményt nyújtott, aminek következtében nem álltak mesze a bravúros pontszerzéstől – tudtuk meg Bogdánffy Csaba szakosztályvezetőtől.

 

Győztesek: Tóth Edina 2, Horváth Lilla és Csáki Rita 1-1.

 

 

(11-én szombaton 11 órai kezdéssel az előző szezon ezüstérmese, a Budaörsi 2i SC vendégeskedik bajnoki mérkőzésen a Fürdő utca 5. szám alatti teremben, soraiban a  volt orosházi játékossal, az Eb-győztes és helyezett Fazekas Máriával, az Eb-bronzérmes Pergel Szandrával és a válogatott Nagyváradi Mercédesszel.)



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.