2023. szeptember 27., szerda,  Adalbert
 
 
 
 

Sport

[Sport]
2023. augusztus 14., hétfő
Vízilabdatorna Békéscsabán és Aradon
Békésút Kupa és romániai, nemzetközi mérkőzés - Egy ezüst- és egy bronzérem a fiatal pólósok hétvégi termése
Szerző: Jávor Péter
Két napon át, ezúttal hétköznap, azaz csütörtökön és pénteken igencsak pezsgett a víz a békéscsabai Árpád fürdőben. Ekkor zajlott le az első ízben kiírt Békésút Kupa utánpótlás vízilabdatorna, amelyen a gyermek korcsoportosok tesztelték a nyári felkészülési időszak eddigi munkáját. Miközben itthon zajlott a Békésút Kupa a békéscsabai serdülő csapat további gyermek korosztályúakkal kiegészülve Aradon, egy nemzetközi tornán csobbant vízbe három napon át, péntektől vasárnapig.

Az első ízben kiírt Békésút Kupa hazai ezüstös sikerének egyik kulcsa a hatékony védekezés volt

 

Öt klub kapott meghívást, továbbá a hazaiak állítottak ki csapatot. A tornán három másodosztályú és három élvonalbeli együttes vett részt, amelyeket két hármas csoportba soroltak. Az első napon a csoportmérkőzésekre került sor, majd pénteken a helyosztókat és a döntőket rendezték meg. Az első napon a hazaiak némi meglepetésre legyőzték az első osztályú Kecskemét gárdáját (11–8), majd a folytatásban a debrecenieknél is jobbnak bizonyultak (11–3). Ezzel a viharsarki fiatalok csoportjukban az élen végeztek. Ugyanitt a Kecskemét–Debrecen találkozót az előbbiek nyerték (9–6). Vagyis a sorrend: 1. Swietelsky-Békéscsaba, 2. Kecskeméti Sportiskola, 3. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen. A másik ágon a sorrend: 1. Szentesi VK, 2. Ybl Waterpolo Club Budapest, 3. Ceglédi VSE.

 

Pénteken először a keresztjátékokra került sor. Ennek során a hazai csapat a másik csoport ezüstérmesével, az Ybl Waterpolo Club Budapest együttesével mérkőzött meg, akiket szoros csatában legyőztek (12–10). Ez egyben azt jelentette, hogy délután már az aranyéremért csatázhattak, mégpedig a másik ág addigi veretlen gárdájával, a szentesiekkel (akik nem mellesleg „csak” ötméteresekkel jutottak a döntőbe a kecskemétiekkel szemben). A finálé is szoros csatát hozott, de ezúttal a Kurca-partiak bizonyultak jobbnak (10–7), elnyerve ezzel a trófeát, a mieink pedig ezüstérmesek lettek. A bronzcsatát az Ybl fiataljai nyerték a Kecskeméttel szemben.

 

A torna végső sorrendje: 1. Szentesi VK, 2. Swietelsky Békéscsaba, 3. Ybl Waterpolo Club Budapest, 4. Kecskeméti Sportiskola, 5. Ceglédi VSE, 6. Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület Debrecen.

 

A csapat edzője, Fodor Ádám így értékelte a két napon látottakat: – Egy hónapja tart a felkészülés az új szezonra, az eddigi munkát becsületesen letudták fiataljaink. Ám az is tény, még nem elég gyorsak, ez kiütközött a torna első napján, egy kicsit anyahajó módjára mozogtak a vízben. A felkészülés ezen szakaszában ez még érthető, a gyorsítás csak ezek után következik, amikor a délelőtti edzéseken majd rövidtávokat úsznak a srácok. Most az eddig ismert taktikai elemeket gyakorolták, valamint az újonnan tanultakat igyekeztünk sulykolni. A csapat nagy része most került fel a gyermek „egy” kategóriába, ezért a zónázást még nem nagyon ismerték, ezt is most tanulják a védekezésben és a támadásban egyaránt. Igaz, ez valamennyi csapatra érvényes, miként az is, hogy a fő cél egy ilyen tornán a hibák javítása, a vadhajtások nyesése. A mezőny kiegyensúlyozottságára jellemző, hogy valamennyi találkozó szoros eredményt hozott, szinte nem is látszott, hogy melyik csapat jött az első, illetve másodosztályból. A torna ellenőre, Kádár József (aki nem mellesleg egy évtizeden át volt klubunk vezetőedzője) meg is jegyezte: „az A1 mezőny vége és a B2 mezőny eleje között szinte nem lehet különbséget tenni”. Összességében elégedett vagyok fiataljaink teljesítményével, jó úton járunk, de még lesz bőven feladatunk az őszi szezonkezdetig. És itt szeretném megköszönni szponzorunknak, a vendégcsapatoknak és a városnak a támogatását, az ő segítségükkel tudtuk tető alá hozni ezt a rangos felkészülési tornát.

 

A Swietelsky-Békéscsaba együttesében a következő fiatalok kaptak játéklehetőséget: Gyuricza István, Kabai Zalán (kapusok), Földi Márk, Korcsok Nándor, Laurinyecz Gergő, Machlik Máté, Nánási Hunor, Orosz Regő, Plavecz Dániel, Rácz Domonkos, Such Bertold, Suhajda Zoltán, Tóth Szabolcs, Zimbran Milán.

 

A romániai tornán részt vett serdülő csapat az aradi uszodában

 

Az Ajtai Miklós edző vezette fiatal csabai gárda egy négycsapatos nemzetközi tornán, Aradon mutatta meg, hol is tart az egy hónapja tartó nyári felkészülésben. A négy együttes körmérkőzést játszott, ráadásul minden ellenfelével kétszer is megmérkőzött, vagyis minden gárda hat derbin jutott túl, mire végeredményt hirdettek.

 

A csabaiak eredményei, első nap: Békéscsaba–Nagyvárad 9–15. Péntek: Békéscsaba–Brassó 10–11. Békéscsaba–Arad 12–12. Szombat: Békéscsaba–Nagyvárad 9–12. Békéscsaba–Arad 10–12. Vasárnap: Békéscsaba–Brassó 15–8. A torna végeredménye: 1. Nagyvárad, 2. Arad, 3. Békéscsaba, 4. Brassó.

 

Ajtai Miklós edző a következőképen foglalta össze a háromnapos esemény tapasztalatait: – Egy remek, jól előkészített, szép környezetben lezajlott tornán vehettünk részt. Sok találkozón bizonyíthattak fiataljaink, akik a végére alaposan el is fáradtak. Ennek ellenére a mérkőzéseken kívül amolyan „strandolós” edzéseket is tartottunk. Mérkőzésről mérkőzésre egyre jobb teljesítményt nyújtott a gárda, amit az eredménysorunk is alátámaszt. De még innen is van hová fejlődni az őszi bajnoki rajtig.

 

Mindenki sok játéklehetőséget kapott, külön öröm, hogy a gyermek korosztályúak is eredményesen hozzátettek a közöshöz. A torna végén különdíjakat is kiosztottak, tőlünk Pallag Nándor érdemelte ki a torna legtechnikásabb játékosa címet.

 

A békéscsabai csapatot a következők alkották: Krizsán Lőrinc, Lantos Balázs (kapusok), Bazsó Máté, Czupper Dániel, Csüllög Csongor, Fölker Zaránd, Nagy Ákos, Pallag Nándor, Pónya Olivér, Puha Zalán, Restye Zsombor, Szathmáry Zsombor, Szatmári Levente, Szlúka Ádám.

 

 

Kép1: Az első ízben kiírt Békésút Kupa hazai ezüstös sikerének egyik kulcsa a hatékony védekezés volt

 

Kép2: A romániai tornán részt vett serdülő csapat az aradi uszodában



<
++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.