2018. október 16., kedd,  Gál
 
 
 
 

Közéleti tények

[Közéleti tények]
2018. október 05., péntek
Krimit tudnak
Szentes és Mezőberény gimnáziuma az élen
Szerző: SZ. M.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya október 4-én nyolcadik alkalommal rendezte meg a „Krimit tud?” című vetélkedőjét. A regionális döntőt Békéscsabán rendezték meg. A versenyzők a televízióból ismert „Beugró” című műsor tematikája alapján játszottak el például a helyes internethasználat, az alkoholfogyasztás veszélyeit, az áldozattá, elkövetővé válás helyzeteit. A régiós megmérettetésre kilenc, háromtagú csapat érkezett Békéscsabára Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyéből. A feladatok többségében meghatározott kerettörténeten belül kellett cselekedniük a versenyzőknek. Az előadások többsége vidám, szórakoztató volt, a diákok a színjátszás számos eszközével mutatták be, hogy mit gondolnak egy-egy témakörről.

A dél-alföldi régió vetélkedői

 

A háromtagú szakmai zsűri – Kovács Edit, Czitor Attila és Märcz Fruzsina színművész –bűnmegelőzési és színészi szempontból is értékelte a csapatok teljesítményét. A versenyben első helyezést ért el a szentesi Horváth Mihály Gimnázium csapata, második helyen a mezőberényi Petőfi Sándor Gimnázium hármasa végzett, míg a harmadik helyet a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma szerezte meg. A régiót az első két helyezést elért csapata képviseli majd november 15-én, a budapesti döntőn.



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.