2023. szeptember 27., szerda,  Adalbert
 
 
 
 

Címlap

[S a többi...]
2022. július 01., péntek
Mindenkinek mindene – Apor Vilmos
Történelmi ősbemutató ma és szombaton este, a Gyulai Várszínházban
Szerző: Vitalap.hu
Nagyszabású történelmi ősbemutató látható a Gyulai Várszínházban, július 1-jén és 2-án, a várszínpadon. A két háború közötti legendás hírű gyulai apátplébános, majd győri püspökként vértanú halált halt Apor Vilmos életéről szóló darabot Mindenkinek mindene címmel Dér András írta a Gyulai Várszínház felkérésére és ő is rendezi az előadást. A Győri Nemzeti Színházzal közösen létrehozott bemutató címszereplője Bakos-Kiss Gábor.

A Gyulai Várban látható a történelmi mű ma, pénteken és szombaton 20.30 órától, a Gyulai Várszínház várszínpadán. A Gyulai Vár este. Kép forrása: Nemzeti Örökség Intézete

 

„Vilmos püspök hősies tanúságtétele becsületére válik a magyar nemzet nemes történelmének” – mondta II. János Pál pápa. Az előadás Apor püspök példaértékű cselekedeteit és vértanú sorsát ország-világnak mutatja fel. A kiszolgáltatottak, az elesettek, a szegények, az üldözöttek, a gyermekek érdekében végzett tevékenysége miatt emlékét mindmáig nagy tisztelet övezi Gyulán.  Apor Vilmos mindenkinek mindene volt. A szeretetben nevelkedett, szeretetet adni képes emberek nagyságával élte az életét, önzetlenül és elhivatottan.  

 

A dráma mozaikszerű jelenetei a filmes és a színházi eszközöket ötvözve mutatják be a püspök életének fontosabb történéseit gyermekkortól haláláig.

 

Haláltusáját vívó, vízióitól vergődő ember fekszik a kórházi vaságyán. Emlékképek és kétségek gyötrik. Nagypéntek van.

Ez az ember Boldog Apor Vilmos. Csakugyan boldog volt, a szó köznapi értelmében? Mi is a boldogság valójában? Boldog az az ember, akinek teljes az élete, akinek nem hiányzik semmi, aki elérte élete célját. Van ilyen ember?

A boldogság az Egyház szemében egy másik dimenzióban nyer értelmet. Apor Vilmos is ebben a dimenzióban vált boldoggá, lett példakép számunkra, életével és vértanúságával.

Gyulai évei alatt példát mutatott emberségből, a „szegények bárója” lett. Győri évei alatt az üldözöttek oltalmazójává vált.

(Forrás: Gyulai Várszínház)

 

 

A történelmi mű Boldog Apor Vilmosról szól. Kép forrása: Gyulai Várszínház

 

 

 

Dér András: Mindenkinek mindene – Apor Vilmos

A Gyulai Várszínház és a Győri Nemzeti Színház közös ősbemutatója

 

Szereposztás:

Apor Vilmos: Bakos-Kiss Gábor

Cseh Sándor: Sárközi József

Pogány ős: Ungvári István

Jung doktor: Jáger András

Kisjoli-Joli: Dér Marus mv.

Anya: Agócs Judit

Gizella: Mihályi Orsolya

Wiszt hadnagy: Fejszés Attila

Márkus ügyvéd: Posonyi Takács László

Pálffy Sanci: Góg Tamás e. h.

Klári – Lány-Radikális: Kucskár Kamilla e. h.

Magdi- Keresztény: Juhász Jázmin e. h.

Pimeczné: Mézes Violetta

Főispán: Maszlay István

Államtitkár-Tiszt: Kurucz Dániel

Ilonka – Slachta Margit: Bende Ildikó

Nyilas tiszt – Katona: Móczár Bence

Palkó: Szalai Ádám/ Varanka Levente

 

Hegedűs: Román Iván

Táncosok: 2 nő, 2 férfi

 

FILM:

Molnár Anna: Kovács Vanda mv.

Szécheny püspök: Bede Fazekas Csaba

Taxisofőr: Bródy Nórbert

Rendőr: Pörneczi Attila

Krausz-Jaross: Rupnik Károly

Hercegprímás: Török András

Mária királyné: Molnár Judit

Heni: Burkus-Nagy Boglárka

Gizella: Gombócz Bori

 

Díszlet: Árvai György

Jelmez: Szűcs Edit

Operatőr: Domokos Balázs

Koreográfus: Blaskó Bori

Ügyelő: Illés Ottilia

Súgó: Pusztai Lilla

Zeneszerző: Selmeczi György

Rendezőasszisztens: Molnár Virgínia

Rendező: Dér András

 

Kép1: A Gyulai Várban látható a történelmi mű ma, pénteken és szombaton 20.30 órától, a Gyulai Várszínház várszínpadán. A Gyulai Vár este. Kép forrása: Nemzeti Örökség Intézete

 

Kép2: A történelmi mű Boldog Apor Vilmosról szól. Kép forrása: Gyulai Várszínház

 



<
++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.