Címlap

A 18-19. századi munkaszervezetben a sarlós, arató társaival egy sorban, a gabonatábla szélességében haladt. Bal kézzel megfogott egy köteg gabonát, jobb kézzel a földtől mintegy 25–30 centiméterre elvágta a szárát és letette maga mellé. Átlagosan 2–6 arató után dolgozott egy kötöző, aki szalmakötéllel, puszta kézzel vagy kévekötő bottal kévébe kötötte a fogásokból összerakott markokat. A sarlós aratás fejlettebb munkaszervezetében az aratást asszonyok, a kötözést férfiak végezték. Kis parcellákon, vagy ott, ahol nem tudták biztosítani a megfelelő munkaerőt, megmaradt a régi forma, a férfiak és nők egyaránt arattak és ki-ki kévébe kötötte, amit levágott.

A sarlós aratás termelékenyebb módja a Nyugat-Magyarországon elterjedt, széles pengéjű kaszasarlós vágás volt, az arató nem fogta meg a szálakat, hanem a tövükre suhintva a földre fektette a gabonát. A sarlós aratásnál minimális volt a szemveszteség és gyommagvak is ritkán kerültek a tiszta szem közé, de a munka hosszadalmasabb volt, gyakran a nyár végéig is eltartott.

Európában, először a  15. században, Németalföldön terjedt el a kaszás aratás, néhány évtizeddel később, Magyarországon, a Dél-Alföldön is arattak kaszával. Azonban néhány magasabban fekvő helyen, például Erdélyben, még az 1950-es, 1960-as években is sarlóval arattak. A kaszás aratás több mozdulat pontos összehangolásából álló munkafolyamat volt. (Forrás: Wikipédia)

Ma az aratást kombájnok végzik, a gépek a legszélsőségesebb aratási körülményeket is jól bírják.

 Szegzárdi Nagy Vendel: Aratás ünnepén – Péter és Pál napján kezdődik az aratás

Forró nap melegétől
tombol a tikkadt határ,
sárgálló búzatáblákon
virul a piros pipacs ár.

Beérett a kalász,
peregnek a szemek,
ügyes gazdasszonyok
fonják a kötelet.

Kifent kaszák élén                                                     
hanyatt dől a szalma,
keresztekbe rakják,
vagy magas kazalba.

Papi tized lesz egy keresztje,
vagy nagyúri dézsma,
állatoknak is jut,
korpa és a léha.

Megérett az Élet,
kemencébe rakva
kenyér lesz belőle,
akárki láthatja.

Vízhordó lánykák hoznak
arató pálinkát,
pincehideg borral
torkukat locsolják.

Első kaszás törli
izzadó homlokát,
magában saccolja,
hány zsák lesz az áldás?

Kacsák is számlálják,
kiáltva a gazdára,
kérdően kántálják,
hány zsák árpád van mára?

Talán István király                                   
vetette el végleg
e szent földbe
azt a magot,
amit ezredévekig
a magyar nemzetség
magával hordozott.
Hogy Európa közepén,
Kárpátoknak ölén
megálmodjon egy államot,
kemény kézzel fenyítve azt,
ki a másik hitért buzgólkodott.
S azóta a búzaszem
milliónyi vékával terem,
jelenti az életet,
adja a kenyeret.
Követelve ezernyi
verejtéket és könnyeket.
S az talán véletlen lehet?
Ha megnézel egy búzaszemet,
azonnal feltűnhet,
hogy könnycsepp alakú
a búza szeme…
S ha éles késeddel
a magvat félbe vágod,
belsejében Jézus
ragyogó arcát látod
tündökölni...
E dicsőséges ünnep fényében.

Szelhetünk majd új kenyeret,
Istennek szent jelével.

Kép1: Forró a nyár. A kép illusztráció. Kép forrása: Pixabay

Kép2: Aratók a 16. századi, németalföldi festményen. Kép forrása: Wikipédia

 Kép3: Búzatábla pipaccsal. Kép forrása: Pixabay

kép4: Kévét kötő nő Magyarországon, 1938-ban. Kép forrása: Wikipédia

Kép5: Kézben a búzaszemek. Kép forrása: Depositphotos