2021. szeptember 29., szerda,  Mihály
 
 
 
 

Címlap

[Publicisztika]
2021. szeptember 10., péntek
Megtévesztés - Eltévesztés
Korunk világos, netán sötét oldalai - Publicisztika
Szerző: Zsidov Magdolna
Mondják, az ember egész életében tanul, legfőképpen azért, hogy el ne tévedjen az információk ingoványában. Be kell látni, bizony nagyon sokan nem az észbeli hiányosságuk, sokkal inkább restségük, vagy közönyösségük okán, szellemi erőfeszítést nélkülözve válogatnak az olvasott sorok, események között, netán még mellőzik is mindezeket. De még az sem kizárt, hogy az agresszív erők sodrásába kerülnek. Összességében ki lehet jelenteni, ezek feldolgozási lazaságok, amelyek túlhajtottság, időhiány, perclét miatt, korunk jellemző tünetei. Következménye, hogy nagyrészt ösztönből, érzelemből, indulatból választanak, hoznak döntéseket az emberek, amelyek komoly veszélyt rejtenek, elbizonytalanítanak és további kétségekbe sodornak. Fontos lenne, hogy elgondolkodva, átrágva a dolgok értelmét, hasznos következtetés legyen a végeredmény. Sajnos az is elképzelhető, hogy az emberek nagy hányada vonakodik szembesülni az aggasztó, nehezen értelmezhető hírektől, mert azok fáradságba, szellemi vesződségbe kerülnek, pedig éppen ezzel kerülik ki a helyes választást.

A kép illusztráció. Forrás: Pixabay

 

Először is szögezzük le, jelen korunk talán az eddigieknél is jóval bonyolultabb. Korlátlan mennyiségű információk áramlanak a hírcsatornákon, már-már a fény sebességével az emberekhez Míg befogadói a híreknek, elnémítják, kirekesztik gondolkodásukból azok helyes megítélését, igaz vagy hamis voltuknak nem járnak utána. Fontosabb az a nyomás, hogy, mi látszik hasznosnak, miből lehet profitálni, mi visz előbbre a sikerhez. Pedig a gondolkodás a leghasznosabb hozzáállás, mivel a nélkül kétség keríti hatalmába az embert, amely végül rossz döntések láncolatába sodorja, miközben ez a láncolat másokra is hatással lesz. Példának okáért, Földünkön két év óta ólálkodó járvány mibenlétét sem mindenki firtatja, legfeljebb felületesen alkotnak véleményt, annak létező, esetleg kreált formájáról, pontosítva, összeesküvés elméletéről. Két csoport áll egymással szemben: egyrészt a tagadók, akik kiszorítják gondolkodásukból az ezzel kapcsolatos aggodalmakat, félelmeket, míg a másik csoport azzal vívódik, miként tegyen valamit azért, hogy esélyt adjon az életének.

 

Társadalmi, emberjogi, erkölcsi, egészségügyi, tudományos kétségek özönlik el Földünket, és úgy tűnik, egyikre sincs orvosság. Majd minden századot be lehet azonosítani valami rá jellemzővel, mint a középkori sötétség századai, földrészek felfedezése, technikai robbanás, felvilágosodás, stb. A XX. századra a tudományos sikerek, teljesítmények a jellemzők, amelyek bizonyos önelégültséget eredményeztek. Az emberiség meg lett győződve arról, hogy mindent tud, a lehetőségek korlátlanok. A XXI. század elejére már inkább az aggályok, a rejtélyek, a bizonytalanságok krízisében vergődik a tudóstársadalom, a globális értelem.

 

Megrettenve szembesülnek azzal, hogy „azt sem tudják, mit nem tudnak”, ahogy Jean- Claude Carriére fogalmazta. Az az ember - legyen tudós, politikus, filozófus, hétköznapi gondolkodó -, aki szembesül az adódó jelenségekkel, akár a természetben bekövetkező változásokkal, a politikai manőverekkel, a háborús veszélyekkel, a túlfogyasztással, illetve fogyasztáshiánnyal, úgy éli meg, mint egy apokrif (rejtett) iratot, amelynek a szövegét olvassa ugyan, de nem érti, sötétben tapogatódzik, egyedüli kapaszkodója a hiszékenysége. A felsoroltak következménye, hogy a szorongás és a depresszió korát éljük, kezd széthullani a bizalom, a jövő kilátásai homályba vesznek. Ismét a járványkérdést említve, nem tudni miként lesz, mikor lesz, és lesz- e egyáltalán vége?

 

Aztán nem mellőzhető kérdések a társadalmi viszályok, az egyre jobban eldurvuló hangulat, ígéretek a hatalomért, amik vagy igazak, vagy nem. A közösségi szellem helyett, egyéni tényezők, a pénz és területszerzési háborúk csipkézik fel az univerzális teret, miközben ismét marad a kérdés, mennyire emberközpontú, humánus, empatikus és felelősségteljes a döntés, netán az önző érdekek diktálják az erőviszonyokat.

 

Az igazán nagy kérdés most már az, hogyan lehet túlélni az érdekcentralizációkat? Bizony számolni kell azzal, hogy ebben a húzóerőben egyesek kirekesztődnek a társadalomból, lehetőségük zérus, sőt az alatti szintre zuhan, míg egy másik csoport számára nem léteznek létkorlátok, bármit megtehetnek, bármit elérhetnek, amire vágynak. A sötét és világos zónák között eltűnnek az árnyalatok. Súlyos problémák halmozódnak, amiknek hatásai jelenleg még csak körvonalazódnak, de mi várható, ha ez a század is fordulóponthoz ér, vajon lesz XXII. század? Most kellene annak tudatában élni, hogy a Földön a lét nem korlátlan lehetőség, egyedül a kapzsiság korlátlan, amelynek mind a Föld, mind az emberiség áldozata lesz, ha nem lesz elég a kevesebb is.

 

Pascalt idézve zárszóként: „Az ember minden jel szerint arra van teremtve, hogy gondolkozzék, ebben rejlik minden méltósága… Egyetlen kötelessége az, hogy helyesen gondolkozzék. A rend pedig azt kívánja, hogy önmagán, Teremtőjén és a rendeltetésén kezdje a gondolkodást…” (Pascal: Gondolatok, 146. töredék).

 



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.