2020. július 12., vasárnap,  Izabella és Dalma
 
 
 
 

Címlap

[Közéleti tények]
2020. június 23., kedd
Át-Járás hatodszorra
Gyulán megnyílt a diákoknak szervezett rendészeti nyári tábor
Szerző: Sz. M.
A Békés megyei rendőrség rendészeti ismereteket tanuló középiskolásoknak és hátrányos helyzetű gyermekeknek szervezett tartalmas, nyári programot. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával a táborban rendőrök és ifjúságvédelmi szakemberek tartanak foglalkozásokat, szerveznek közösségi programokat a résztvevőknek. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság „Át-Járás” tábor címmel nyújtott be pályázatot a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsához, amely támogató elbírálásban részesült. A tanács támogatásának köszönhetően 2020. június 22-én, Gyulán immár hatodik alkalommal nyithatta meg kapuit az „Át-Járás” tábor. A már hagyományos, korábban öthetes, elsősorban hátrányos helyzetű gyermekeknek szervezett nyári program új kezdeményezésként idén háromhetes, speciális ismereteket és élményeket adó rendészeti táborral egészült ki - tájékoztatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Nyolc hét alatt négyszáz diák fordul meg a gyulai nyári táborban. Kép: police.hu

 

 

 

A résztvevők rendészeti ismereteket is oktató középiskolákból kerülnek ki, heti turnusokban váltják egymást. A három hét alatt több mint 150 rendészeti tagozatos fiatal vesz részt a tartalmas foglalkozásokon és közösségi programokon. A táborban a tanulók a rendőrség több szakterületének munkájával is megismerkednek, katonai ismeretekre is szert tesznek. Így például megtanulják a terepen tájékozódást, a térképek, a tájoló használatát. Az elméleti ismeretek mellett a gyakorlati tudáson lesz a hangsúly. A diákok megismerik a közelharc-technikákat, tanulnak vízből menteni és biztonságos körülmények között lőgyakorlaton is részt vehetnek. A program a pályaválasztást is segíti, hiszen a középiskolások a különböző foglalkozásokon kérdezhetik is a rendőröket, információkat kaphatnak a rendőri hivatásról, rendészeti képzésekről. A tábor lehetőséget biztosít a rendészeti tagozatos diákoknak előírt szakmai gyakorlat teljesítésére is. A három rendészeti témájú hét után, öt héten át 250 hátrányos helyzetű gyermek vesz majd részt az „Át-Járás” tábor ismeretterjesztő és szabadidős programjain.



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.