2020. július 15., szerda,  Henrik és Roland
 
 
 
 

Címlap

[Közéleti tények]
2020. március 23., hétfő
Halál az úton
Életét vesztette az autós Gyula és Sarkad között - Határsértők Békés megyében
Szerző: Sz. M.
Békés megyében, a Gyula és Sarkad közötti úton, március 22-én, 15.45 óra körül fának ütközött egy személygépkocsi. A jármű vezetője egyedül volt az autóban, a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeinek vizsgálata teljes útlezárás mellett zajlott. A forgalomkorlátozást a rendőrség március 22-én, 20.22 órakor feloldotta - tájékoztatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Vasárnap délután fának ütközött az autós. Kép: police.hu

 

 

 

Békés megyében, Nagykamarás külterületén, március 22-én, 6.45 óra körül elfogtak a rendőrök két határsértőt. Az egyik férfi szírnek, a másik algériainak mondta magát, de nem tudták hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságukat és, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon. Románia felől illegálisan lépték át az államhatárt, ezért a rendőrök előállították őket a Lőkösháza Határrendészeti Kirendeltségre, majd március 22-én, 11 órakor mindkét határsértőt átadták a román hatóság képviselőinek.

 

Dobozról március 21-én előállítottak a rendőrök egy 48 éves férfit, mert a gyanú szerint bántalmazta az édesanyját. A 70 éves nő súlyosan megsérült. A Békéscsabai Rendőrkapitányság a férfi ellen testi sértés miatt büntetőeljárást indított és ideiglenes megelőző távoltartó határozatban megtiltotta neki, hogy édesanyjához elmenjen, vele bármilyen módon felvegye a kapcsolatot.

 

Mezőkovácsházán, az Alkotmány utcában, március 21-én, 15.30 óra körül megtaláltak a rendőrök egy 16 éves lányt, akinek a rendőrség eltűnés miatt rendelte el körözését. A medgyesegyházi fiatalt épségben átadták édesanyjának.



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.