2020. január 28., kedd,  Károly és Karola
 
 
 
 

Címlap

[S a többi...]
2020. január 10., péntek
Díjátadó – Szelíden és szilárdan
Az aradi Kölcsey Egyesület közleménye
Szerző: Nyugati Jelen
Az aradi Kölcsey Egyesület Elnöksége 2020. január 9-i ülésének határozata értelmében Kölcsey-díjban részesíti: Jámbor Gyula újságírót, az aradi Nyugati Jelen című napilap örökös munkatársát, az aradi magyar újságírás szolgálatában eltöltött fél évszázados tevékenységéért és Fekete Rékát, az Aradi Kamaraszínház művészeti és produkciós titkárát az aradi magyar színjátszás újraélesztésében és megtartásában kifejtett tevékenységéért.

Jámbor Gyula és Fekete Réka

 

A díjakat az Elnökség 2004. évi határozata alapján az aradi Kölcsey Egyesület magyar kultúra napi rendezvényén adják át.

 

A magyar kultúra napi ünnepség az aradi Kölcsey Egyesület, az Arad megyei RMDSZ és az aradi Kamaraszínház közös szervezésében, január 19-én, vasárnap 18 órakor lesz a Kamaraszínház termében (Bábszínház). A díjátadás után, az ünnepség második részében, a közönség a Szelíden és szilárdan című előadást tekintheti meg, mely hitvallás Szabó Magda műveiből életről, családról, hitről, hivatásról.

 

Az írónő szerepében Gajdó Delinke látható.

 

Az előadást az EMMI támogatja, és Tasi Géza, Szabó Magda jogutódja engedélyezte.

 

Belépők 2020. január 13-tól, hétfőtől, igényelhetők: Nagy Gabriellánál a Jelen könyvesboltban, az Arad megyei RMDSZ Batthyány (Episcopiei) utcai székházában, illetve a Kölcsey Egyesületnél.



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.