2019. október 24., csütörtök,  Salamon
 
 
 
 

Címlap

[S a többi...]
2019. október 08., kedd
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter pozitív üzenete
Sajtótájékoztató az Aradi Repülőtér halljában
Szerző: Balta János (Nyugati Jelen)
Október 6-án 10 órától az Aradi Repülőtér halljában tartott sajtóértekezletet Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere és Kelemen Hunor szenátor, RMDSZ-szövetségi elnök. Amint a szövetségi elnök a sajtónak adott nyilatkozatában magyarul és románul kifejtette, szerencsének tartja, amiért találkozhatott a miniszter úrral, aki a román partnerekkel való megbeszélésre érkezett Aradra.

Kelemen Hunor RMDSZ elnök társaságában (jobbról), sajtóértekezleten üzent a román politikumnak Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere

 

A megbeszélésen áttekintették a romániai magyar közösség legfontosabb idei kihívásait, ugyanis vannak olyan gondok, amelyeket még mindig nem tudtak megoldani, ezért keresik a megoldást a román partnerekkel, a kormánnyal, a román politikai erőkkel. Maga úgy gondolja, hogy a román–magyar, vagyis a két ország közötti együttműködés erősítheti egyrészt a romániai magyarságot, másrészt a régióban a románokat és a magyarokat együtt, erősebbé teheti. A következő hónapok és évek kihívásai számunkra lényegesen nem változnak: a szülőföldön megmaradni erős magyar közösségként, egy olyan országot akarunk, ahol tisztelik a mi közösségünket, a nyelvünket, a kultúránkat, ugyanakkor mi is tiszteletet adunk a többségnek, és közösen kívánunk jövőt építeni.

 

 

 

 

 

Magyar gazdaságfejlesztési program a Partiumban

 

 

 

Ezt követően Szijjártó Péter külügyminiszter elmondta, Magyarország továbbra is rendkívül fontosnak tartja a Romániához fűződő kiegyensúlyozott kapcsolatok fenntartását, és továbbra is azt szeretnék, ha Románia és Magyarország kapcsolata a kölcsönös tiszteleten alapulna. Magyarország Kormánya azt gondolja, hogy az Erdély és a Székelyföld területén élő magyar közösség megerősítése, a felé gyakorolt pozitív gesztusok erősítenék Románia és Magyarország kapcsolatát, és ezáltal erősítenék mind Magyarország, mind Románia szerepét Közép-Európában. Azt szeretnék, ha Románia és a Román Kormány is végre pozitívabban viszonyulna az itteni magyar közösséghez és annak szerepéhez Románia területén. Példának okáért, Magyarországon fontos erőforrásnak tartják az ott élő román kisebbség folyamatos megerősítését, ehhez intézkedéseket hoznak, támogatják az ott élő román kisebbséget, és ugyanezt várnák el a román politikai vezetéstől is az itt élő magyar nemzeti közösség vonatkozásában. Szeretnék, ha az elmúlt időszakban komoly feszültséget keltő úzvölgyi katonai temető vonatkozásában az általuk kezdeményezett szakmai tárgyalásokra a Román Kormány megfelelő partnert delegálna, nem késlekedne, nem gátolnák a jelzett szakértői tárgyalásokat. Főleg azt várják el a román féltől, hogy akadályozza meg a további provokációkat ebben a kérdésben. A kétoldalú kapcsolatokban komoly előrelépést jelentene, ha végre mind a restitúció, mind pedig a Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának a létrehozása a romániai törvényeknek megfelelően rendeződne. Ha valamikor, akkor most lenne a legnagyobb szükség a román–magyar együttműködésre, hiszen Közép-Európa szerepe egyre jelentősebb Európában, és mind Magyarország, mind Románia profitálhatna abból, ha a román–magyar együttműködéssel még erősebbé tennénk Európát. Bejelentette: az Erdélyi Gazdaságfejlesztési Program III. üteme is nagyon komoly sikert aratott, Hargita, Kovászna és Maros megyék területéről 5291 pályázatot nyújtottak be helyi kis- és közepes vállalkozók, akik összesen 21,5 milliárd forint fejlesztési igényt fogalmaztak meg. A sikerre való tekintettel Kelemen Hunor RMDSZ-szövetségi elnökkel abban állapodtak meg, hogy a Gazdaságfejlesztési Program következő fázisát a Partiumban írják ki idén novemberben. Addig itt is elkészül a gazdaságfejlesztési koncepció, amely világossá teszi majd, hogy milyen szakterületeken kerül sor a pályázatok kiírására.

 

 

 

 

 

Egyetlen megoldott a sérelemlistán

 

 

 

Az angolul megfogalmazott kérdésre: miszerint földrajzilag hol és milyen szakterületeken írnak ki pályázatokat a külügyminiszter magyarul válaszolt: mindez azon múlik, hogy Kelemen Hunor elnök úrék részéről milyen javaslatokat kapnak. Amit ők javasolnak, a Magyar Kormány azt hajtja végre. Egyelőre a partiumi kiírásban gondolkodnak. Ha az elkészül, akkor az RMDSZ-szel egyeztetik a következő lépést.

 

A Román Kormánytól elvárt pozitívabb hozzáállás azt jelenti-e, hogy jelenleg ilyen hozzáállás nincs? Sajnos, a problémák listája hosszabb, mint a megoldottaknak a névsora – jött a válasz –, természetesen, vannak pozitívumok, amelyeket mindig el is szokott mondani. Fontosnak tartja, hogy kiegyensúlyozottan, korrektül beszéljünk egymásról és egymással. Örvendenek, amiért Marosvásárhelyen a Római Katolikus Líceum újrakezdhette a működését. De mivel hosszú ideje csakis ez szerepel a megoldott gondoknak a névsorán, jelzi, hogy sokkal pozitívabb hozzáállás szükséges. Ha a felsorolt ügyekben valóban lenne Románia részéről politikai akarat, akkor azt egy erős kormánynak illene tudnia végrehajtani.

 

Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter kifejtette: Csanádpalotán befejezték az első fázisát a kompresszorállomás építésének, amelynek a közreműködésével 1,75 milliárd köbméternyi gázt tudnak majd mindkét irányba szállítani az országhatáron át, ha a román fél is elkezdi és befejezi a fejlesztést. „Erre mondom: ha van politikai akarat, akkor komoly sikereket tudunk majd elérni. Akkor miért nincs politikai akarat, hogy még több sikert tudjunk elérni mindkét nemzet érdekében? Egy dolgot tudok önöknek mondani: ha nekünk, magyaroknak sikerült a szerbekkel történelmi, baráti viszonyt kialakítanunk, ha Szlovákiával sikerült normalizálnunk a kapcsolatainkat, sikerülnie kellene önökkel is!”

 

A felvetésre, miszerint román EP-képviselők jelezték, hogy mindkét országnak kedvezőbb lenne, ha elcserélnék az EU biztosi portfoliókat Szijjártó Péter leszögezte: felháborítónak tartja, amit a magyar és a román biztossal műveltek. Az európai demokrácia megcsúfolásának tartja, amit az Európai Parlament politikai alapon tett az elmúlt hetekben. A Román Kormánynak joga volt biztost jelölni, akit politikai alapon utasítottak vissza. Ezzel kapcsolatban azonban további fejtegetésekbe nem bocsátkozna.

 

 

 

A sajtótájékoztató végén mindkét politikus megköszönte a részvételt.



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.