2019. október 24., csütörtök,  Salamon
 
 
 
 

Címlap

[S a többi...]
2019. október 08., kedd
Többet mond ma, mint tíz évvel ezelőtt mondhatott volna
Závada Pál izgalmas tótkomlósi könyvbemutatója
Szerző: Kiss A. János
Egymás között bevallhatjuk: megtudni, hogy mi történik valójában egy író-olvasó találkozón, leginkább a helyszínen lehet – és érdemes. Ennek ismeretében mégis arra vállalkozunk, hogy visszaadjunk valamennyit Závada Pál minap rendezett tótkomlósi estjéből. „Hajó a ködben” című, új regényéneknek bemutatása adott alkalmat a találkozóra. Olyan időpontban, amikor – az egész országhoz hasonlóan – önkormányzati választásokra készülnek a polgárok, s köztudottan amolyan forradalmi hangulat lengi be a városkát, minthogy a régi politikai elit(?) már nem tud, az új meg nem akar a régi módon élni… Természetesen a könyv állt a beszélgetés középpontjában a tabuk nélküli találkozáson.

Závada Pál: leírja, kimondja, vállalja

 

Az est moderátora a Tótkomlóshoz fizikailag nyolc esztendő erejéig, lélekben talán azóta is kötődő Bod Péter volt, aki irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának vendégoktatója és újságíró. Amit előre kell bocsátanunk: Závada Pál Tótkomlós szülötte, munkássága meghatározóan hozzájárult ahhoz, hogy az ország, s talán a nagyvilág megismerje Tótkomlóst a maga teljességében. Ennyi érvvel bizonyára sokakat meg lehetne győzni arról, hogy tótkomlósiként érdemes elmenni meghallgatni Závada Pált,de a város jelenlegi vezetéséből – hagyományosan – egyetlen személynek sem volt „érkezése” beülni egy jó órácskát a Természet Házába, vagy ahogy régebben nevezték, a Kisbirtokosba. Vagy éppenséggel a tótkomlósi polgároktól féltek? Kétségtelen, bármely kortárs író megirigyelhette volna Závada Pált a szépszámú érdeklődő láttán.

 

De most térjünk vissza a tudósítás békésebb vizeire! Vár bennünket a Hajó a ködben.

 

Zsura Zoltán (jobbra) köszöntötte a város szülöttét

 

A meghívó Zsura Zoltán ellenzéki képviselő és polgármesterjelölt megnyitó szavait követően Závada Pál és Bod Péter beszélgetéséből kibontakozott a regény témája. A történet középpontjában a II. világháború előtti évtizedek egyik leghatalmasabb magyar iparbárójának és családjának élete áll. Weiss Manfréd gazdasági tevékenységének meghatározó színtere Csepel volt. Igen, övé volt az államosítás után Csepel Vas- és Fémművek névre keresztelt óriás vállalat. (A mondatbeli igével nem a család zsidóságára akartam utalni. De tény, jellemzően zsidó családi közösségről volt szó, s e körülmény tragédiájuk záloga lett.)

 

Amikor a szerző regényeiről, akkor egyúttal a történelemről is beszélünk – hívta fel a figyelmet Bod Péter. A Hajó a ködben súlypontilag 1944. vészterhes időszakába kalauzol. A Weiss-Chorin család akkor személyes erkölcsi dilemma elé kerül: zsidóként (kivételes helyzet, amit 600 ezer magyar zsidónak nem tesznek meg) felajánlják nekik az életben maradás lehetőségét – amennyiben átadják a vagyonukat. Magyarán kimenekülhetnek Magyarországból, aminek persze ára van…  A közel 400 oldalas regény azt az erkölcsi kérdést járja körül, hogy ilykor mit kell, mit lehet, mit szabad csinálni, emberileg mi vállalható. Voltak is viták erről a családban.

 

A népes hallgatóság nagy figyelemmel követte az író gondoltait, s kifejezte tetszését is

 

Závada Pál – itt nem követhető alapossággal – szólt regényéről. S bár a szervezők azt javasolták, ne essen szó aktuálpolitikáról, annyit azért megjegyzett: a politika jóval szélesebben értelmezendő a pártpolitikánál, így elkerülhetetlen a figyelembe vétele. „Ha közös ügyeinkről beszélünk, akkor nem tudunk úgy megszólalni, hogy annak ne lenne politikai vonatkozása. Történelmi események és mai történések között óhatatlanul áthallás van. Akkor is, ha a szerző nem szándékosan ír például egy történelmi parabolát”. A ma megeső dolgokat pedig a tényfeltáró újságírásnak (lenne) feladata feldolgozni. Az irodalmi megközelítés most még nehéz.

 

A szerző utalt arra, hogy korábbi regényei is a huszadik század történelmével foglalkoztak. Megjegyezte: számára Tótkomlós a világ közepe, így bukkan fel egyes írásaiban. Előző regényének van háború előtti, háborús, illetve a háborút követő fejezete. Ehhez számításba vett, de oda szervesen nem illeszkedő része volt a Weiss család története. Erről rengeteg tényanyag állt rendelkezésére, a kihívást az jelentette, hogy ilyen helyzetben miként lehet regénnyé fogalmazni azt, ami nem általánosítható. Nem sokakból összegyúrható figurákról van szó. Ez esetben az író által ismert, vagy dokumentumokban talált emberek „felhasználsúval” összegződő fiktív figurák születtek, mint más regények esetében ez lenni szokott. Itt nincs több hasonló történet, melyekből egyet lehetne sűríteni. A nevüket is muszáj volt megtartani, a történetek pedig egyszerűen kiolvashatók voltak a forrásokból. De tere azért itt is maradt az írói fantáziának. Feszültségek, vitás kérdések vannak a történetben, a magánélet is teret kapott, természetesen. Ez utóbbi megvalósítása érdekében néhány kitalált figura is életre kel a regényben.

 

Bod Pétert elüldözte a megyei NER, s most nem középiskolás fokon tanít...

 

A tényszerű források jelenléte mellett – mondta Závada Pál – meg kellett felelnie annak a kihívásnak, hogy azok kötöttsége ellenére is „élni tudjon írói jogaival”, s használhassa fantáziáját. Rámutatott: a történet és a mai események között rengeteg az áthallásos helyzet. A család tagjai ellenzékiek és egyben kormánypártiak voltak abban az értelemben, hogy a józanabb kormányköröket fogadták el mindaddig, amíg ez utóbbinak volt értelme. Ám gazdaságilag benne voltak a Hitlerrel szövetkezett magyar hadifejlesztésben. Ez családi konfliktusokhoz is vezetett. A szerző feltárta, hogy kik a főként valós szereplőket megjelenítő regény fiktív alakjai, s tisztázta, miért volt szükség a szerepeltetésükre.

 

Több más körülmény megbeszélését követően Závada Pál az akkori családon belüli figyelmeztetést – tudniillik, hogy egyikük számára sem létezik biztonság – úgy jellemezte: a jogállamiság, a szerzett jogok egy tollvonással eltörölhetők. („Ha önkény van, akkor önkény van.”) Volt utalása arra is, hogy a biztonság egy pillanat alatt elillanhat olyan körülmények között, amikor pénteken benyújtanak egy törvényjavaslatot, s hétfőn már meg is születik a törvény… A család akkoriban nagyot vitatkozott egyik tagjuk veszélyekre felhívó  figyelmeztetésén. Amikor bevonultak a németek, a gazdag, nagyhatalmú, politizáló család tagjait elvitték gyűjtőhelyre, a közgazdasági zseni Chorin Ferencet egy másik családtaggal együtt munkatáborba, majd Mauthausenbe. Az SS magyarországi gazdasági vezetője onnan hozatta vissza, mert szükség volt rá.

 

A regény megjelenését követően a nem a kormány sajtóflottájához tartozó lapok nagyinterjúkat készítettek Závada Pállal. Az irodalmi vonatkozású érdeklődésen túl rendre megkérdezték őt aktuális közügyekről is. Azokon a helyeken, s a Kisbirtokosban is azt válaszolta: az írás során nem gondolt a mai viszonyokra, de a regény befejezése után maga is észrevette: áthallásos a történet. Závada Pál meggyőződése szerint ahhoz, hogy a közéletben párbeszéd folyjék közös ügyeinkről, jó esetben nincs, nem lenne szükség ürügyekre. Így aztán elgondolkodott mai világunk legbefolyásosabb szereplőiről… Elborzasztó, amit lát ma is…

 

Bod Péter valamelyest provokálta a szerzőt azzal, hogy megkérdezte: véleménye szerint mikor készülhetne regény például Simonka Györgyről? A válasz szerint – műfajilag – ezt a munkát a tényfeltáró riportoknak, a tényirodalomnak lenne dolga elvégezni. Ezek elkészítéséhez bátor emberek kellenek. Az irodalmibb megközelítést Móricz Zsigmond Rokonok című regényének megírásához hasonlította. Hozzátéve: hol tartunk már a Rokonokhoz képest?! Manapság már óriási összegekről van szó, zsarolásokról, megfélemlítésekről. Aztán – minden átkötés nélkül – Závada Pál a közönséghez fordult:

 

– Kíváncsi vagyok, mit tudnak tenni itt, helyben?

 

Akik eddig is tettek, ezután is tenni kívánnak Tótkomlósért

 

Ezzel mikrofonhoz állította Zsura Zoltánt, aki elmondta, hogy a leköszönő testület független tagjaival öt éve még abban bíztak, hogy Tótkomlósért lesz lehetőség a testület egészével együttműködni. A Simonka-jelenséget, mint akadályt külön is említette, hozzátéve: talán még bátrabban kellene fellépniük, mert a fideszes vezetés addig erős, amíg félnek tőlük. Amikor ők hárman igyekeztek tükröt tartani a polgármesternő és képviselőtársai elé, ők ezt kötekedésnek vették. Egy hölgy elmondta, hogy véleménye szerint a város fideszes vezetése a másként gondolkodókról megalázó módon nyilatkozgat, s ezért nem igaz tótkomlósiak. Egy férfi izgalmas kérdést tett fel: kell-e félnie ma egy írónak Magyarországon?

 

Závada Pál elmondta, hogy ő független alkotó, s könyveihez nem kell „összekoldulnia” a pénzt, ahogy azt a filmrendezők esetében látjuk. Kiadója magánkézben van, mely nem szól bele, miről, mit ír. Így is fogy a könyve. Ami szomorú: az állam ma már nem biztosít pénzt az írószervezeteknek írótáborok szervezésére, olvasókkal való találkozásokra és más célokra. De békén hagyják az írókat, mert ez olyan önkényuralom, melynek szüksége van látszatokra. S a hatalom nem zavartatja magát akkor sem, ha pár tízezer – irodalomkedvelő – embernek megengedi, hogy saját köreiben megnyilvánuljon. Ami viszont fontos: a szavazófülkékben senkinek nem kell félnie.

 

A könyvbemutató záró szakaszában további kérdések feltételére adódott lehetőség. Az így sem derült ki, min dolgozik éppen Závada Pál, ám ennek csupán annyi az oka van, hogy most megbeszélt könyve megjelenése után azt az időszakát éli, amikor az író olvas és jegyzetel.

 

*

 

A Librarius magazinban olvastuk ezt a mondatot Závada Pál Hajó a ködben című regényéről: „Olyan történelmi regény, amely többet mond ma, mint tíz évvel ezelőtt mondhatott volna”.

 

A hallgatóság karéjának másik oldala

 



<
++++++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.