2019. október 24., csütörtök,  Salamon
 
 
 
 

Címlap

[S a többi...]
2019. szeptember 16., hétfő
Úgy tűnik, Dávid Zoltánék sportot űztek a közbeszerzési kamuzásból
Kérdés: ha megbízottaik megbuktak egy törvénytelen közbeszerzési eljárással, nem kellene-e „megvakarni” az összes hasonlót is?
Szerző: Kiss A. János
„Zűrös ügyek tisztázása!” címmel tartott ma sajtótájékoztatót Fetser János, az MSZP Orosházi Szervezetének elnöke, a város képviselő-testületében helyet foglaló MSZP-frakció vezetője. Ahogy meglepést kelthetett Simonka György bíróság elé állítása már az önkormányzati választások előtt, az az állami döntés is elgondolkodtató, hogy az éppen az ő tájékán – mit ne mondjunk: az ő „farvizén” – lavírozó, orosházi fideszes városvezetés egetverő „csínye” is hivatalosan napvilágot láthatott. Ez utóbbit tárjuk most a nyilvánosság elé.

Fetser János a pénteken elért információját osztotta meg hétfőn a nyilvánossággal

 

Fetser János (aki egy választási szerveződés polgármesterjelöltje) a fő téma kifejtése előtt egy-két aktuális történésről szólt.

 

A választási kampány jelenlegi szakaszára kialakult, hogy Orosházán három polgármesterjelölt indul az októberi helyhatósági választáson. Mint mondta, szerette volna, ha – az orosháziak minél jobb tájékoztatása, lehetősége érdekében – két eseményre kerüljön sor. Az ellenzéket érintően előválasztást javasolt, melyet – álláspontja szerint – három nap alatt le lehetett volna bonyolítani. Ezt visszautasították. Azt is indítványozta, hogy folytassanak nyílt színi vitát Dávid Zoltán jelenlegi polgármesterrel.  Ez elől ő elzárkózott. Megfutamodtak – összegezte álláspontját Fetser János.

 

– Közben Orosházát áthatja a korrupció, a törvénytelenség – mondta a polgármesterjelölt.

 

Aztán – mintegy folytatva ezt a gondolati ívet – emlékeztetett, hogy a vezetés körül vizsgálatok folynak, melyekből kialakul a kép: a képviselő-testület fideszes többsége miként rabolja ki a várost. S a közpénz miként vándorol át magánzsebekbe. Mint Fetser János elárulta, éppen a napokban derült fény egy újabb botrányos orosházi ügyre.

 

Tudni kell, hogy több formája lehetséges a közbeszerzési eljárások kiírásának. Az átláthatóságot leginkább a nyílt pályáztatás biztosíthatja. A másik mód a meghívásos pályáztatás. Az orosházi képviselő-testületi többség jellemzően ez utóbbi megoldást választja, különösen beruházási ügyekben, uniós pénzek felhasználásakor. Ilyenkor három-öt vállalkozást hívnak meg – kizárva ezzel mindenki mást –, ezek „baráti cégek”, melyek közül az eleve nyertesnek befuttatandó vállalkozás nyer, a pályázatok eseteként fiktívek, s többnyire felárazottak – az sem mellékes, hogy eleve kizárják az orosházi cégeket a versenyből.

 

Fetser János elmondta, hogy a szóban forgó közbeszerzést megítélő döntésről pénteken szereztek tudomást. A közbeszerzési döntőbizottsági ülésen (ez egy országos szervezet) olyan határozat született, mely az elmondottakat alátámasztja. Orosháza polgármestere, alpolgármesterei a közbeszerzési ügyeket folyamatosan kivonják a képviselő-testület ellenőrzési jogosultsága alól: a képviselők már csak a végeredményt látják. A most született hatósági döntés arról szól, hogy egy 105 millió forintos orosházi beruházásnál – melyben a város vezetői az orosházi OMTK ULÉ-ra bízták a közbeszerzés lebonyolítását – az orosházi adófizetők pénzéből 41 millió forintos fordítottak. Egy fedett műfüves pálya építéséről lett volna szó. Nem véletlen, hogy az ellenzék nem szavazta meg annak idején ezt az előterjesztést. Ugyanis az előterjesztők a kérdéseikre nem adtak kielégítő választ.

 

A sajtótájékoztatón Fetser János ismertette a közbeszerzési hatóság döntését. E szerint a közbeszerzés kiírása tisztességtelen piaci magatartást valósított meg, mely a verseny tisztaságát befolyásolta, törvénytele szerződésmódosítást hajtottak végre és így tovább. Mindezért a közbeszerzési hatóság a közbeszerzés lebonyolítóját, az OMTK ULÉ-t megbüntette 3 millió forintra; a nyertesnek nyilvánított kivitelező 2 millió forintos büntetésben részesült, a nem nyertes pályázó cégek pedig egyenként 2-2 milliós büntetést kaptak. Továbbá értesítették a Gazdasági Versenyhivatalt a történtekről és a döntésről.

 

Fetser János sajnálatosnak nevezte, hogy Orosháza folyamatosan botrányokba keveredik. Szerinte a helyi sport támogatása is részese annak a korrupciós folyamatnak, amely Simonka György, immár megvádolt és bíróság elé állított országgyűlési képviselőhöz és „csapatához” kötődik. Megemlítette, hogy a fideszes vezetők, képviselők nem voltak hajlandók megszavazni annak kivizsgálását, hogy történt-e törvénytelenség, súlyos visszaélés az orosházi kézilabdasport esetében. Jelezte, hogy az orosházi adófizetők pénzéből 10 esztendő alatt 650 millió forintot juttattak önkormányzati támogatásként ennek a sportágnak úgy, hogy nem nagyon látni az összeg elszámolását Ahogy az úgynevezett TOP-os, EU-s pénzekből megvalósított beruházások is nagyon komoly hiányosságokat szenvedtek,s melyeknél  visszaélések jelentkeztek.

 

– Ezért a felelősség Dávid Zoltán polgármstert s az alpolgármestereket terheli: büntetőjogi, erkölcsi és politikai értelemben egyaránt. Mi azon leszünk, hogy ezeket a személyeket a nyilvánosság előtt megnevezzük. Fontos, hogy ezekről az ügyekről az orosházi emberek tájékoztatva legyenek – zárta gondolatait Fetser János.     



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.