2019. szeptember 16., hétfő,  Edit
 
 
 
 

Címlap

[S a többi...]
2019. szeptember 10., kedd
Kalandozó magyarok
Ahol a székely drágakő terem, vasas forrásvíz fakad, és szeretettel tárnak kaput
Szerző: László Erzsébet
Csak a jóra gondol az emberfia, amint útnak indul messze földre, a káprázatos Erdélybe, ahol a Benedek Elek meséskönyveiben megbúvó színes képek köszönnek vissza. Ma is – és talán mindig. Ez az a táj, ahol megannyi csoda vár, és a jóhiszemű utazó nem gondol a rosszra. Pedig hosszú az út odáig, és egyszer csak megállni kényszerül.

Szováta éke, a Medve-tó most is a leglátogatottabb helyek egyike. Ízlésesen kiépített turistaparadicsom veszi körbe

 

A sofőr fehérnép. Az utas szintén. Megállván egy benzinkút parkolójában, úgy Kolozsvár magasságában, egy az érzés: tüzesen süt le a nyári nap sugára. Felnézünk, sehol egy felhőpamacs. Lenézünk: hopp, egy defekt, a bal elsőn. Gyengébbik nemnek érzi magát a két kalandozó, elindulnak tehát segítségért.

 

Vendéglátónk, Hajni és az utolérhetetlen, erdei gyümölcsökkel gazdagított limonádéAz egy szem benzinkutas ugyan férfi, de nem ért magyarul. Angolul sem. Csak románul. Ennek ellenére – vagy éppen ezért? – tolmács után néz. A kiszolgáló helyiségben magyarul és románul is beszél az alkalmazott hölgy. Amint kiderül, hol gyökerezik a probléma, a kútkezelő megy a nő után, a parkolóba. Kipakolják a dugig megrakott csomagtartót, hogy a szerszámos táskához és a pótkerékhez férjenek. Utóbbit csak a férfiember képes kiemelni, ám a csavarok makacsok. Nem mozdulnak a kulcs szorítására. A kutas visszaballag a 40 fokban a bázishoz, másik szerszámot hoz. Nem telik el sok idő, bele kell törődnie, annak sem adják meg magukat a csavarok. Ebből már nem lesz kerékcsererekord! Ám az ember nem adja fel. Újabb célszerszám felkutatására indul. Az utas feladja. Fehér bőrét perzseli a Nap, elindul befelé. A sofőr marad, telefonálással igyekszik elütni az időt, s persze nem árt értesíteni a szállásadót, hogy a késés garantált. Mennyit? Még a benzinkutas sem tudja, aki nagy sokára feltűnik egy régen kiszuperált, valaha fehér festéket látott, erősen rozsdásodó vascsővel. Meglengeti a magasban, mint egykor dárdájukat a kalandozó magyarok, reményt keltve, hogy közel a győzelem. Most már világos. Minden autó szerszámkészletében a legfőbb darabnak a rozsdás vascsőnek kell lennie. Annak megadták magukat a csavarok, egy kivételével. Letört szegény, nem bírta elviselni a szégyent, a rozsdás cső szorítását.

 

Mint a méhek a mézre, úgy gyülekeznek az emberek a jótékony hatású forrásvizet adó kútnálA benzinkutast busásan megjutalmazzák az amazonok – mint a mesében –, mire a férfi örömében gyorsan megvizsgálja a többi kereket is, és ahová kell, pumpál egy kis levegőt. Mindig is tudtuk: a magyar-román ellentét nem ilyen körökben eredezik.

 

Az atyhai templomot a három évvel ezelőtti leégése óta újították felAz idei erdélyi kánikula legforróbb napján tárja kapuját Felsősófalván Hajni, akit a sors nem egyszer sújtott, s aki ettől nem megtört, hanem megedződött. S talán ezért van csordultig a szíve szeretettel. Fia, Boti még rajta is túl akar tenni. Nincs tizennyolc, de harmincas-negyvenes férfiakat is próbára tevő munkára szegődött, építkezésre, kora reggeltől sötétedésig, érezvén-szenvedvén a Nap minden égető sugarát. Székely fiú, ritkán beszél. Csak, ha nagyon muszáj.

 

Apróságokban rejlik a csoda. Aprócska falu Atyha, az anyaországból jövő nemigen tűzi a térképre, mint látnivalót, ezért jó, ha rábízza magát a vendéglátóra, aki úgy ismeri az összes völgyet, hegyet, patakot, mint a tenyerét. No, ez is úgy hangzik, mintha a nagy mesemodó írta volna. Elindulunk Atyhára. Aki sosem hallott még a faluról, jó, ha tudja, hogy ez a Sóvidék legmagasabban fekvő, ősi települése. Székelyudvarhelytől 36, Korondtól csupán 10 kilométerre, 700-750 méter magasan fekszik. Mire gondol erre egy alföldi lány? Folyik-e ott víz a csapból, fűtenek-e gázzal, hogy törnek utat a rettenetes erdélyi télben, hatalmas hóban, kemény fagyban? Mivel foglalkoznak, miből élnek ott a helyiek? No, persze, az idegen kevés fantáziával bír. Az úton csatornatetők, egy-egy utcában kutak jelzik a víz jelenlétét, a portákon vagy mellettük hasábfák, rönkök rakásai törnek a magasba – jöhet a zord tél! Kitűnő minőségű út vezet Korondra, Udvarhelyre, Parajdra, Szovátára, mindenhová, ahol munkát találhat az atyhai polgár.

 

Büszkén emelkedik az ég felé a helybéli templom, mely gyönyörű, új a köntöse, a kerítése. Három éve villám csapott le rá, s az oldalfalak kivételével teljesen leégett. Ez a templom második katasztrófája, illenék hát többet is tudnunk a históriájából. Nos, a mai, kőfallal kerített, keletelt templom 1797–1799 között épült 788 méter magasságban, Kovács József plébános idején.

 

Felújítva pompázik a Villa SzovátaMagas, nyugati homlokzati tornyában két, 1922-ben, „Nagy-szebenben” öntött harang és egy csengettyű van. A hajóban orgonakarzat van, fő- és mellékoltára klasszicista stílusú, a nyugati karzat alatt két, 1903. és 1904. évszámú, kőből faragott szenteltvíztartót találunk. 1867-ben a templom az oldalfalak kivételével leégett, Betegh Imre plébános építette vissza a mai alakjában. Az 1927. július 2-ai tornádó lerombolta a templom tornyát. A második tűzpusztítás tehát 2016. szeptember 18-án történt, most viszont felújítva, teljes pompájában hívogatja az utazót.Egy forrásvízkúthoz vezet utunk Korond felé haladva. Szinte sosem árválkodik a gyógyító vizet adó hely, mindig megáll valaki, hogy telecsurgassa palackját, kannáját. Hűsítő, ámde felettébb furcsa a víz íze, savas, vasas, sós, a mifajtánk egy-két korttyal beéri. Estére ennyi is temérdek savat termelt a gyomorban. A következő állomás – még mindig Korond előtt – egy szentély, apró gyógyfürdővel. Hű, de szeretik a népek! A pici medencék dugig emberrel!

 

Megkerüljük a tömeget, hiszen vár ránk a Csiga-domb. Igazi turistaút, jól kiépítve, pihenővel, és a csúcsán leírhatatlanul szépséges körpanorámával. Mintha az ember az egész világot innen szemlélhetné meg! Tudjuk meg, miért is vonzza a látogatót ez a kis ékszerdoboz!

 

A Csigadomb, vagyis a székely drágakő szülőhelyének nevét a XVIII. század közepén írásban említették. A forrásmészkő domb eredetileg csigaház alakú volt, az őt felépítő forrás a rétegeit fentről rakta le. Ez az alak véglegesen megszűnt az aragonit, azaz, a székely drágakő bányászatával. A Csiga-dombot felépítő meszes forrásüledékek nagy része „kristályszerkezet nélküli travertinkérkeződésekből áll, buborékosak, aprózódó, sokszor agyagos beékelődésekkel tarkítottak. A földfelszín és a travertin repedéseiben történt a csoda, hiszen ezek a „magas mésztartalmú, hiden, szénsavas-vasas-sós vizek” a gázveszteség nyomán a repedések falain „elkezdték kikristályosítani az aragonitot, a romboéderes ikerkristályos kalcit polimorf módosulást”. (Ne higgye a Kedves Olvasó, hogy magunk voltunk ilyen okos geológusok, szó szerint idéztük a Csiga-dombnál található tábla szövegét.) A bányászat a hajdani repedések aragonittal kitöltött tarajai mentén történt, kézi erővel és eszközökkel. A jelenlegi rezervátum három helyszínén a kitermelt aragonitrétegek után maradt felszíni sebhelyek látogathatók.

 

A Kicsi gomba néven ismert étterem legújabb teraszának közepén a megmentett fa árnya a vendégeket szolgálja

 

Megokosodva, s kissé fáradtan indulunk tovább, most már tényleg Korondra. Ez az a kincs, amelyből nem tud az ember igazán meríteni. A fazekasság, a kosárfonás, a népművészet oly' sűrű egyvelegét mutatja meg a hely, hogy az idegen enyhén szólva zavarba esik, szó szerint pedig tátott szájjal kóvályog, és maga sem tudja, mit akar, akar-e egyáltalán venni valamit. Erről panaszkodunk a mifelénk is ismert Józsa János kiállítóterében, mire az elénk siető uraság csak annyit mond: ebből a kínálatból már aztán igazán lehet választani. Hát, nem lett igaza.

 

Az erdélyieknek is példát mutatnak az anyaországiak. Ezúttal éppen rossz példát...

 

Szováta ma is a csúcsok csúcsa, már ami a vendégforgalmat illeti. Ne akarj parkolni, mert úgysincs hely, ne keress szállást, mind foglalt, ne merülj a Medve-tóba, úgysem sikerül! Ezek az intések, ha a nevezetes hely felé közeledik a gyanútlan turista. Elkelt a helyismeret, így kaptunk üres parkolóhelyet. Az előttünk álló, magyar rendszámú autó hátsó szélvédőjén olvasható magyar szöveg fohászkodásra int: itt nyíljon meg a föld alattunk! Jókora betűkkel ennyit tudott kipréselni magából, aki az írást felragasztotta: ,,EZ DÍZEL, TE K*RVA!" Légy büszke magadra, kedves földim!

 

VendégfogóAhogy magunkhoz térünk, és messzebbre is ellátunk, bizony, itt is bekacsint a tátott száj effektus, a felújított, évszázados, patinás szállásadó villák újra virágkorukat élik. Az utcák, a járdák, a terek modern térburkolóval fedettek, mindenütt virágok pompáznak, amerre a szem ellát, és tisztaság, amerre a szem ellát. Akárhol megállná a helyét a világon ez a gyöngyszem! Beülünk egy hűsítő limonádéra a Kicsi gombába. Ízléses teraszokkal hívogatja az éhező, szomjazó vendéget, és mutat még valamit. Az idei szezonra épített, legújabb terasz, hatalmas állványokon egy fát ölel körbe. Építői úgy gondolták, nem vágják ki a gyönyörű lombost, mely most meghálálja a gondoskodást. Napernyő helyett leveleivel vet árnyékot a hűsölést kereső látogatóra. Legyen itt egy jó tanács is: vándor, ha itt oltanád szomjad, kérj erdei gyümölcsös limonádét. Mennyei!

 

Kedves felirattal is találkozunk sétánk során: egy étterem időben figyelmeztet szlogenjével. ,,Ha nem jössz be, éhen fogunk halni. Mi is, ti is!"

Pár napra szólt csupán a körsétánk Európa ezen mesebeli vidékén. Ott, ahol jobban ismerik a házi tej, sajt, kenyér ízét, illatát, mint a gyárit. Ahol kakasszó ébreszt, kiskutyák hemperegnek az udvaron, és be-beszűrődik az ízes, székely tájszólással kimondott szó. Forróságban jöttünk, hidegfronti esőben intünk búcsút. Isten áldjon Hajni, Boti és viszlát, szépséges Erdély!

 



<
++++++++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.