2018. október 16., kedd,  Gál
 
 
 
 

Címlap

[Közéleti tények]
2018. október 11., csütörtök
Verekedős eleki
A rendőrség őrizetbe vette Gyulán a 30 éves férfit
Szerző: SZ. M.
Békés megyében a rendőrség őrizetbe vett egy eleki férfit, aki a gyanú szerint bántalmazta ismerősét és barátnőjét, sőt egy szociális ügyintézőt is megfenyegetett. A Gyulai Rendőrkapitányság és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei október 10-én, 6 óra körül Gyulán fogták el a férfit.

Képünk illusztráció! (Forrás: Angry Birds játékok)A 30 éves férfi a gyanú szerint május 29-én, Eleken, a benzinkúton szóváltás után többször megütötte és megrúgta az egyik ismerősét. A bántalmazott férfi súlyos sérülést szenvedett. Július 27-én, Békéscsabán, áruház előtt, majd autójában a férfi többször megütötte barátnőjét.

 

Egy hónappal később, augusztus 30-án, Eleken megfenyegetett egy szociális ügyintézőt, hogy bántalmazza, ha a közérdekű munkavégzésekor nem számolja el a teljes, előírt munkaidőt akkor is, amikor késik, vagy korábban megy haza.

 

A férfi, hogy a követelésének nyomatékot adjon, meg is lökte az ügyintézőt. A Gyulai Rendőrkapitányság testi sértés, garázdaság, személyi szabadság-megsértés, és hivatalos személy elleni erőszak elkövetésével gyanúsított férfit őrizetbe vette.

 



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.