2018. december 11., kedd,  Árpád
 
 
 
 

Címlap

[Közéleti tények]
2018. szeptember 22., szombat
Hamis a tanú
Börtönbe vitték az újkígyósi férfit – Elmulasztott segítségnyújtás – A rendőrség kéri, maradjanak a helyszínen, vagy adják meg egymásnak adataikat
Szerző: SZ. M.
Békés megyében, Békéscsabán, az Orosházi úton, szeptember 20-án, 8.30 óra körül egy személygépkocsi vezetője úgy indult el, hogy nem biztosított elsőbbséget egy segédmotoros kerékpáros férfinak, aki, hogy elkerülje az ütközést, félrerántotta a kormányt és elesett. A mentők a férfit súlyos sérüléssel vitték kórházba. Békésen, a Széchenyi téren, 12.45 óra körül személyautó és motorkerékpáros férfi ütközött össze. A balesetben a motoros könnyű sérülést szenvedett. Szeptember 19-én, Gyomaendrődön, a Pásztor János utcai gyalogos-átkelőhelyen, 14 óra után néhány perccel összeütközött két kerékpáros. Egyiküket a mentők súlyos sérüléssel vitték kórházba. Két órával később Mezőberényben, a Tavasz utca és a Vadász utca kereszteződésében egy kerékpáros fiú nem adott elsőbbséget egy személygépkocsi vezetőjének és összeütköztek. A balesetben a 17 éves fiatal könnyebben megsérült.

 Súlyosan megsérült a motoros Békéscsabán

 

Mezőhegyes határában, szeptember 20-án, 8.30 óra körül lakossági bejelentés alapján ellenőriztek a rendőrök egy külföldit. A férfi ukrán állampolgárnak vallotta magát, de hitelt érdemlően nem tudta igazolni a személyazonosságát és azt sem, hogy jogszerűen tartózkodik Magyarországon. A rendőrök előállították a Battonya Határrendészeti Kirendeltségre.

 

Két férfit állítottak elő a rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt szeptember 19-én.  Először Békéscsabán, az Orosházi úton, 6.45 óra körül egy tehergépkocsit vezető férfinál jelzett alkoholfogyasztást a szonda. További két mérés is megerősítette az ittasság gyanúját, a rendőrök elvették a férfi vezetői engedélyét és büntetőfeljelentést tettek ellene. Az esti órákban, 21 óra körül Szeghalmon, a Széchenyi utcából állítottak elő a rendőrjárőrök egy robbanómotoros kerékpáros férfit. Nála is három légalkoholmérés eredménye lett pozitív, ezért büntetőfeljelentést tettek ellene.

 

A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrjárőrei szeptember 19-én, 8.45 óra körül Újkígyóson elfogtak egy férfit, aki ellen hamis tanúzás miatt a Gyulai Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja adott ki elfogatóparancsot.  A rendőrök a 38 éves újkígyósi F. Lajost Gyulára, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.

 

Békés megyében, Békéscsabán a napokban a rendőrök három olyan közlekedési balesetnél intézkedtek, amelyeknél a járművezetők elhagyták a helyszínt anélkül, hogy meggyőződtek volna róla, megsérült-e valaki. A Gőzmalom tér és a Gyulai út kereszteződésében, szeptember 17-én, 9 óra körül egy személygépkocsi vezetője gyalogost ütött el. A nő gyalogos-átkelőhelyen ment át az út túloldalára. Az autós megállt, beszélt is a nővel, végül mégis elment a helyszínről. Másnap, szeptember 18-án, 9 óra körül Békéscsabán, az Andrássy úton egy kisteherautó vezetője parkolóból tolatott ki az útra. Ekkor egy mögötte haladó autóbusz vezetője fékezett és a buszon elesett egy utas, aki megsérült. A busz vezetője és a tehergépkocsi sofőrje beszélt egymással, de utána elmentek a helyszínről, nem adták meg egymásnak az adataikat. Szintén Békéscsabán, az Orosházi úton, szeptember 20-án, fél 9 körül – mint az előbb írtuk – egy balra kanyarodó személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget a segédmotor-kerékpáros férfinak. A férfi, hogy az ütközést elkerülje, fékezett, elesett a motorral és súlyosan megsérült. A személygépkocsi vezetője megállás nélkül elhajtott a helyszínről.

 

A rendőrök mindhárom esetben a bejelentéstől számított fél órán belül azonosították és megtalálták a segítségnyújtást elmulasztó járművezetőket. Közülük ketten arra hivatkoztak, hogy úgy tudták, nem történt személyi sérülés. A harmadik balesetnél a személygépkocsi vezetője állítása szerint látta ugyan, hogy elesett a motoros, de nem gondolta, hogy miatta.

 

A rendőrség kéri a járművezetőket, hogy figyelmesen közlekedjenek. Balesetnél kötelességük meggyőződni arról, hogy történt-e személyi sérülés. Amennyiben igen, segítséget kell nyújtani a sérültnek, értesíteni a mentőszolgálatot, a rendőrséget és a helyszínt csak az intézkedő rendőr engedélyével szabad elhagyni. Ha úgy ítélik meg, nem történt személyi sérülés és nem kérnek rendőri intézkedést, adják meg egymásnak az adataikat, jegyezzék fel a baleset időpontját, helyszínét. Az információkra később, ha kiderül, hogy mégis megsérült valaki, a baleset körülményeinek tisztázásához szükség lehet.

 

 



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.