2018. június 21., csütörtök,  Alajos és Leila
 
 
 
 

Címlap

[Közéleti tények]
2018. március 09., péntek
Internetes csalás
Több megye lakót verte át hirdetésekkel
Szerző: SZ. M.
Internetes csalás gyanúsítottja ellen javasol vádemelést a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya. A 45 éves Pest megyei, pusztavacsi M. János számlájára 2017 júliusában Budapestről, Bács-Kiskun, Békés, Borsod, Győr-Moson-Sopron, Pest, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből tizennégyen utaltak át különböző összegeket. A megkárosítottak mindannyian internetes hirdetésre jelentkeztek.

Képünk illusztráció! (Forrás: Kampányfelügyelet Magyarország Kft.)Egy kunágotai nő konyaszekrényt akart vásárolni, ketten motorcsónakot, tizenegyen pedig medencét szerettek volna venni. Húszezer és százezer forint közötti összegeket utaltak át M. Jánosnak.

 

A meghirdetett tárgyakat a vásárlók nem kapták meg, és a pénzüket sem kapták vissza. A pusztavacsi férfit a kunágotai nő feljelentése után a Békés megyei rendőrök azonosították és fogták el.

 

 A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság az üzletszerűen elkövetett csalás miatt folytatott nyomozást lezárta, a büntetőeljárás iratait a 45 éves M. János ellen vádemelési javaslattal továbbítja a Battonyai Járási Ügyészségre.



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.