2018. augusztus 19., vasárnap,  Huba
 
 
 
 

Címlap

[Kreatív vita]
2018. február 06., kedd
Amikor az ember többet akar tudni
(Újabb részlet Zsidov Magdolna: Nem tudtalak elengedni című, az ’50-es években játszódó, megjelenésre váró regényéből)
Szerző: Zsidov Magdolna
Többségében úgy érezték az emberek, hogy tehetetlenek, mintha semmi közük nem lenne az országhoz, ami a szülőföldjük. A magyarázatok, amik az újságok lapjain megjelentek, vagy a rádióból elhangzottak, zavarosak és érthetetlenek voltak. De ez minden korszakban hasonlóan működött. Fentről ugyanis annyi a tájékoztatás, hogy a szemeket elhomályosítsa, a szájakat pedig elhallgattassa, és ez mindig olyankor történik így, ha maga a hatalom keveredik önmaga ellentmondásába, és már nem tudja helyesen kezelni a helyzetet, ugyanúgy, ahogy a megoldást sem találja.

Képünk illusztráció! (Forrás: retronom.hu)

 

Az emberek enyhülést vártak, kicsivel könnyebb hétköznapokat. Más vágyuk sem volt, csak megnyugodni, békességben dolgozni, szeretni, szeretve lenni, szabadon élni, de mi módon, ha azokban, amik történnek, nem tudtak eligazodni. Ebben a bizonytalan helyzetben képtelenek voltak kiismerni a politikai szándékot. Telve kétségekkel, türelmetlenek és békétlenek lettek. Kérdéseikkel Kúti tanító urat háborgatták, mert válasz nélkül élni olyan, mintha nem tudnák, hogy egyik évszak után melyik következik.

 

 – Higgyék el, nagy felelőtlenség lenne bármit mondanom, ha magam sem vagyok meggyőződve annak igazáról, amit beszélek. Tudják a politika egészen más, mint a tudomány, és más, mint a történelem. A politika okfejtés, és sokszor még annak is rejtély marad, aki nyakig merül a megértésébe. Igaz ugyan, hogy valamilyen szinten az is tudomány, de mégis, nagyobb részt a képzelet szüleménye a szebb jövőről, a társadalmi megoldásokról. A politika mögött emberek vannak: ki ilyen, ki olyan, és a baj mindig abból adódik, ha nem a megoldás lesz a fontos, hanem a hatalom. Ilyen alapon az emberek kiszolgáltatottak, és csak egyet tehetnek, személytelen bizalmukat fektetik bele, és elhiszik, hogy a szándék jó – fejtette ki véleményét az idős népokító.

 

- Akkor ez is olyan, mint az Isten. Nem látjuk, nem váltunk vele szót, és igazán meg sem értjük, mégis csak akkor lehetünk jó keresztények, ha bízunk benne! – jegyezte meg egy férfi, de a hangja nem volt bántó, inkább csak tűnődő.

 

- A hasonlat majdnem jó Karcsikám, azért némileg helyreigazítanálak. Isten jó akaratáról, igazságáról nagyon is van fogalmuk az embereknek, hiszen itt hagyta üzenetét a Bibliában, csak az zavarja őket, hogy nem látványosak a tapasztalataik. Nagy általánosságban azt várják, hogy Isten azonnal szolgáltasson igazságot, s hogy ez nem így történik, kételkednek és lázadnak. Van, aki megérti, és van, aki soha, hogy mindennek be kell érnie, akár a jónak, a rossznak is. A búza együtt érik a konkollyal az aratásig. Sajnos a türelmetlenség az, ami rendszerint kétséget szül az emberekben, még a hitükben is. Isten, természeténél fogva, nem türelmetlen, hanem előrelátó, ebből eredően tudja, minek, mikor jön el az ideje. Az igazságról is neki van egyedül tiszta fogalma, az emberek ellenben a maguk igazságát vélik kizárólagosnak, ezért van káosz a világban. Isten azt szeretné látni a teremtményeitől, hogy töretlen felelősséget érezzenek a jobbításért, az értékekért, a másik emberért. Ehelyett folyton ellenállnak, és minden egyes tettük öncélú. És úgy tűnik,  a történelem erre a legjobb példa, amiben eligazodni szinte képtelenség. Van egy nagyon találó mondása Napóleonnak, valahogy így hangzik: „Óh, a történelem, a történelem hazugságok gyűjteménye.” És ebben nagy igazság van, hiszen utólag lehetetlen ellenőrizni, hogy a megörökített tényekből mennyi a valóság, és mennyi a kreált, csakúgy, mint a politikai erők ígérgetéseiben – s mialatt beszélt a tanító, tűnődő tekintete kétséget takart. – De hagyjuk is, ezt nem lehet úgysem megmagyarázni. A mostani eseményekre meg éppenséggel illik a természet örök körforgása. Ahogy az igazságot, a hazugságot is, miként minden földbe vetett magot, az idő érleli be és hozza a felszínre – fejezte be, mert, amit teljes mélységében nem ért az ember, azt nem is tudja megfogalmazni.



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.