2018. május 20., vasárnap,  Bernát és Felícia
 
 
 
 

Címlap

[Közéleti tények]
2018. január 10., szerda
Állami vezetőkre hivatkozott
Kapcsolatainak emlegetésével akart megszerezni 900 milliót Tótkomlósról!
Szerző: SZ. M.
Békés megyében az Orosházi Járási Ügyészség befolyással üzérkedés bűntette miatt kezdeményezte egy 40 éves, többszörösen büntetett előéletű budapesti férfi előzetes letartóztatását. A gyanúsított tavaly, december hó 20-án, 9 óra előtt nem sokkal telefonon felhívta egy folyamatban lévő büntetőeljárás egyik gyanúsítottját, egy tótkomlósi lakost, és a beszélgetés során hivatalos személyekkel – a köztársasági elnökkel, a belügyminiszterrel – fennálló kapcsolataira hivatkozva a büntetőeljárás tárgyára, lopással okozott 900 millió forintos kár megfizetésére próbálta rávenni. A telefonáló gyanúsított kilátásba helyezte, hogy a kért összeg megfizetése esetén a felhívott gyanúsított ellen folyó eljárást egy telefonhívással megszüntetteti.

"Kamuzott" a gyanúsított, amikor rájuk hivatkozott (Képünk illusztráció! Forrás: DUOL)

 

A kényszerintézkedést ellene azért kezdeményezték, mert alaposan feltehető, hogy a gyanúsított – szabadlábra kerülése esetén – a még ki nem hallgatott személyek befolyásolásával, velük összebeszéléssel, a még fel nem tárt tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítást megnehezítené, továbbá  a bűnismétlés veszélye is fennállt. A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsított előzetes letartóztatását 30 napra elrendelte – tájékoztatott a Békés Megyei Főügyészség.



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.