2018. július 18., szerda,  Frigyes
 
 
 
 

Címlap

[S a többi...]
2018. január 09., kedd
Indulhat a baloldali kampány?
Füvesi Sándort jelöli az MSZP a jelenlegi fideszes országgyűlési képviselő ellenfelének az orosházi székhelyű választókerületben
Szerző: Kiss A. János
Füvesi Sándort, az MSZP orosházi önkormányzati képviselőjét nevezte meg pártja Békés megye 4. számú országgyűlési választókerülete jelöltjének. A dolgok mai állása szerint Bod Tamással, az Együtt jelöltjével és a Jobbik által indított dr. Szabó Ervinnel kell osztoznia az ellenzékkel szimpatizáló szavazók támogatásán. Ugyanakkor valamennyi ellenzéki jelölt pártjaik (s kritikus kormánypárti politikusok) és a sajtó kormány által meg nem szállt része által rendszeresen és visszatérően, országosan bírált, fideszes Simonka György legyőzését tűzte zászlajára.

A sajtótájékoztató összehívói (balról jobbra) Gőgös Zoltán, Fetser János és Füvesi Sándor

 

Fetser János nyitómondataiban elmondta, hogy az MSZP Orosházi Szervezete azt szerette volna, ha egyetlen közös jelöltet állítanak a demokratikus ellenzéki pártok. Alkalmasnak találták volna Bod Tamást is, de az Együttel nem jött létre országos megállapodás. Az MSZP és a DK tárgyalásain pedig az a helyzet alakult ki, hogy Békés megye 4. számú választókerületében az MSZP állíthat képviselő-jelöltet.

 

Ezt követően Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese, szakpolitikusa, s leghitelesebb vezetőinek egyike hivatalosan bejelentette, hogy a párt Füvesi Sándort állítja e választókerületben országgyűlési képviselőjelöltjének. Megjegyezte, hogy tíz esztendeje ismerik egymást, akkoriban mindketten a vidékfejlesztés területé munkálkodtak. Méltatta Füvesi Sándor oknyomozó munkásságát, melynek „terméseit” egy saját maga által létrehozott honlapon mutatja be. Ennek révén sok minden olyan tény napvilágra került, mely fellebbentette a fátylat Simonka György és köre ténykedéseiről. Gőgös Zoltán elárulta: meglepődött azon, hogy Orbán Viktor (az előzmények ellenére) Simonka Györggyel – akit Mengyi II.-ként aposztrofált – próbál eredményre jutni e választókerületben. Kiemelte az ellenzéki erők sikerét Simonkáéknak a történelmi hátterű, igen színvonalas mezőhegyesi birtok elkótyavetyélését célzó akciójának leállítása során. Ez az ügy attól kezdve a Fidesz elhibázott vidékfejlesztési politikájának mintegy szimbóluma lett. A nevezettek egyéni érdekeit aztán legyőzte a normális gondolkodás.  A lényeg: Mezőhegyes mezőgazdasága megmaradhatott az ország egyik zászlóshajójának. Véleménye szerint hasonló lépéseket kellett volna tenni az állami földek eladása helyett. Gőgös Zoltán jelezte: a továbbiakban is segíteni fogja vidékfejlesztési vénájú kollégáját, Füvesi Sándort ebben a választókerületben, melynek nem is egyszer volt már szocialista országgyűlési képviselője.

 

Füvesi Sándor megtiszteltetésnek mondta azt, hogy a baloldali közösség őt indította el a választási küzdelemben, s hozzátette: tisztában van ennek felelősségével is. Emlékeztetett, hogy segítő szándéka eddig kevesebb eredményt hozott a kívánatosnál, hiszen az orosházi képviselő-testület fideszes többsége politikai okokból rendre leszavazta konstruktív indítványait. Felvázolta, hogy a vidékfejlesztés mellett az egészségügy, az oktatás rendbetételére, fejlesztésére kívánna hangsúlyt fektetni. Utalt vidéki (nagyszénási) származására, munkás szüleire, megözvegyült édesanyja áldozatvállalására, mely révén öccsével együtt diplomát szerezhettek. Azt a véleményét is megosztotta, hogy Orbán Viktor nem a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, hanem a jogállamiságot lebontva maffiaállamát építette ki.

 

Gőgös Zoltán ismét megszólalva utalt arra, hogy az MSZP egyezségre jutott a DK-val. Annak a vélekedésének adott hangot, hogy az ellenzéki pártok együttműködésének korlátozottságát látva a választók ismét maguk dönthetnek a pártok helyett: „beárazzák” majd a támogatandó képviselő-jelölteket. Kijelentette, hogy az MSZP nem erőlteti a Jobbikkal való valamiféle együttműködést. Ugyanakkor – egy közös lista felállítását jónak találva – méltatta Karácsony Gergely álláspontját, hogy amennyiben az LMP „beszállna” az összefogásba, kész lenne átadni a miniszterelnök-jelöltséget Szél Bernadettnek. (E gondolatokat arra a kérdésünkre válaszolva fejtette ki, hogy összefogás nélkül van-e esélye Simonka György legyőzésének. A DK korábban megjelölt választókerületi jelöltjének sorsát is tudakoltuk. A sajtótájékoztató összehívói úgy tudták, hogy Kovácsné dr. Faltin Erzsébet időközben bejelentette a visszalépését.)



<
+
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

2018. január 10. 12:57
Kovácsné Faltin Erzsébet
Rosszul tudják. Nem jelentettem be visszalépésemet. Tudomásul vettem a DK-MSZP megállapodást, melynek értelmében az orosházi ogy. vk-ban az MSZP állít jelöltet. A választókerületben az MSZP döntésre jogosult vezetői figyelmen kívül hagyták a DK javaslatait, és más javaslatot sem tettek az együttműködés érdekében. A cikkben olvasottak alapján elképzelésem sincs hogyan akar és hogyan lesz képes az MSZP és jelöltje a térség lakosai elvárásának megfelelő eredményt elérni.