2019. október 24., csütörtök,  Salamon
 
 
 
 

Címlap

[S a többi...]
2016. október 09., vasárnap
Gyűlöletkeltés Magyarországon (nem manapság)
Závada Pál Tótkomlóson beszélt legújabb regényéről
Szerző: Kiss A. János
Tegnap, az idei Országos Könyvtári Napok részeként, Bod Péter irodalomtörténész beszélgetett Závada Pál íróval, a kisváros szülöttével, a nemrégiben megjelent legújabb, felkavaró regényéről, az Egy piaci napról. A program helyszíne a tótkomlósi könyvtár volt.

Bod Péter (balra) és Závada Pál a könyvtári beszélgetésen

 

Közel két éve annak, hogy Závada Pál akkori friss könyvét bemutatni járt Tótkomlóson. Amikor most az érdeklődők egyike-másika arról értekezett, hogy Tótkomlóson manapság nem nagyon lehet pozitív dolgokkal találkozni, valaki megjegyezte: dehogynem, nincs két éve annak, hogy az író itt járt a szülővárosában. (Ami persze falu volt annak idején – ha más nem is emlékeztetne rá, Závada Pál írásai hű krónikái ennek.)

 

Jó volt érzékelni, hogy a korábbiaknál többen jöttek el meghallgatni az érdekesnek ígérkező beszélgetést. (S ebben nem is kellett csalatkoznia senkinek.) Annak idején szóvá tettük, hogy a város prominens vezetői nem vették maguknak a fáradságot, hogy megtiszteljék a településüket a köztudatba emelő, s ott tartó Závada Pált, nos, kijelenthetjük, e téren semmi sem változott. A testületből egy ismert arccal most is találkozhattunk – ez a helyzet olyasmi érzést kelthetett az emberben, mint egy „becsületgól”.

 

A Tótkomlóson élő Bod Péter mindenekelőtt (picit) provokatívan arról kérdezte az írót, hogy jelent-e számára valamit a kiadó visszajelzése az eladott példányokról. (Az Egy piaci nap még most is a szépen fogyó, érdeklődéssel követett kötetek élmezőnyében tanyázik.)  Závada Pál elmondta, hogy félévente jut ilyen tájékoztatáshoz, s amit hall, az inspiráló lehet számára is. Az eredményesség azért is nagy szó, mert a korábbi idők akár 50-70 ezres példányszámai után már a 10-15 ezer példányban kiadott, eladott kötetszám is nagy szó manapság. Ráadásul a könyvtárak lehetőségei is igencsak beszűkültek.

 

Szép estében lehetett részük az érdeklődőknek

 

Bod Péter ismertette a regénybeli alaphelyzetet, meghatározva a történések 1946-os idejét (egy-két napos eseménysort, a Kunvadasként megjelölt – nagyon is áthallásos – helyszínt, a piacon tojást árusító (zsidó) kereskedők elleni hajszát, agyonverésük körülményeit. Ne kerülgessük a forró kását: a haláltábort szerencsésen megjártak minden alap nélküli meglincselését. Nem vitás, Závada Pál mellbevágó olvasmányt adott az olvasók kezébe. Az író elmondta, hogy egy másik könyvhöz keresett forrásokat a Parlamenti Könyvtárban, amikor érintőlegesen találkozott a kunmadarasi (mert, hogy arról van szó) esettel. Ami nyilvánvaló lett a további, immár célirányos kutatásai során is: a történet a „kulákok” elleni gyűlöletkampány része volt. Ennek feltárásához az akkori kommunista sajtó bőséges anyagot biztosított. Bár a beszélgetés során nem hangzott el utalásként, minden gondolkodó ember számára óhatatlan az utalás napjaink menekültellenes gyűlöletkampányának veszélyére. Az osztályellenség sorába persze – a kulákok és mások mellett – beletartozott a zsidó kereskedő is. Adott esetben a primitív agrártömeg felbiztatásával léptek fel baloldali elemek brutálisan. Závada Pál utalt arra, hogy sok ilyen megtörtént akkoriban Magyarországon, de ez események csak Kunmadarason és Miskolcon követeltek halálos áldozatokat. Mi válhatta ki a véres következményeket? A politikai felbujtók a tömegek háború utáni éhezésére hivatkoztak azzal, hogy a zsidók bezzeg…, s megint. S ami a legdöbbenetesebb: a tudatlan tömegek körében táptalajra talált a középkor tébolyát idéző vérvád is. Elterjedt (elterjesztették), hogy a zsidók a zsinagógájuk újraszenteléséhez egy helybeli gyerek öléssel megszerzett vérét áldozták fel. (Mint máshol is – így szólt az állítás folyománya.) „Eltűnnek a gyerekek!” – állította a bizonyítatlan gyanú. (Később kiderült: Kunmadarasról sem tűnt el egyetlen gyerek sem…) A hergelések hatására egyre inkább fölkorbácsolt indulatok azonban már mit sem törődtek a tényekkel. Az akkori sajtó mindenről a legaprólékosabban beszámolt. (Az író epés megjegyzése: akkor még sajtószabadság volt.)

 

Bod Péter megemlítette azt az érthetetlen mozzanatot, hogy éppen a haláltáborokból megmenekült kevés zsidó ellen fordult a gyűlölet, az ölni vágyás. Závada Pál ezt azzal magyarázta, hogy a világháborúban elesettek, eltűntek hozzátartozói, a fronton, a hátországban éveken át szenvedők súlyosabbként élhették meg a saját veszteségüket, szenvedésüket. Ez lehetett a lélektani háttér: „a zsidók hazajöttek, s máris van árujuk, mely révén kereskedni tudnak, haszonra tesznek szert”.

 

Bod Péter beavatta a közönséget egy „titokba”: színdarabnak indult ez az írásmű. Závada Pál rábólintott. Elárulta, hogy 25 éve találkozott a témával Pelle János egyik írásában. A nyomozás során készült jegyzőkönyvek, a bírósági eljárás alkalmával elhangzott tanúvallomások sokat elárultak a történtekről. Maga is többször elutazott Kunmadarasra, felkeresve a helyszíneket, „beleszippantani a levegőbe”.

 

Nem érdektelen megvizsgálni a gyűlölködés eszkalációját a kétnapos eseménysor vázlatos felidézésével. Az első napon egy (volt leventeoktató) tanító a helyi kommunista és szociáldemokrata párttitkár általi feljelentése következményeként a közeli Karcagon bíróság elé állt. Kunmadarasi hívei át akartak menni tiltakozásként, de nem engedték be őket Karcagra. A hazatérő támogatók körében elterjedt, hogy két gyerek eltűnt Kunmadarasról. Netán kolbászt csináltak belőlük. A két baloldali vezető nem írta alá a tanárt mentő igazolást. A szocdem főnököt meg is verték az éj leple alatt. Egy kemény mag éjszaka elhatározta a másnapi pogromot.  Ezt megtudták a helyi rendőrök, jelentették, a 17 kunmadarasi rendőr megsegítésére küldtek újabb 13-at. Szóval volt (lett volna) kellő karhatalmi erő a gyilkolászás megakadályozására. Másnap a piacon elszabadult az őrület. Volt, akit ott vertek agyon, mások ellen hajtóvadászat indult. Rendőr ide, rendőr oda, a pogrom 8 és 15 óra között „zavartalanul” folyt. (Závada Pál szóba hozta a jóval korábbi, tiszaeszlári zsidópogromot – hozzátette: ez volt az első és utolsó eset ilyen tárgyban, amikor győzött az igazság, ugyanis kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a vérvád egyszerűen koholmány volt.)  

 

Závada Pál számára még érték az érvelés

 

Az író némileg fellebbentette a fátylat némely mesterségbeli „fogásáról” is. Kiderült, hogy miért a tanító feleségét választotta a történet (kvázi emlékiratos) elbeszélőjének, miért tett partnerévé egy másik táborhoz tartozó feleséget. E fikció segít feltárni az érdekek szerinti kötődéseket, ellenhatásokat, a pszichikai hátteret. Az így teremtett szituáció olyan helyekre, párbeszédekbe, történésekhez is elvezeti az olvasót, melyeket a szikár tényekből nem lehetne levezetni.

 

Bod Péter kérdésére válaszolva Závada Pál elárulta, hogy hónapokig, esetleg évekig nem lehet úgy eredményesen dolgozni egy regényen, hogy felfokozott érzelmek lengjék körül. A technikai kérdések is ebbe az irányba hatnak: a szerző többször is átírja a regényét, mire pontot tesz története végére. Ezen az úton lehet igazán eljutni addig, hogy az olvasónak valami katartikus, felemelő élményben legyen része – s az írónak is. (A regény politikai szála óhatatlanul is, mintha kissé tükröt tartana a folyó magyar politikatörténetnek is – A szerk.)

 

Rendkívül érdekes és értékes volt Závada Pálnak az akkori (…) politikai hangulatot, taktikát  jellemző megállapítása: a szellemileg alultáplált tömegek pogromokba fulladó cselekedeteinek az lehetett az egyik mozgatórugója, hogy senki nem magyarázta el nekik: vége a háborúnak, már nem kell gyűlölni a zsidókat… A jó érzésű emberek persze maguktól is felfogták ezt. Ám az arra szocializált, hatalmas népesség reflexe így működött.

 

Bod Péter rámutatott: tavasszal másik két olyan regény is napvilágot látott Magyarországon, mely az idézett kor súlyos történéseiben mélyült el.

 

– Nem beszéltünk össze… – szögezte le Závada Pál.

 

Azért megbújik a kisördög bennünk: vajon véletlen-e gyűlölködős korunkban a hasonló erkölcsi dilemmák sorozatszerű felbukkanása? Závada Pál is eltöprengett egy futó pillanatig e dilemma fölött:

 

– Nem volt döntésszempont számomra az írás folyamatában az, hogy a behozzam köztudatba a téma jelentőségét. Magam is már csak az írás befejezése után mérlegeltem így.  

 

Az elmaradhatatlan dedikálás

 



<
++++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.