2019. március 23., szombat,  Emőke
 
 
 
 

Címlap

[S a többi...]
2017. november 08., szerda
Születésnapi zenetörténet
Erkelről a Gyulai Tankerület diákjai
Szerző: SZ. M.
Gyulán, Erkel Ferencnek, Himnuszunk zeneszerzőjének, a magyar nemzeti opera megteremtőjének születésnapján ismét zenetörténeti vetélkedőt rendezett az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum, s társrendezőként a Mogyoróssy János Városi Könyvtár Zeneműtára. Az Apor téri szülőházban, amely emlékmúzeumként mutatja be a zeneszerző életét, életművét, nyolc csapat versengett a Gyulai Tankerületből. Gyula mellett Elekről, Kétegyházáról, Sarkadról, Vésztőről és Lőkösházáról érkeztek a 3 fős csapatok kísérő tanáraikkal.

A gyulai Erkel Ferenc Emlékházban gyönyörű gyűjtemény van 

 

A versenyzőknek idén is változatos feladatokkal kellett megküzdeniük a pontszámokért, például felismerniük Erkel jellegzetes zenéit, a nagy Erkel-énekesek hangját, tudniuk kellett valamennyi Erkel-opera címét, a bemutatók évét. Erkel Ferenc tíz operát szerzett, kilenchez társult évszám is, a tízedik, a Kemény Simon című vagy nem készült el, vagy elveszett, mivel nem mutatták be sosem. A korabeli sajtó hírül adta, mivel foglalkozik a Mester, az opera egy részlete , a Románcz meg is jelent 1887-ben a Segítség! című díszalbumban, melyet Jókai Mór szerkesztett.

 

A Zeneismeret csapata Garami Veronika tanárnővel

 

A zenetörténet úgy fogalmaz, hogy a háromfelvonásos opera terve Jókai Mór szövegkönyvére készülhetett, komponálásának ideje, kézirata ismeretlen. Mivel Erkel Ferenc 1893-ban halt meg Budapesten, késői, vagy legutolsó operája lehet, lehetett a Kemény Simon. A diákok megnézték Keleti Márton 1952-es, híres Erkel-filmjének részletét is, amely máig az egyetlen játékfilm a zeneszerzőről. Hiszen ehhez a filmhez is társult kérdés, amint az emlékházban lévő gyűjteményhez is. A versenyző diákok nagy izgalommal keresgélték, hogy a feladványon lévő tárgyrészlet melyik teremben is található. Nagyon ügyesen mutogatták el újabb kérdésre a kihúzott papíron lévő fogalmat. „Nagyon jó hangulatú délután volt” – állapították meg a résztvevők.

 

Erkelről verset mondott Kovács Levente, a gyulai Karácsonyi János iskola hatodikosa

 

Különösen azok örültek, akik díjakat vehettek át, de senki sem távozott üres kézzel. Erre a főszervező, Kovács Ágnes, a kulturális központ munkatársa különösen figyelt. Az intézmény pályázatot nyújtott be és nyert, így az ajándékokon túl arra is lehetőség lesz, hogy a szervezők az első három helyezett csapatot elvigyék Budapestre, egésznapos kirándulásra az Erkel-emlékhelyekhez. A tudás így osztotta a helyeket: első lett a gyulai Implom József Általános Iskola Zeneismeret nevű csapata, felkészítő tanáruk Garami Veronika. Második lett a Lőkösházi Általános Iskola Hangvillák nevű csapata, harmadikok a Báthory-lányok a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumból.

 

Nagy az izgalom az emlékház korabeli osztálytermében, a verseny helyszínén

 

A vetélkedő most is a Himnusz eléneklésével kezdődött. Erkelről verset mondott Kovács Levente, a gyulai Karácsonyi János Katolikus Általános Iskola 6-os tanulója, az idei gyulai járási versmondó verseny győztese, korosztályában. A vetélkedőt Kovács Ágnes vezette, egyes fordulóit Kovács Anett történész és Szőke Margit zenei könyvtáros. A zsűrielnöki tisztet Sáfár Gyula, a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei levéltárának igazgatóhelyettese töltötte be.

 

Mozgalmas feladatok

 

Öt éve, hogy két gyulai magánszemély, Szőke Margit és Sós Imre megalapította az Erkel Ferenc Vándordíjat, melyet évente a győztes csapat vehet át. A vándordíj a magyarországi Erkel-emlékhelyeket bemutató képekből és oklevélből áll, melyet a győztes csapat tagjai győzelmük időpontjában aláírnak. Az oklevelet idén a gyulai Implom iskola Zeneismeret csapatának versenyzői írhattak alá, a vándordíj egy évig az övék.

 

Szép tárgyak között

 



<
++++++
>
Kérjük, hogy a nagyobb méretben való megtekintéshez kattintson a képre!


A hozzászólás csak regisztrált felhasználóknak engedélyezett.
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!

Cikkel kapcsolatos hozzászólások, észrevételek:

Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.