2017. október 18., szerda,  Lukács
 
 
 
 

Kreatív vita

[Kreatív vita]
Képünk illusztráció! (Forrás: Friss hírek)
(A látássérültek nemzetközi napjára – a fehér bot napjára –, melyet október 15-én tartunk az egész világon)
Álljon itt – elöljáróban és ízelítőül – egy mai és valós történet a kórházak világából. A nővér a kórházban mindenáron meg akart etetni… hát én tiltakoztam! Szerinte, aki vak, nem tud egyedül enni. Én pedig megkérdeztem: talán a nővérke tükröt tesz maga elé, s úgy eszik? Megharagudott. Aztán jól leszidott, mert nem vittem ki a szennyes edényt a hosszú folyosón, akárhol lévő kocsira…
Szerző: Krabót Judit
Képünk illusztráció! (Forrás: Ardent Communications)
2017. október 15., vasárnap
Úgy volt jelen, mint aki a lelkekbe lát. Hangtalanul figyelte. Az író várakozott, közben arra gondolt, bizonyára titkolózik, valami nagyon nincs a kedvére. Reménykedett, idő kérdése és meg fog szólalni, kérdez valamit, mond egy szót, amire elkezdődik a társalgás közöttük. De továbbra is a rezdületlen csend, pusztán törékeny jelenléte, ami biztos volt. Nem értette, máskor olyan könnyedén alakot ölt a téma, amire élénk eszmecsere jön közöttük létre. Most távolságot tartott, nem simult a gondolataihoz. Pedig az érdeklődéséhez kétség sem férhetett, hiszen mindig színt vall, de az sem kizárt, hogy neheztel rá valamiért, vagy csak egyszerűen nem akar véleményt nyilvánítani… teljesen mindegy, a lényegen nem változtat. Jaj, pedig most nagyobb szüksége lenne a gondolataira, mint eddig bármikor! Az író várt még egy ideig, de annyira izgatta ez a szótlanság, hogy végül mégis kitört belőle a kérdés.
Szerző: Zsidov Magdolna
Képünk illusztráció
2017. augusztus 19., szombat
Állok a ravatal előtt. Lábaim remegni kezdenek. Sírás fojtogatja a torkomat. Érzem, hamarosan „üt az órám”. Nem tudom, merek-e, képes leszek-e megszólalni egyáltalán? Aztán mégis. Összegyűlik bennem valami hihetetlen elszántság. Beszélni kezdek. Összeszedetten, folyamatosan. Kívülről vagy felülről – nem is tudom?! –, hallom a hangomat. Magam elé képzelem a szemedet. Két gótikus torony. Az arcodon végtelen nyugalom. Mintha csak te búcsúznál tőlem, és nem én állnék ott árván az asztalka mögött. Szájzugodban, egy cseppnyi mosoly. Ezt nem teheted velem! Pontosan akkor, mikor amúgy is túlcsordul bennem a fájdalom! Majd megértelek végre. Most is, még most is arra törekszel, hogy segíts nekem szorult helyzetemben. Rosszul érzem magam. Miért-e nagylelkűség? Miért nem rúgod ki e díszes faláda oldalát?! Miért nem röhögsz a szemünkbe: „Csak vicc volt, most aztán jól csőbe húztalak benneteket?!” Sírodnál a szónok elmondja utolsó szavait. „Béke poraira!” Aztán már csak a göröngyök lavinaomlása hallatszik a koporsó tetején!
Szerző: M. Szabó Mihály
Képünk illusztráció! (Forrás: Kutya.hu)
2017. augusztus 19., szombat
Bogi vagyok, hivatásomat tekintve vakvezető kutya. Hobbim az írás. Imádok történeteket mesélni nektek, magunkról, a feladatainkról. Úgy érzem, olyan sokszor tévedtek velünk kapcsolatban, hogy muszáj rendet tennem a fejetekben.
Szerző: Onda Marica
 Esterházy Péter
2017. augusztus 18., péntek
A hírlapíró ódon könyvtárhelyiségbe téved. Egy asztalon szerteszét könyvek hevernek. A hasnyálmirigynapló jól látható helyen felütve. Talán a harminchetedik oldalon. Léptek koppanásai a körfolyosón.
Szerző: M. Szabó Mihály
Képünk illusztráció
2017. augusztus 17., csütörtök
Talán ha tíz. Vásott kölyök vagyok, a delelő nap gyermeke. Olajos bőröm örül a mézszínű napnak. Szememben zöld napsütés hintál a tenger lágy, habos vizén, meztelenül. Nagymamám mondja, délben nem szabad napra menni. De édes mamikám, engem nem zavar a nap. Feküdj le kisfiam, delelni. Ezzel mamikám bemegy a keskeny dikóra ledőlni, hogy szunyókáljon egyet.
Szerző: M. Szabó Mihály
Képünk illusztráció
2017. augusztus 17., csütörtök
Nyár van. Ülök a góréban. Egy fapuskával játszom. Tsss, tsss, tsss. A magok után kutakodó verebek szétrebbennek a rácsokon át. Magányos kiskölyök vagyok, ábrándozó zöld szemekkel. Lesír rólam a koravénség. Anyámat várom. Boltban eladó. Mit tetszik parancsolni? Mutassak egy másik ruhát? Talán akkor máskor! Legyen szerencsénk! Szóval, olyan udvarias. Néha van olyan érzésem, mintha a vevőket jobban szeretné, mint engemet.
Szerző: M. Szabó Mihály
Képünk illusztráció
2017. augusztus 17., csütörtök
Előre is elnézést kérek tőled olvasóm, hogy életem frivolabb részleteivel terhellek tégedet. Tudod, olyan dolgokba mászom bele, melyek bevallása, álszent világunkban szinte majdnem képtelenség, vagy éppenséggel teljesen lehetetlen. Ha kíváncsi vagy rá, elárulom neked, az irodalomban a legkitárulkozóbb személyiséget számomra Jean-Jacques Rousseau testesíti meg a Vallomások című önéletrajzi kötetében (irodalmi munkássága mindig is nagyobb hatást tett rám, mint a filozófiai, talán még A magányos sétáló álmodozásait sorolnám ide). Casanova könyve, a Szökés az ólombörtönből című, őszinteségében össze sem hasonlítható Rousseau monumentális munkájával. Ugyan részletesen beszámol a hódításairól, de semmit ki nem ad a legbensőbb titkairól. Rousseau nem volt nőcsábász, de a Vallomásokból mindent megtudhatsz egy magányos, vagy majdnem magányos ember legeslegbensőbb gondolatairól.
Szerző: M. Szabó Mihály
Képünk illusztráció! (Forrás: Astronet)
2017. június 04., vasárnap
Mély fájdalommal közlöm, ha tetszik, ha nem, eljön a világvége. Igaz ugyan, hogy erre vonatkozóan kevés tárgyi bizonyítékkal rendelkezem, de azok, akik többel, ők időnként felröppentik a hírt, hogy a Föld elérkezett a végállomásához. És ez pont elég ahhoz, hogy egy-két hétre, hónapra garantálva legyen a rettegés hőfoka. Aztán a megjósolt időpontban marad minden a régiben, a pszichiátriák kezeltjei megcsappannak.
Szerző: Zsidov Magdolna
Van Gogh: Csillagos éj
2017. június 03., szombat
Képzelete határtalan. A költő: „El akarta hinni, hogy az élet szép, hogy még nyílnak nárciszok, születnek még kiscicák, hogy nem kell félni a holnaptól, hogy lesznek még pillangók (...), lesz még nyár és lesz még szerelem a világon.” (Zakály Viktória)
Szerző: M. Szabó Mihály
< >